Ugrás a tartalomhoz

Wikipédia-vita:Az év szócikke/2018

Az oldal más nyelven nem érhető el.
Új téma nyitása
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Legutóbb hozzászólt Dodi123 5 évvel ezelőtt a(z) Részletes eredmények témában

Koordinátor

[szerkesztés]

Az idei verseny koordinátori feladatait, mint a versenykiírás módosításának kezdeményezője, természetesen magamra vállalom. Koordinátornak további jelentkezőket szívesen fogadok, mivel több szem, többet lát, és én sem vagyok állandóan itt. Aki jelentkezik, kérem, hogy ide írja a nevét. A koordinátor feladatait itt lehet elolvasni. – Dodi123 vita 2018. március 24., 13:18 (CET)Válasz

@Dodi123: Szívesen segítek majd, ha kell. Most azonban egy olyan kérdés fogalmazódott meg bennem, hogy vajon minden kategória megtelik-e majd? Lappanghatnak valahol, akár valakiknél jelöltek? Én pl. azért nem álltam még neki filmes és zenés témájú szócikknek, mert előbbiben pl. nincs is egyelőre jelölt. Teszem azt ez a két kategória összevonható Szórakozás címszó alatt? Gerry89 vita 2018. november 9., 17:16 (CET)Válasz

@Gerry89: Köszönöm a felajánlott segítséget. Egyelőre még nem kell aggódnunk, hogy megtelnek-e a kategóriák. Nem feltétlenül csak a kiemelt és jó szócikkeket lehet nevezni. December végén a korábbi években szokásos módon felhívjuk a figyelmet arra, hogy január 15-ig lehet nevezni a versenyre. Aztán január 15-e előtt pár nappal már látható lesz, milyen kategóriákat kell esetleg összevonni, illetve szétbontani. – Dodi123 vita 2018. november 9., 17:29 (CET)Válasz

@Dodi123: Szerintem időszerű lenne kitenni, vannak elég karcsú kategóriák. Gerry89 vita 2018. december 31., 12:59 (CET)Válasz

Szívesen segítek majd én is, de csak kb. öt nap múlvától. Pasztilla 2018. december 31., 13:28 (CET)Válasz

Köszönöm. Minden segítség jól jön. Öt nap múlva is. – Dodi123 vita 2018. december 31., 13:35 (CET)Válasz
Ja, és kisinasként, azaz mondanod kell majd, hogy mit. Pasztilla 2018. december 31., 13:50 (CET)Válasz

Kérdés

[szerkesztés]

@Dodi123: A Lakástextília szócikket az év folyamán jelentősen kibővítettem. Érdeklődöm, hogy szerepeltethetem-e Az év szócikke versenyben a Műszaki és alkalmazott tudományok szekcióban. –  Elkágyé vita 2018. december 31., 16:54 (CET)vita 2018. december 31., 16:51 (CET)Válasz

@Elkágyé: Igen. A laptörténet alapján több, mint 30%-kal bővült idén. – Dodi123 vita 2018. december 31., 16:59 (CET)Válasz
@Dodi123:Köszönöm.– Elkágyé vita 2018. december 31., 17:18 (CET)Válasz

Kategorizálás

[szerkesztés]

Még az elején, a kategorizálásnál figyelembe veendő szempontként említeném meg, hogy nem értek egyet az alábbi kategorizálásokkal.

  • Elbasan, Pogradec és Tropoja község nem földrajzi szócikkek, hanem egyes települések földrajzi-történelmi-művelődéstörténeti-gazdasági-turisztikai, azaz egy szóval honismereti bemutatásai, vagyis a honismereti témakörben volna a helyük.
  • Az Aldwych, Budapest troli- és autóbuszvonalai, a Crossrail nem annyira helytörténeti és honismereti cikkek, témájuk miatt számomra sokkal inkább a műszaki tárgykörbe (közlekedés) esnek.
  • Magellán Föld körüli útja elsősorban történelmi, nem földrajzi szócikk. Pasztilla 2019. január 1., 17:38 (CET)Válasz
Magellánt én tettem be a földrajz témakörbe, mivel mint földrajzi expedíciót írtam meg (aminek természetesen jócskán vannak történelmi vonatkozásai is - viszont ezen az alapon minden létező expedíció inkább a történelembe való. (Tulajdonképpen a világon minden történelem, még Michael Jackson élete is, ha jobban belegondolunk.). A te kategorizálásod szerint a földrajz kategóriába nem is tartozhatna más, csak és kizárólag a természetföldrajzi cikkek (jelenleg a szigetes cikk), és gondolom az egész Wikipédiában ezt a kategorizálást tartanád helyesnek. Szerintem a települések simán beleillenek a földrajzba, mert ezen az alapon pl. a Duna vagy a Bakony is mehetne a honismeretbe (ha jelölve lennének), hiszen azoknak is lenne történelmi, gazdasági, turisztikai vonatkozása. Viszont ha már helytörténet, akkor egy trolibuszvonal simán az. - Tündi vita 2019. január 1., 17:55 (CET)Válasz
Légy szíves, ne adj a számba olyant, amit nem írtam. Természetesen a Bakonyt és a Dunát nem tartanám indokoltnak a honismereti témakörben tárgyalni, ha jól látom, ezek a szócikkek nem is szerepelnek a szócikkjelöltek között. Természetesen nem a Wikipédia-kategorizálásról beszéltem, egy szócikket annyi kategóriába teszünk be, amennyibe csak beletartozhat, ez itt és ebben az esetben nem járható út, így azt gondolnám, a legjellemzőbb kategóriában helyes szerepeltetni egy-egy jelölést. Ha jól megnézed akár az Elbasan, akár a Pogradec szócikket, csupán egy, nem is döntő részük földrajzi, és miután a főlapon látok honismereti kategóriát, a világ legtermészetesebb dolga volna, hogy ezek is ott legyenek, ahogyan Brassópojána már ott volt. És legvégül természetesen nem állítottam, hogy Magellán expedíciójának nincsenek földrajzi vonatkozásai, pusztán azt állítottam, hogy ez elsősorban történelmi téma, és nem földrajzi vagy gazdasági vagy közlekedési. Pasztilla 2019. január 1., 18:23 (CET)Válasz
Lehet, hogy a Magellán-szócikket más kategorizálta be, de például ott is kizárólag történelmi kategóriákat látok az egyetlen Expedíciók kivételével. Pasztilla 2019. január 1., 18:24 (CET)Válasz
A Magellán cikket továbbra is földrajz témában indítanám. Az, hogy a cikk hova van kategorzálva wikipédiailag, az inkább a magyar wiki földrajzi téren (is) kissé szegényes kategóriarendszerének köszönhető. Ahányszor létrehozok egy kategóriát, ami éppen akkor 1 db cikket tartalmaz, valaki rögtön rámszól, hogy az irányelvek szerint csak 5 db-tól lehet kategóriát létrehozni. Minthogyha pénzbe kerülne, vagy nem lenne rá hely. :-( Ha az 5 cikkre várnék, 20 év múlva se lenne egy kategóriára elegendő... Az Év szócikke kategóriáinak ahhoz nincs köze. És igen, én is írtam, hogy HA a Bakony és a Duna jelölve lenne.... a te logikád szerint ugyanis akkor azok is honismereti témák, nem pusztán földrajziak. És a Brassópojánát is a földrajzba tenném. - Tündi vita 2019. január 1., 18:44 (CET)Válasz
Jó, lássuk, más mit gondol ugyanezekről. Még annyit tennék hozzá, hogy ezekben az esetekben szívesen hívom segítségül a könyvtári osztályozást (ETO), mert egy létező és kiérlelt szakmai hagyomány tematikai hovatartozás meghatározására. Pasztilla 2019. január 1., 19:00 (CET)Válasz
Szerintem az ETO-t kár idekeverni, mert egyrészt annyit nem ér a dolog, másrészt mondjuk az enwiki kategóriáit (ahol tényleg még talán a lábméret alapján is be van kategorizálva mindenki :-), úgysem fedi le. De a huwiki kategóriái tényleg szegényesek és nem olyan részletesek, pedig lassan közeledve az 500 000 cikkhez, lehetne is akár. Viszont várom a többiek észrevételét. - Tündi vita 2019. január 1., 19:09 (CET)Válasz
Én kevertem ide, úgyhogy újbóli minősítgetés helyett próbáld inkább megérteni, miért kevertem ide. Nem az enwiki kategorizálását javasoltam az ETO-val lefedni (???), pusztán egy címszó legjellemzőbb kategóriájának megállapításáról van szó, amire az ETO nagyon is alkalmas. Pasztilla 2019. január 1., 19:21 (CET)Válasz
Ugyan mit minősítgettem? Szerintem meg egy utazásos expedíciónak nagyon is fő jellemzője a földrajziság, pláne, ha ismeretlen területekre irányul. - Tündi vita 2019. január 1., 19:24 (CET)Válasz
Jó, feladom, igazad van. Minden jó így, ahogy van. Pasztilla 2019. január 1., 19:27 (CET)Válasz

A közlekedési tárgyú cikkeknek (Aldwych, Budapest troli- és autóbuszvonalai, Crossrail és a két Routemaster) szerintem lehetne nyitni egy külön kategóriát, kár belevegyíteni ezeket a helytörténetbe. Brassópojána, Elbasan, Pogradec és Tropoja község nyilván azonos kategóriába valók. A kategóriák nevét illetően megengedőbb lennék Pasztillánál Szerintem itt nem a wikipédiás vagy pláne könyvtári kategóriák pontosságát kell keresni, hanem valami gyakorlati szempontot, hogy az egymáshoz közeli témához tartozó cikkek együtt legyenek (leszámítva egy "vegyes" csoportot), és egy-egy kategóriában ne legyen túl kevés cikk. Például a következő csoportosítást tudnám elképzelni:

  1. Csillagok háborúja VIII: Az utolsó Jedik, Louise Fletcher, hide, Queen’s Blade, Toshi (5 cikk)
  2. Aldwych (metróállomás), Budapest trolibuszvonal-hálózata, Budapest autóbuszvonal-hálózata, Crossrail, New Routemaster, AEC Routemaster (6 cikk)
  3. Albánia a bronzkorban, Amantia, ASTRA (egyesület), Atlanti csata (második világháború), Einrichtungswerk, Hadviselés az ókori Egyiptomban, Magellán Föld körüli útja, Második keresztes hadjárat, Miskolci 10. honvéd gyalogezred, A pápaság története, Pápaság a középkorban (11 cikk)
  4. II. Eduárd angol király, Genthiosz illír király, Grimm Vince, Kövess Hermann, Metz Rezső, Arthur Arz von Straussenburg (6 cikk)
  5. Brassópojána, Elbasan, A Föld legnagyobb szigeteinek listája, Folly Arborétum, Kapu utca, Kolozsvári céhek, Köztársaság tér (Jereván), Millennium Stadion, Miskolci kőedénygyárak, Pogradec, Tropoja község (11 cikk)
  6. Ivano Balić, Benkő Pál, Luka Modrić, 2018-as birkózó-világbajnokság, 2018-as sakkolimpia, 2018-as Formula–1 világbajnokság, 2018-as labdarúgó-világbajnokság, 2018-as sakkvilágbajnokság (8 cikk)
  7. (ez lenne a "vegyes") Amuri leopárd, Cipőfűző, Körkötőgép, Lakástextília, Mercury-program, Síkkötőgép, SMS Szent István (7 cikk)

Címet akarattal nem írtam az egyes csoportokhoz, hogy ne az elnevezésen menjen a vita. – Hkoala 2019. január 1., 19:37 (CET)Válasz

Azzal egyetértek, hogy ezt a fajta balanszírozást el kell végezni, és hogy az egymáshoz közel álló témák legyenek együtt. ( ez most még talán korai, nem tudjuk, kerülnek-e még be szócikkek.) A vegyes csoporttal nem értek egyet, addig kell faragni, amíg a közel azonos méretű tematikai csoportok össze nem állnak. Pasztilla 2019. január 1., 19:44 (CET)Válasz

Lehet, hogy jobb lett volna, ha a jelölés "ömlesztve" történik, és csak a végén kialakítani a csoportokat. (Valamelyik évben azon bosszankodtam, hogy színvonaltalan cikkekkel töltötték fel az előre kijelölt kategóriákat, csak azért, hogy legyen meg a darabszám. Ez viszont egyenértékű azzal, hogy csak egy cikk van a kategóriában, t.i. csak egy, amire szavazni lehet.) A vegyeset nem nagyon tudod elkerülni, például ha marad a jelenlegi állás, mit csinálsz a leopárddal?
Hkoala, nem látom, hogy a Miskolci kőedénygyáraknak mi köze van a Föld legnagyobb szigeteihez vagy a Folly Arborétumhoz. Magellán pedig nekem továbbra is földrajz. :-) Ezek szerint a földrajz kategória totálisan megszűnne? - Tündi vita 2019. január 1., 19:47 (CET)Válasz
A Föld legnagyobb szigetei akár mehetne a vegyesbe is, nem nagyon van rokon témája. A fenti javaslatomban nincs földrajz kategória, ahogy nincs más sem, mondtam, hogy akarattal nincs elnevezése a csoportoknak. – Hkoala 2019. január 1., 19:53 (CET)Válasz
HÁt, a Miskolci kőedénygyárnak sincs rokon témája itt. :-) Viszont attól, hogy nincs elnevezése egy csoportnak, még látszik, hogy miről szól. Szerintem is érdemes megvárni a jelölési időszak végét, és utána vitára bocsátani a kategóriákat. - Tündi vita 2019. január 1., 20:01 (CET)Válasz

Számít-e a méret?

[szerkesztés]

A Cipőfűző szócikket @Elkágyé: jelölte. @Gerry89: egyszer már törölte a rövidségére tekintettel, amit én visszaállítottam. Most @Pasztilla: is törölte ugyanilyen indokkal. Szerintem a jelölési kritériumok között nincs méretbeli megkötés, ott csak a hiánysablonnal rendelkező szócikkek vannak említve kizáró okként. Mivel már ketten is kifogást emeltek a jelölése ellen, vitára bocsátom, állítsunk-e terjedelmi (alsó) korlátot. – Dodi123 vita 2019. január 3., 12:11 (CET)Válasz

Azt gondolnám, hogy a szervezőknek szűrniük kell a jelölt szócikkeket, igen, akár méret alapján is, ami persze lehet relatív, nem pedig egy abszolút érték. A lapon jelenleg szereplő jelölt szócikkek átlagmérete 56 ezer bájt, ehhez képest az 5 ezer relatíve alacsony. Elviekben akkor járnánk el igazságosan, egyenlő esélyeket teremtve, ha a cipőfűző szócikk jelölése után beneveznénk több száz további, 2018-ban készült 5 ezer leütéses szócikket, mert az számomra lehetetlen szempont, hogy a cipőfűző csak azért versenyzik, mert itt jelölték, a hozzá hasonló terjedelmű és minőségű szócikkek pedig azért nem, mert nem jelölték őket. Ugyanakkor több száz szócikket mégsem jelölhetünk, azzal a szavazásban részt vevők életét nehezítjük meg. Ha rajtam múlna, a lakástextília szócikket is „kiszűrném”, nem igazán arányos a jelölése a többi szócikkhez képest. Mindenesetre azt gondolom, most gyűjtünk szócikkeket, aztán később racionalizálhatunk. Pasztilla 2019. január 3., 12:24 (CET)Válasz

+1 Pasztilla Gerry89 vita

Sakkozó vagy történelmi személyiség?

[szerkesztés]

Grimm Vince szócikke eredetileg a történelmi életrajz kategóriába lett jelölve, most @Pasztilla: áthelyezte a sport kategóriába. Ezt a szócikket én jelöltem, és fontosabbnak tartom a litográfusi és az 1848-49-es szabadságharc idején végzett tevékenységét (vagy legalább olyan fontosnak), mint a sakkozói pályafutását, illetve az első magyar sakk-körben ellátott elnöki funkcióját. De ez megint egy vitára alkalmas kérdés, ezért felteszem ide, döntsön a kollektív bölcsesség. Számomra mindegy melyik kategóriába kerül. – Dodi123 vita 2019. január 3., 12:15 (CET)Válasz

Azért helyeztem át, mert a szócikket elolvasva az volt a benyomásom, hogy a sakkozói-sakkfeladványszerzői munkássága jelentős igazán, számomra a litográfusi tevékenysége nem tűnt annyira jelentősnek, igazából csak annyi derült ki számomra, hogy bankjegykliséket tervezett, litográfiai iskolája volt. Nyugodtan vissza lehet tenni, Hkoala fentebbi megnyilatkozása révén úgy érzem, különösebb jelentősége nincs, hogy ezen a ponton mi hol szerepel, ha teljes lesz a gyűjtés, úgyis nekiállhatunk arányosított kategóriákba szétdobálni a szócikkeket, és még akármi is lehet. Pasztilla 2019. január 3., 12:32 (CET)Válasz

Szócikk-keresés

[szerkesztés]

Emlékszem, hogy tavaly valaki futtatott egy lekérdezést a 2017 során jelentősen bővült és nagy terjedelmű 2017-ben született szócikkekre, de nem emlékszem arra sem, ki volt az, és nem is találom a kocsmafali bejegyzést. Pasztilla 2019. január 3., 13:00 (CET)Válasz

Megvan: Szerkesztő:Mameilon/2017_során_született_vagy_jelentősen_bővült_szócikkek. Megkörnyékezem. Pasztilla 2019. január 3., 13:08 (CET)Válasz

Elkészült: Szerkesztő:Mameilon/2018 során született vagy jelentősen bővült szócikkek. Pasztilla 2019. január 3., 14:43 (CET)Válasz

Új cikkek 2018-ban

[szerkesztés]

@Pasztilla: Valójában az ASTRA (egyesület) is új, de mivel próbalapon kezdtem írni, a laptörténetben benne van a próbalap előző tartalma is. A cikket január 17-én kezdtem el. Nem tudom, hogy más cikknél előfordul-e ilyen anomália. – Hkoala 2019. január 3., 14:06 (CET)Válasz

Óóóóóh, értem. Azt nem néztem, valóban. Pasztilla 2019. január 3., 14:08 (CET)Válasz

Amuri leopárd és szerkesztői közreműködések

[szerkesztés]

Csak szólok, hogy az Amuri leopárdot nem én készítettem, hanem csak jelöltem. DenesFeri vita 2019. január 4., 10:30 (CET)Válasz

Tudjuk, 95%-ban Zsámoly munkája, de rád is kidobott 3,8%-nyi hozzájárulást a rendszer. Pasztilla 2019. január 4., 10:38 (CET)Válasz
@Pasztilla: Hmmm... Nálam a laptörténet szerkesztési statisztikája Zsámoly közreműködését (a hozzáadott szöveg esetében) 81,7%-ra, DenesFeri esetében 14,8%-ra adja ki. Hol mutatja az általad talált a 3,8%-nyi hozzájárulást? – Dodi123 vita 2019. január 4., 14:59 (CET)Válasz
Csak a 2018-as szerkesztésekre nézve, nem a teljes laptörire. Az Excel-fájlban, amit megosztottam veled, és mindjárt frissítem a linkjét. Pasztilla 2019. január 4., 15:28 (CET)Válasz

Engem ezen a ponton kevéssé érdekel a 2018 előtti szerkesztői statisztika. Elsősorban azért gyűjtöttem ki a csak a 2018-as közreműködéseket, mert üzenetet szeretnék hagyni a szerkesztői vitalapokon, hogy 2018 folyamán megírtad, jelentősen bővítetted az X, Y, Z szócikket, amely versenyben van itt és itt, tök jó, gyere, satöbbi, satöbbi. Ehhez baromira mindegy, hogy 2018 előtt ki mennyit szerkesztett egy szócikkbe, ha tavaly átírták az egészet stb. Itt van egyébként az Excel-fájl. Pasztilla 2019. január 4., 15:36 (CET)Válasz

Az Excel-fájl második tabján látod a közreműködői statisztikát. Az összes szócikk 2018-as szerkesztése a karakterkülönbséggel.  annyit tettem még, hogy kiszedtem a laptörikből a visszavonásokat és a visszavont tartalmakat, hogy ha valaki kitörölt 1000 bájtot, majd ezt másvalaki visszaállította újabb 1000 bájtnyi szerkesztéssel, az ne torzítsa a statisztikát. Pasztilla 2019. január 4., 15:45 (CET)Válasz
Ezzel nem értek egyet. Nem kizárólag a 2018-as bővítésben résztvevők érdeme – szerintem – ha egy szócikk olyan jó minőségű lett, hogy a szerkesztők szavazata alapján esetleg az év szócikkének dobogósává válik. Ahol ez a 2018-as bővítés olyan nagymértékű, például 9-szeres, mint a Leonard Bernsteinnél, ott ez nagy valószínűséggel azonos nevet ad ki, de ahol csak 1,3 vagy 1,4-szeres, ott a cikk 60-70%-át lehet, hogy egy vagy két olyan szerkesztő írta, akik 2018-ban nem adtak hozzá értéket. Ilyen esetben az ő érdemük is a szócikk jó minősége. Úgyhogy én az összes szerkesztés során hozzáadott szöveget venném figyelembe úgy, hogy azok neve kerül feltüntetésre, akik legalább 10%-ban adtak hozzá szöveget a szócikkhez. – Dodi123 vita 2019. január 4., 16:58 (CET)Válasz
Nem tudom, hogy jön ide a dobogó. Mint írtam, ezen a ponton az értesítések miatt gyűjtöttem ki, ha valaki érdemben nem szerkesztett egy cikket 2018-ban, annak nem fogom odaírni, hogy "2018 folyamán írtad/bővítetted" stb., mert nem írta/bővítette. Márpedig most bekerülésről beszélünk még csak, és az a 2018-as szerkesztés, nem más. Ezeknek a szerkesztőknek köszönhető, hogy a 2018-as versenybe került a szócikk. Ha majd lemegy a szavazás, akkor lehet dobogóról beszélni, és akkor megnézni a nyertes szócikkeknek a teljes laptörténetét, de nem a vacak wikieszköz segítségével, hanem rendesen. Pasztilla 2019. január 4., 17:11 (CET)Válasz
Így már értem, miért gyűjtötted ki. A dobogó onnan jön, hogy a szavazás eredményeként a dobogós szócikkek készítésében fő közreműködők számára küldünk díjként az eredményről szóló bannert. Az én gondolataimban csak ezeknek a dobogós szócikkeknek az esetében volt szükséges a fő közreműködő szerkesztők kigyűjtése. A versenyen való nevezésről szóló értesítésben nem gondolkodtam, mivel a jelölés során megadott belső linkhivatkozás annak a szócikknek a linkjére, amiben valaki szerkesztett, egyébként is megjelenik minden érintett szerkesztőnek a figyelőlistáján. De az biztos, hogy ez nem ugyanaz, mint a közvetlen értesítés erről. Ha ez volt az elképzelésed, akkor minden oké! – Dodi123 vita 2019. január 4., 18:29 (CET)Válasz
Lehet, hogy tévedek, de én úgy tapasztaltam, hogy csak akkor jelenik meg a linkről értesítés (nem a figyelőlistán, hanem az értesítéseknél), ha a hivatkozott lapot én hoztam létre (nem elég, hogy szerkesztettem benne) és a hivatkozás szócikk névtérből történik. Ha igazam van, akkor a jelölésről nem fog menni automatikus értesítés. – Hkoala 2019. január 4., 20:00 (CET)Válasz
Nem tévedsz, valóban így van. Én arra gondoltam, hogy akkor jelenik meg a figyelőlistán, ha valaki szerkeszt a szócikkben. Itt azonban nem erről van szó, mert nem a szócikkben történik az említés. Ezt elnéztem. Tényleg jó, ha értesítés megy. – Dodi123 vita 2019. január 4., 20:39 (CET)Válasz
Úgy gondolom, hogy egy vitalapi személyes értesítés talán-talán növeli az egyébként lanyha részvételi szándékot. Ezenkívül a nevek közt jócskán vannak társasági térben inaktívak, kezdők is, akik számára ez bátorító visszajelzés lehet még akkor is, ha nem vesznek részt a szavazásban. Egyébként azt gondoltam, elég két hét múlva értesíteni, addig úgyis alakul a jelöltlista. Pasztilla 2019. január 4., 18:49 (CET)Válasz
Igen, ez jó ötlet, szükség lesz a korábbi évekénél több szavazóra, mert jóval több a jelölt. Jó a vitalapi értesítés, közvetlenebbül szereznek tudomást a versenyről. – Dodi123 vita 2019. január 4., 20:46 (CET)Válasz
@Dodi123: Éppenséggel kevesebb a jelölt, mint tavaly, pláne mint tavalyelőtt. Előzetesen direkt megnéztem a múlt évi statisztikákat. A kategóriák izmosabbak, ami szerintem előny sok szempontból is. Pasztilla 2019. január 4., 20:53 (CET)Válasz

Kategorizálás – Hadtörténet, nyelv, irodalom és vallás

[szerkesztés]

Mameilon lekérdezése alapján átnéztem több száz szócikket, és lassan kifogyok a szuszból, azaz a magam részéről nem hiszem, hogy érdemlegesen tudnám növelni a jelölésre érdemes szócikkek számát. Amit betettem, megfelelnek a kiiírások betűjének, persze bátran gondolhatja bárki, hogy mégsem érdemes valamelyik a versenyre, mert teszem azt, bár nincs rajta hiánysablon, de mondjuk hiányolja a források szűk körét.

Ahogy elnézegettem, létre lehet hozni 10-12-es kategóriákat. Ezen a ponton négy kérdésben várok véleményeket:

  1. Rengeteg a történelmi szócikk, ezért önkényesen kettébontottam, és így van egy Történelem és politika, illetve egy Hadtörténet kategória. Mindkettőben 11-11 szócikk van. Jó ez így?
  2. Már most látom, hogy sem az Irodalom és nyelv, sem a Vallás kategóriákba többet gyűjteni nem tudok. Ésszerű lenne-e összevonni ezt a kettőt egy Nyelv, irodalom és vallás kategóriába vagy sem? Így 12 szócikkel megvolna az arányos kategória.
  3. Összevont kategóriaként létrehoztam a Természettudomány és matematika kategóriát. Ez gy rendben van-e?
  4. Utóbbihoz hozzá lehetne-e még rakni az árválkodó dadogás szócikket?

Pasztilla 2019. január 4., 11:57 (CET)Válasz

Részemről igen az összes kérdésre. – Hkoala 2019. január 4., 15:37 (CET)Válasz

Kategorizálás – Zene és képzőművészet

[szerkesztés]

Zene és képzőművészet összevont kategória elfogadható-e? Pasztilla 2019. január 4., 12:25 (CET)Válasz

A jelenlegi darabszámokkal sajnos nem látok jobb megoldást. – Hkoala 2019. január 4., 15:39 (CET)Válasz

Kategorizálás – közlekedés

[szerkesztés]

Van négy szócikk, amelyek alapvetően közlekedési témát fednek le (metróállomás, vasútvonal, tömegközlekedési járatok), dunsztom nincs, hova kellene betenni. Pasztilla 2019. január 4., 12:58 (CET)Válasz

@Pasztilla: Külön kategóriába kéne mennie a két busztípussal (AEC/New Routemaster) egyetemben, így akkor 6 cikk lenne a közlekedés témakörben. – LaSza 🚍🚊🚎🚇 miben segíthetek? 2019. január 5., 07:15 (CET)Válasz

Próbáltam azt is a háttérben (+Porsche), csak azzal két csonkább kategória lenne. (Úgy érzem ezen a ponton, hogy a kiegyensúlyozott méretű kategóriák az esélyek és a szavazási kínálat szempontjából is szerencsésebbek.) Mi van, ha Aldwych és a buszjáratok helytörténet, a Crossrail pedig technológia a bRoutemasterekkel és a Porschéval együtt? Pasztilla 2019. január 5., 07:25 (CET)Válasz
@Pasztilla: Igen, az arányosságot jó lenne balanszban tartani. A Crossrailt lehet jobb lenne úgyszint a helytörténethez sorolni, hiszen az is helytörténetet dolgoz fel lényegében és kevésbé technológia... – LaSza 🚍🚊🚎🚇 miben segíthetek? 2019. január 5., 07:30 (CET)Válasz

Jelek és szócikkszám-szaporulat

[szerkesztés]

Sziasztokǃ Kinek az ötlete és kivitelezése volt a szócikkek melletti kis jelzések feltüntetése? Nagyon jó, gratulaǃ Plusz jó látni, hogy így megszaporodtak a szócikkek, láttam olyan szerkesztők nevét is a közreműködők közt, akik eddig ebben a versenyben nem voltak aktívak. Ez jóǃ Viszont ők is jelölték a szócikkeket, vagy valakik itt a fenti listák alapján találomra feltett párat? – Gerry89 vita 2019. január 4., 14:40 (CET)Válasz

Végignéztem Maamelion listáját, és a jelentősen bővült vagy min 25 K terjedelmben létrejött szócikkeket végignézve választottam ki azokat, amiket hozzáadtam. Pasztilla 2019. január 4., 15:37 (CET)Válasz
Okéǃ – Gerry89 vita 2019. január 4., 15:43 (CET)Válasz

Kovás lakat és kovás fegyver - vitatott állítás

[szerkesztés]

Szia @Sierrahun:, én is láttam a szócikket és be is akartam tenni a versenybe, de azért nem tettem be mágsem, mert felsablonozott vitatott állítás található benne (vagy volt a 2018-as legutolsó verzióban, most nem néztem utána), és elvileg a kiírás szerint az ilyen hiánysablonokkal rendelkező lapok nem nevezhetőek, vagy félreértem a kiírást, és egy vitatott/forrásolatlan/NPOV/stb. mondattól még bőven indulhat egy cikk. Nem tudom, ki hogy látja ezt. Pasztilla 2019. január 7., 07:05 (CET)Válasz

Olvasgattam a szócikket, de különös problémát nem látok vele. Pasztilla 2019. január 7., 08:02 (CET)Válasz

2018-as parlamenti választások és a Bohém Rapszódia

[szerkesztés]

@Fmvh:, a parlamenti választásokról írott szócikk biztosan nem felel meg a kiírásnak, mert forráshiányt jelző sablon van rajta, ezt el kell majd távolítanunk. A Bohém rapszódia kapcsán zavarban vagyok, nem tudom, mi ilyenkor a teendő, amikor 2018. december 31-én még tatarozás alatt állt a szócikk. Pasztilla 2019. január 7., 12:25 (CET)Válasz

Értem. Azt néztem, hogy teljes, jól felépített szócikk legyen. Figyelni fogok a sablonokra.– Fmvh vita 2019. január 7., 12:28 (CET)Válasz

@Pasztilla: Mert Teemeah kiemelésre írja! De persze nevezhető, remélem addig be is fejezi. Toronymagas esélyes :) Gerry89 vita 2019. január 7., 21:00 (CET)Válasz

@Dodi123: Ilyenkor mi van? Az előzményekből és a kiírásból úgy értettem, szigorúan 2018-at nézzük, sőt, a szócikkre mutató linknek is 2018-asnak kell lennie, 2019-es bővítés már a szavazás során sem figyelembe veendő. Ha szilveszterkor még építés alatt volt, mert Timi december óta bővíti, számomra ez már a 2019-es év jelöltje (kivételesen attól függetlenül, hogy 2019-ben bővül-e 30%-nyit.) Pasztilla 2019. január 8., 07:11 (CET)Válasz

Igen. Jól látod. A 2018. december 31-ei állapotával vehetne részt a versenyben. Ha azóta is bővül, a bővítések alapján a 2019-es versenyen vehet majd részt. – Dodi123 vita 2019. január 8., 10:58 (CET)Válasz
@Dodi123, Pasztilla: Szerintem meg nem látjátok jól. A versenykiírásban ez állː

Ezen az oldalon tehetsz javaslatot arra, hogy egy szócikket „az év legjobbjai” közé soroljunk. A javasolt szócikknek az alábbi pontok egyikének kell megfelelnie:

  • a kiírásnak megfelelő évben született;
  • nem a kiírásnak megfelelő évben született, de abban az évben gyakorlatilag teljesen átírták vagy igen jelentős mértékben, legalább 30%-kal bővítették;
  • nem tartalmazhat hiányosságra figyelmet felhívó sablont;
  • nem tartalmazhat valamely szakaszra, vagy a szócikk egészére vonatkozó csonk-sablont.

Azaz a Bohém rapszódia megfelel a kiírásnak. Sőtǃ Igen, ha januártól 30 százalékkal bővül, akkor jövőre is nevezhető és igen, besöpörheti mindkét évben az első helyet. Dodi, ezt már tavaly is eljátszottad a Millennium Stadionnal. Akkor még azt mondtam ok, na de ez már túlzás. Pedig semmi érdekem nem fűz, ahhoz, hogy nevezve legyen, mert kb tizede sem az én munkám. Ha ebben nem értünk egyet, akkor a témában meg fogom kérdezni a közösséget az egyebes kocsmafalon. Nonszensz lenne, ha nem lehetne nevezni. – Gerry89 vita 2019. január 8., 13:58 (CET)Válasz

Szerintem kapásból is megkérdezhetjük a kocsmafalon. Egyébként nem játszom én el semmit, csak számomra különös, hogy egy olyan cikkváltozatot bocsátunk szavazásra, aminek a tetején ott virít az építés alatt sablon. Pasztilla 2019. január 8., 14:29 (CET)Válasz
@Pasztilla: Láthatod, hogy főképp Dodihoz szóltam ezügyben, így a tavaly is eljátszottad[...] sem neked szólt. Csak akartam, hogy értesülj, illetve, hogy tudd, én máshogy látom. Kiírom majd, de megvárom Dodi reakcióját. Gerry89 vita 2019. január 8., 14:33 (CET)Válasz

@Gerry89: Nem játszottam el semmit. Se tavaly, idén meg különösen nem. Olvasd el figyelmesen a Wikipédia:Az év szócikke kiírását. "A szócikkek a versenyen a tárgyév utolsó szerkesztése szerinti állapotában vesznek részt, biztosítva ezzel, hogy mindenki a szócikk azonos állapotára szavazhasson.". Ezt a szöveget szavazással a közösség elfogadta. Ahogy korábban is írtam, a 2018. december 31-i állapottal elvileg részt vehet az idei versenyen is, és ha 2019-ben a változtatások meghaladják a 30%-ot, akkor a 2019-esen is. Kérlek ne szítsd itt a feszültséget, fogadd el a közösség döntését. – Dodi123 vita 2019. január 8., 14:38 (CET)Válasz

@Dodi123: Írhattam volna, hogy ne játszuk el ugyanazt, mint tavaly. Így többeaben is. Nem ezen van a hangsúly, de megint ugyanoda lyukadtunk ki. Örülök, hogy egyetértünk, és a Bohém rapszódia akár mindkét versenyben részt vehet. Az ideibe mindenképp. Nem szítottam semmit. ha egyszer úgy lesz, akkor sokkal nagyobb lesz a tűz :D Kérlek, ha valaki nem ért veled egyet, akkor azt ne vedd személyes támadásnak. Amúg én minden közösségi akaratot elfogadok. Jelen versenyhez valót is megszavaztam. Itt azonban semmiféle közösségi akaratról nem volt szó, három szerkesztő eszmét cserélt. Ennyi. Üdv. Gerry89 vita 2019. január 8., 15:29 (CET)Válasz

Az előzőben kihúztam, senki ne szítson semmit. Nekem sem ez volt a célom. Egyszerűen csak ne fussuk le ugyanazokat a köröket, mint tavaly. Gerry89 vita 2019. január 8., 15:56 (CET)Válasz

@Gerry89: Én is azt kérem, hogy ne játsszuk el azt, amit tavaly. Idén különösen azért ne, mert azóta történt egy közösségi szavazás, amely többek között az olyan nem egyértelmű eseteket tette tisztába, mint tavaly a Millennium Stadion esete volt. Egyáltalán nem vettem személyes támadásnak, bár a hangvételed alapján annak vehettem volna. Csupán felhívtam a figyelmed arra, hogy tévesen érveltél, mert nem vetted figyelembe magát a közösség által (és te általad is) megszavazott kiírást, amely egyértelmű választ ad az általad felvetett kérdésre. Amikor elkezdted ezt az "eszmecserét" erről valószínűleg megfeledkeztél. E kérdésben a további vita lezárásaként kértelek arra, hogy vedd figyelembe a közösség döntését. A Bohém rapszódia a 2018. december 31-i állapotával jelölhető a versenybe, mivel az "Átalakítás" sablon nem szerepel a kizáró okok között, és abban az állapotában is versenyképes. A Millennium Stadion 2017. december 31-i állapota a tavalyi versenynél azonban egyáltalán nem volt versenyképes állapotban. Ezzel azt hiszem, bárki egyetérthet. Kérlek, próbáld néha elismerni, ha valaki másnak van igaza. Részemről nem kívánom tovább folytatni ezt a vitát. – Dodi123 vita 2019. január 8., 15:54 (CET)Válasz
@Dodi123: Igen, kb egyszerre írtuk. A kérdéses részt kihúztam. Mint írtam egyetértünk. Csak felesleges köröket ne fussunk. Ez a lényeg. Részemről is ennyi. Gerry89 vita 2019. január 8., 15:59 (CET)Válasz

Magyarok ábrázolása külföldi játékfilmekben

[szerkesztés]

A fenti szócikket mindenképp nevezni szeretnénk? Gyakorlatilag egy picit bővebb listacikk, mindössze hat jegyzethivatkozással, nulla darab illusztrációval. Gerry89 vita 2019. január 7., 21:41 (CET)Válasz

Én tettem be. Valóban vannak esetleges és zökkenő megfogalmazások benne, de egyrészt a téma egyedisége, másrészt a mögötte álló valóban hatalmas gyűjtőmunka miatt éreztem úgy, hogy számomra helye van a versenyben. A forráshivatkozások hiányát az magyarázza, hogy az egyik jegyzet szerint maguk a filmek a forrásai a megállapításoknak, ezt szúrópróbaszerűen megnéztem három filmre, és tényleg úgy van a filmben, ahogy le van írva (csak egy helyütt kellett az angol idézet központozását javítani). Magam sem tudnám, ilyenkor hogyan kell forrásolni. Mindenesetre én szeretném benttartani, mindenki megítélheti, és forrás- vagy illusztrációhiány miatt dönthet úgy, hogy nem szavaz rá. Pasztilla 2019. január 8., 07:19 (CET)Válasz
Ok. – Gerry89 vita 2019. január 8., 14:08 (CET)Válasz

Az ér ha ezt a szócikket én TMB-re viszem, mert "saját kutatás", és így nem felel meg a nevezetességi irányelvnek? Nincsen benne egyetlen forrás sem, ami a szócikk témáját tárgyalná. – Ary vita 2019. január 24., 16:25 (CET)Válasz

Érni éppenséggel ér, hiszen létező folyamat a törlési megbeszélés, ugyanakkor ennek átgondolására ösztönöznélek.
Egyfelől a kutatás tilalma természetesen nem tiltja azt, hogy az elfogadható forrásokat felkutatva, azokra építkezve írjunk Wikipédia-szócikkeket. Minden esetben gyűjtőmunkát végzünk források alapján, és azoknak a forrásoknak ellenőrizhetőeknek kell lenniük. Ha egy adott témában felkutatok harminc nyomtatott forrást, és ezekből összedolgozok egy szócikket, akkor megjelölöm az irodalmat, mert nem triviális, hogy az adott információk honnan jönnek. A magam elgondolásait, elméleteit, következtetéseit nem adhatom hozzá – ezt tiltja az általad hivatkozott Wikipédia-irányelv, nem mást. ZorróAszter ugyanilyen gyűjtőmunkát végzett, a szócikk esete annyiban speciális, hogy triviális módon az általa közreadott információk forrásai maguk a filmek. Ahogy ezt egyébként meg is jelölte: „Az ezekben nem szereplő adatok forrása a megemlített film magyar szinkronos, ritkábban eredeti nyelvű változata.” Engem ez kielégít. Nyilván feltüntethetné, hogy az XYZ filmről írottak forrása maga az XYZ film, és talán meg is kellene tenni (bár én nem hiszem), de én például nem tudom, hogyan kell nyilvánosan nem elérhető filmet forráshivatkozásként feltüntetni. A forrásai pont annyira ellenőrizhetőek, mint a nyomtatott szövegek: nehézséggel. De nem látom be, mitől volna más ez az eset. (Amikor például megírtam a 12 egy tucat szócikket, amelyben a cselekmény leírása nem más, mint ahogy én visszaadtam a saját szavaimmal, lehető pontossággal a történetet, miután megnéztem a filmet, saját kutatás lett volna? Nem hiszem, szerintem ellenőrizhető forráson, magán a filmen alapuló saját gyűjtés és megfogalmazás.)
Másfelől rettenetesen barátságtalan lépésnek tartanám mindezt most megtenni, amikor egy versenyen vesz részt a szócikk, és mint láthatod, szeretik is az itt megjelent wikipédisták. Én is szeretem. Arról nem beszélve, hogy ZorróAszter vitalapján sem látok egyetlen bejegyzést sem ez ügyben. Pasztilla 2019. január 24., 17:17 (CET)Válasz

Értem én, hogy meg vannak jelölve a források (filmcímek), ami alapján levezette az okfejtéseit, de vajon a szócikk tárgya nevezetes-e. A te esetedben a film történetének leírása nem befolyásolja a film nevezetességét, ami miatt bekerült a Wikipédiába, gyakorlatilag adalék a szócikkhez. Szerintem ez teljesen más eset. Egyébként azért itt vetettem fel a kérdést, mert itt és most botlottam bele a szócikkbe. A másik meg, hogy pont nem akartam barátságtalan lépésként rögtön, szó nélkül TMB-re vinni, amikor itt versenyez. – Ary vita 2019. január 24., 17:40 (CET)Válasz

Arra írtam, hogy barátságtalan lépésnek tartanám, ha most menne TMB-re. A fentiekben az általad felvetett „saját kutatás”-ra reflektáltam, nevezetesség tárgyában tagadhatatlan, hogy nem a tudományos vagy filmesztétikai érdeklődésünket kelti fel a téma, és ha szingalézekrúől lenne szó, valóban szót sem érdemelne a dolog, ugyanakkor nem állok közel a témához, és fogalmam nincs, voltak-e vagy vannak-e magyar filmadattári vagy filmtörténeti törekvések hasonló áttekintések összeállítására, úgyhogy inkább hagyok mást is megszólalni. Amit a témában gondolok, márt nagyjából elmondtam. Pasztilla 2019. január 24., 18:23 (CET)Válasz

Egyrészt tényleg nincsenek benne a témát feldolgozó források, másrészt feltűnő, hogy ebben a szócikkben a "külföldi" inkább a magyarok nyugati ábrázolását jelenti, holott a világ, a külföld nemcsak nyugatból áll. Harmadrészt pedig rémlik, mintha helyesírási hibát is láttam volna a szócikkben. Apród vita 2019. január 24., 18:42 (CET)Válasz

Sőt, vannak benne nehézkes mondatok is. Töröljük a szócikket most rögtön? Pasztilla 2019. január 24., 18:56 (CET)Válasz
Ha ez lesz a döntés, akkor mihamarabb. Mert pl. helyezett lenne, elég furi lenne, ha utána menne teszem azt tmb-re. Gerry89 vita 2019. január 24., 19:00 (CET)Válasz
Szerintem meg éppenséggel most van reflektorban a szócikk. Ha most kerül TMB-re, gyakorlatilag az egész versenyt dobhatjuk ki a kukába. A tizenhétből tizenegy szavazat gazdájához lehet odamenni azzal az épületes üzenettel, hogy „bocsi”. Pasztilla 2019. január 24., 19:07 (CET)Válasz
Ebben is van valami. Csak ha utána esetleg törlődik, akkor az is cinkes, hogy az Év szócikke verseny helyezettje nem ia nevezetes. De egyelőre ez csak fikció, és abban is van igazság amit írsz. Gerry89 vita 2019. január 24., 19:22 (CET)Válasz

Vélhetőleg, akik beválasztották a cikket a három legjobb közé, a TMB-n a maradás mellett érvelnének. Tizenegy "maradjon" azért ritkán szokott előfordulni. – Hkoala 2019. január 24., 19:40 (CET)Válasz

TMB-re vittem, ott lehet tovább érvelni. Egyébként nem az a kérdés, hogy kinek tetszik a szócikk, szerintem is érdekes, csak éppenséggel saját kutatás. – Ary vita 2019. január 24., 19:45 (CET)Válasz

Lezárták a törlési megbeszélést a maradjonok többsége hatására. Apród vita 2019. január 25., 12:22 (CET)Válasz

Befordulunk a kanyarba / Kategóriák

[szerkesztés]

A jelölés a héten véget ér. Nem tudom, számíthatunk-e még újabb jelölésekre, de jelenleg 160 szócikk van a listában, ami nagyságrendileg, mint a tavalyi. Két kérdésem van:

  1. A jelenkorban árválkodó 2 szócikket nem vonjuk-e be a Történelem és politika kategóriába?
  2. A Közlekedés maradjon-e külön kategória?

Pasztilla 2019. január 14., 14:30 (CET)Válasz


@Pasztilla:
  1. Szerintem azt a két szócikket engedjük el. Megfigyeltem, és be kell látnunk, hogy a vallás, orvostudomány és a jelenkori közéleti témák nem olyan népszerűek nálunk vagy nincs olyan sok a témában dolgozó aktív szerkesztő, hogy össze lehessen hozni egy kategóriát nekik.
  2. A Közlekedés maradjon szerintem külön kategória
  3. Ami eszembe jutott; az általad összeszedett szócikkek főbb közreműködői értesítve lettek, vagy ha nem értesítsük őket? Mármint, hogy tudják, hogy versenyeznek :)

Üdv:Gerry89 vita 2019. január 15., 19:29 (CET)Válasz

Kösz a választ. Nem szívesen engedném el őket, pusztán a témájuk miatt. Miután keresztültúrtam az összes cikket, kapásból tudnék a jelölési listában ötöt, amik ezeknél alacsonyabb színvonalúak.

A másik kérdésedre lásd fentebb vagy itt. Minden szerkesztő értesítve lesz. Pasztilla 2019. január 15., 21:12 (CET)Válasz

Ne engedjünk el egyetlen jelölt cikket se. A korábbi években is inkább össze lettek vonva kategóriák, ha valamelyikben kevés szócikket jelöltek. A kiírás szerint is: „A kategóriákban minimum hat szócikknek kell szerepelnie, de az egyes kategóriákba javasolt szócikkek számától függően kategóriák összevonhatók, vagy ha egy kategórián belül túl sok a jelölt, akkor szétbonthatók.” – Dodi123 vita 2019. január 15., 21:18 (CET)Válasz

Na jó, de elgondolás van-e? A jelenkori közéletet nagy akarattal sem lehet 4 szócikk fölé varázsolni. Átmehet-e a tüntetés a Történelem, politika kategóriába, a Tham Luang pedig jobb híján a sportba? Pasztilla 2019. január 16., 08:09 (CET)Válasz

A tüntetés az egyértelműen a Történelem, politika kategóriába sorolható, de a Tham Luang-barlangi mentőakció az talán kevésbé illik a sportba. Maga a mentés, annak megszervezése és lebonyolítása szerintem legalább ugyanúgy illeszkedik a Műszaki tudományok és technológia kategóriába, mint a sportéba. De ezen még elgondolkodhatunk a hét végéig. – Dodi123 vita 2019. január 16., 09:53 (CET)Válasz

Oké, számomra is csak jobb híján sport (túrázók, búvárok, barlangi mentés), de nem igazán tudnék megnyugtató kategóriabesorolást. Pasztilla 2019. január 16., 09:57 (CET)Válasz

Picit olyan izzadságszagú nekem ennek a két szócikknek a szuszakolása. Bocsi. Gerry89 vita 2019. január 16., 20:11 (CET)Válasz

Kétségtelen, viszont szerintem izzadni jobb, mint unfair módon kidobni. Pasztilla 2019. január 16., 20:17 (CET)Válasz
Unfair? Nem hinném. Sem idén, sem tavaly nem volt olyan sok szócikk ezekben a témákban. Ez tény. De már a 2016-os versenyben meg lehetett figyelni. Jó gondolat, csak picit én erőltetettnek érzem. A minőségük sem roszz. Sőt...Csak láthatólag ezek a témák senkit, vagy csak nagyon keveseket érdekel itt. Sajnos. Gerry89 vita 2019. január 16., 20:45 (CET)Válasz

Unfair a cikkel szemben, ha csak azért hagyjuk ki, mert nincs más cikk a témájában. A nyelv, irodalom és vallás is kissé fura egyveleg; ha szétszednénk, akkor ezeket a cikkeket is diszkvalifikálnád? – Hkoala 2019. január 16., 20:51 (CET)Válasz

Akkor lehet, hogy idén majd újabb konzekvenciákat kell levonnunk, ezúttal a kategóriákkal kapcsolatban. Nem. Nem diszkvalifikálnám. Csak vannak kategóriák amelyeknek feltöltésével évek óta szenvedünk. Tavaly rosszabb minőségűnek tartott (nem általam) szócikkekkel próbáltuk, vagy próbálták meg fwltölteni. Lw lett vonva egy következtetés. Szabálymódosítáa lett, ami jó volt,,magam is megszavaztam. Mindezek ellenére ugyanott tartunk mint egy évvel ezelőtt. Én erre próbáltam rávilágítani. Ha ez unfair, akkor unfair vagyok. Gerry89 vita 2019. január 16., 21:15 (CET)Válasz

Hmmm... @Gerry89: Remélem ezt nem gondoltad komolyan. Attól, hogy kevesen írnak olyan szócikket, amely jelenkori közéleti témáról szól, több oka is lehet. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy ha mégis készül ilyen cikk, ráadásul jó színvonalon (amit te is elismersz), hogy csak azért ne vehessen részt egy versenyen, aminek "Az év szócikke" az elnevezése, mert egyedüli abban a kategóriában. Lehet, hogy csak egyetlen egy ilyen témájú cikk készül összesen egy évben, de ha az megérdemli, hogy díjat kapjon, akkor miért zárjuk ki a lehetőségből.
Az új versenyszabály eredményeként idén nincs olyan probléma, hogy rossz minőségű cikkel kelljen feltölteni bármely kategóriát (az eddig sem volt túl szerencsés). Az viszont minden évben előfordulhat, hogy egyik kategóriából több, egy másikból kevesebb olyan minőségű készül, amely alkalmas a versenyen részvételre. A kategóriák összevonása vagy szétválasztása nem ördögtől való. A sport kategóriát is három kategóriára szét lehetne bontani, ha kellő mennyiségű szócikk kerülne mindháromba: 1-sportesemények; 2-sportolók; 3-sportlétesítmények. Ez alma, körte és barack összehasonlítása. A Művelődéstörténet, helytörténet és épített örökség is. Ezeket is nehéz összehasonlítani. A Tham Lung-barlangi mentőakció témájánál fogva több kategóriába is besorolható lehet, csak el kell döntenünk, melyikbe kerüljön. Az indokolatlan kizárást viszont semmilyen formában nem tartom jó megoldásnak, sem a szócikk szerzőivel, sem magával a szócikkel szemben. – Dodi123 vita 2019. január 16., 21:33 (CET)Válasz

@Dodi123: Sokkal fontosabb dologról beszéltem itt a verseny szempontjából, mint két szócikk nemkizárása. Sajnálom ha nem értettétek. Vannak témák,amik évek óta fejtörést okoznak, lesz-e hat szócikk, ami nevezhető. Idén eljutottunk oda, hogy volt téma amiben 1 volt, volt amiben 0, és volt amiben 2. Én erről beszéltem. Meg arról, hogy most meg, mint tavaly, azt szuszakoljuk, hogy jaj mit hova lehet rakni. Mikor a Tham Lung-szócikknek pl. a sporthoz annyi köze, hogy egy focicsapatról van szó, meg a vb alatt történt. A természettudományhoz meg annyi hogy egy barlangba történt. Ettől a szócikk egy színvonalas szócikk. Remélem így már jobban át tudtam adni, mi szerintem itt a probléma. Gerry89 vita 2019. január 16., 23:04 (CET)Válasz
Én ebben semmilyen problémát nem látok. Ez mindig is így lesz. Előre sosem lehet tudni, hogy abban az évben melyik kategóriában hány jó minőségű szócikk készül. Ilyenkor mindig szükség lesz kategóriák összevonására, vagy ha egy kategóriában éppen túl sok szócikk van, akkor szétválasztására. – Dodi123 vita 2019. január 16., 23:12 (CET)Válasz

Dodi123 +1, nem a gombhoz keresünk kabátot, hanem a jó szócikkeket keressük és nevezzük. A kategóriák nem öröktől adottak. Pasztilla 2019. január 17., 07:23 (CET)Válasz

Melyik kategóriába kerüljön a Tham Luang-barlangi mentőakció (szavazás)

[szerkesztés]

Ha a Tham Luang-barlangi mentőakcióra lehetséges kategóriák az A) műszaki tudományok, B) sport, C) természettudomány, D) történelem és politika, az én szavazatom...


Az eddigi állás alapján B opció, átteszem a sportba, aztán ha ez változik, akkor majd áttesszük máshova. Pasztilla 2019. január 18., 19:51 (CET)Válasz

A B C D Helyezés
A X 2 2 6 3.
B 4 X 4 5 1.
C 4 2 X 6 2.
D 0 1 0 X

Gemini-program

[szerkesztés]

Sziasztok! Szeretném, ha a Gemini-programot kivennénk a Műszaki tudományok és technológia kategória javaslatok közül, mivel olyannyira torzó még (tudom miről beszélek, én írom éppen, csak lassan haladok a kapcsolódó cikkek miatt), hogy bár valóban sokat fejlődött és eléggé informatív már így is, de teljesség tekintetében hatalmas adósságai vannak (ez legfeljebb 2019 végére érik meg szavazásra alkalmassá) Helyette a Gemini-4-től a Gemini-8-ig bármelyiket ajánlom, mert azok kerek egészek és még jók is.Moonwalkr vita 2019. január 17., 14:23 (CET)Válasz

@Moonwalkr: Nézd, én értem, hogy minden fejleszthető, de a szívem hasadna belé, ha ki kellene venni. Hogy torzó lenne, az talán túlzás, amit csak 2018-ban beletettél, már attól a mezőny egyik legjobbja. És semmi akadálya annak, hogy idén is, jövőre is induljon és akár nyerjen. Ettől függetlenül nem tudom, mi van ilyenkor, ha a szócikk fejlesztője javasolja a jelölés visszavonását. Pasztilla 2019. január 17., 14:35 (CET)Válasz
Csak leltár jelleggel: nem esett szó benne a 10 repülés közül 4-ről, nem esett szó a két ember nélküli repülésről és bár cím szintem ott van, hogy „Gemini űrhajó” és „A hordozórakéta”, azaz szintén egy szó sincs róla, hogy mivel mentek. És még említhetnék olyanokat, amik a címvázlatba se kerültek bele "Hatása az Apollo-programra" pl. Ezeket intéztem el fentebb annyival, hogy „tudom miről beszélek”. Ezek olyan alapvető összetevők, hogy nyugodtan beszélhetünk torzó állapotról még akkor is, ha valóban sok info került már bele eddig is. Persze ha a cikkíró verseny csak arra reflektál, hogy milyen cikkírói tevékenység húzódik a cikk mögött, akkor rendben van a dolog, de ha picit is van olyan szempont, hogy a cikk ezáltal milyen minőségű lett (teljes körű, vagy még nagyon hiányos), akkor ennek a cikknek nincs itt helye.Moonwalkr vita 2019. január 17., 15:27 (CET)Válasz
Megértve és részemről elfogadva. Pasztilla 2019. január 17., 16:34 (CET)Válasz
Azért annyit megjegyeznék, hogy ha valóban ilyen szintű hiányok vannak egy szócikkel, akkor bennfentes megérzések helyett helytállóbb lenne ezt sablonokkal magán a szócikken jelezni. Számomra a bővebben alatti kidolgozott szócikkek miatt semmiféle hiányérzet nem jelentkezik. Pasztilla 2019. január 18., 07:20 (CET)Válasz

Szerkesztők, akik írnak jó szócikket, de nem szavazhatnak

[szerkesztés]

A jelölt szócikkek szerkesztői között van tizenhárom olyan, akik ugyan értelemszerűen egy hónapnál régebben regisztráltak, és értelemszerűen nem tudom, hogy ki zokni, ki nem zokni, viszont szócikknévtérbeli szerkesztéseik száma nem haladja meg az ötvenet. Azaz gyakorlatilag szívesen vesszük, hogy szép szócikkeket töltenek fel, de nehezményezzük, ha netalántán szavazni is akarnának. Számomra ez meglehetősen faramuci, és a kiírást annyiban megváltoztatnám, hogy a versenyben részt vevő szócikkek érdemi fejlesztői (mondjuk a laptörténeti karakter alapú szerkesztésszámláló 10% feletti hozzájárulást mutat) minden további korlátozás nélkül részt vehessenek a szavazásban (ha megjelennek).

Épp elkezdtem volna kiszórni a versenyben részt vevőknek az értesítést, amikor észrevettem ezt. Faramuci lenne részemről szavazásra buzdítani őket, ha nem szavazhatnak.Pasztilla 2019. január 18., 07:53 (CET)Válasz

 támogatom – Hkoala 2019. január 18., 07:56 (CET)Válasz

Én is  támogatom. Megfontolandó lehet a szavazásra jogosultak körét kiegészíteni azzal, hogy a jelölt szócikkekben jelentős mértékben (10% fölött) közreműködők is szavazhassanak. Természetesen a saját szócikkre való szavazástól nekik is tartózkodniuk kell. Szerintem kiküldheted nekik is, nem valószínű, hogy az ő szavazataik jelentős mértékben befolyásolják majd a végeredményt. A kiírást meg a mostani versenyt követően módosításra javasoljuk. – Dodi123 vita 2019. január 18., 10:33 (CET)Válasz

Ezt a 10%-ot használtam én is fent a szavazásra jogosultak körének meghatározásában, és ez volt a definícióm a fenti 13 ember megállapításához is: 2018-as laptörténetet tekintve 10%-ot meghaladó karakterváltozás kötődik mindannyiukhoz. Pasztilla 2019. január 18., 13:20 (CET)Válasz

Einrichtungswerk

[szerkesztés]

Az Einrichtungswerknek biztos, hogy a hadtörténelmi szócikkek között van a legjobb helye?– Történelem pWas gibt's Neues? 2019. január 20., 18:40 (CET)Válasz

Nem, egyáltalán nem biztos, miután inkább államszervezési kérdésekről van benne szó. Pedig már eszembe jutott, hogy átrakom, de elfelejtettem. Kösz, hogy szóltál. Pasztilla 2019. január 20., 18:47 (CET)Válasz

Nehéz döntések

[szerkesztés]

Köszönöm szépen a koordinátorok munkáját, nagyszerű a verseny, mert legalábbis számomra meglepően sok kitűnő alkotás került fel a listára. (Úgy látszik többet kell olvasnom is, nem csak írni...) Érdeklődési körömnek megfelelően a történelem-politika kategóriával kezdtem, és legalább hat cikket találtam érdemesnek a jelölésre a lehetséges három helyre. Azt hiszem, úgy fogok segíteni magamon, hogy azokat a cikkeket, amik már kiemeltek, figyelmen kívül hagyom ebből a szempontból, hogy olyanok is kaphassanak elismerést, akik ebben az összefüggésben még nem kaptak. Nem biztos, hogy ez egy helyes szempont, de kényszerhelyzetben vagyok, olyan nehéz a választás.– Szilas vita 2019. január 21., 08:05 (CET)Válasz

Igen, én is csatlakozom Szilas véleményéhez. Bár bennem már korábban körvonalazódott a döntés, mert olvasgattam a szócikkeket, de ma reggel is nekiültem újra. A végén nem tudtam megjegyezni melyik hogy tetszett, most felírtam a szerintem kategóriánkénti első hármat egy papírlapra. Színvonalas verseny, erős jelöltekkel, köszönet az összeállításért. Sport kategóriában nem szavazok, szerintem így lesz etikus, illetve saját magam ellensége nem vagyok. Mégis csak versenyzünk ː) – Gerry89 vita 2019. január 21., 08:13 (CET)Válasz

Ugyanez volt a problémám a hadtörténeti szócikkek átnézésekor, be kellett vezetnem egy házi pontozási-súlyozási rendszert, egyébként képtelen vagyok eldönteni az első hármat. Vigyor Pasztilla 2019. január 21., 08:33 (CET)Válasz

A fecni komoly, ha kell küldök képet Vigyor Még most is volt két kategória, amiben átnyilaztam magamnak a helyezéseket. Történelem és politika, Hadtörténet, Közlekedés, mind-mind erős volt nagyon. De kellemesen meglepett a Közlekedés, Nyelv és Természettudomány kategória is. – Gerry89 vita 2019. január 21., 08:45 (CET)Válasz

Végeztem a szócikkek átnézésével és a helyezettek megjelölésével. Nagyon nehéz munka volt, jókora Excel táblázatot készítettem hozzá. Számomra meglepő volt, hogy milyen sok egészen kiváló cikk született 2018-ban, szóval ez egy jó év volt. A kategóriák többségében nagyon jó volt a színvonal, és általában véve nagy fejfájást okozott a sorrend megállapítása. Próbáltam objektív lenni, de ez nyilvánvalóan nem sikerülhetett, a szavazás mindig szubjektív műfaj, ezért is születhet ennyi eltérő vélemény, és ez így van jól. Köszönöm én is a koordinátorok munkáját, aminek révén egyrészt jelentős mértékben kiszélesedett a kategóriák kínálata, másrészt egyszerűbb, áttekinthetőbb lett az eligazodás a jelölt cikkekben.  … szalax üzenő 2019. január 22., 11:26 (CET)Válasz

Én is csatlakozom az elismerőkhöz: köszönöm a szervezést. Nem adtam le minden témakörben szavazatot, de ahol igen, ott megszenvedtem velük: mindenütt volt egy tuti 4. helyezett, de volt, ahol 5. 6. is. Szinte lelkiismeret-furdalásom volt a voksolás után, hogy ez vagy az kimaradt. Fontos döntésem volt, hoyg a szavazásig nem néztem meg ki írta a cikket, nem akartam, hogy korábbi sérelmek, vagy "barátságok" érvényesüljenek a döntésben. Próbáltam arra is figyelni - ha volt információm róla -, hogy mi volt a cikk megszületését létrehívó ok, illetve a nehezen illusztrálható témáknál igyekeztem eltekinteni a szövegfolyamtól. Egyebekben nyilván minden szubjektív, ami jobban érdekelt, vagy egyszerűen csak felhívta magára a figyelmemet, az előrébb került. Kösz a lehetőséget mégegyszer, és előre is grat azoknak, akiknek a legtöbb elismerés jut a cikkükért. Palotabarát vita 2019. február 4., 17:17 (CET)Válasz

Maximum 20

[szerkesztés]

@Peadar, kérlek, olvasd el a szavazás kiírását, és megtudod, hogy maximalizálva van-e a szavazók száma. Illetve kérlek, hogy ne összefoglalóban, hanem (mondjuk itt) vitalapon írd le észrevételeidet, mert akkor még esélyünk is van, hogy rögtön alatta reagáljunk rá. – balint36 🚌 buszmegálló 2019. január 21., 20:29 (CET)Válasz

Egyszerűen új sorokat szúrunk be, ha odakerül a sor. Pasztilla 2019. január 21., 20:33 (CET)Válasz
Köszönöm szépen.Peadar vita 2019. január 21., 20:37 (CET)Válasz

Vu császárnő

[szerkesztés]

Vu császárnő (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)

Sajnálatos módon csak ahogy jobban elmélyedtem a cikkben, vettem észre, hogy kardinális problémák vannak vele. Ahogy elkezdtem átolvasni, egyes tartalmi részek gyanúsak lettek, ezért megnéztem a forrásul szolgáló enwiki-szócikket, és valóban: kapitális félrefordításokat találtam a szócikkben (az Óriás Vadlúd Pagoda Hatalmas Vadliba Pagoda néven szerepelt a cikkben, a méltóságaitól megfosztott [dressed down] hivatalnokokat a mi szócikkünkben „levetkőztették” stb.). Ezeket ugyan javítottam, és még eltart egy darabig, mire rendbeteszem, viszont ez a szócikk már most sem az a szócikk, praktikusan ezek a javítások már nem a 2018-as év hozzájárulásai. A verseny elindulása után nevezést visszavonni nem lehet, ezért itt figyelmeztetek mindenkit, hogy tudjon ezekről az anomáliákról.

@Gerry89, Peadar:, nektek külön szólok, ha netán újra akarnátok gondolni a szavazatotokat a fentiek ismeretében. Pasztilla 2019. január 21., 21:39 (CET)Válasz

Én is jeleztem a hibákat, de ettől függetlenül, ahogy kijelentettem, azért szerintem megfelel, tehát marad a szavazatom.Peadar vita 2019. január 21., 21:44 (CET)Válasz
Ok.Köszi. Nem tudom mennyi van benne, hibázni mindenki hibázhat. Ha esetleg találsz még sokat és durvát, jelezd kérlek. De ránézek majd én is. Ha többé-kevésbé ennyi, akkor marad az én szavazatom is. Gerry89 vita 2019. január 21., 21:51 (CET)Válasz

Nem írom ide az összes szerkesztést, amit ma végeztem a szócikken, de nem csak ennyi, ezek csupán példák voltak. Számomra leütötte azt a bizonyos lécet. Pasztilla 2019. január 21., 22:03 (CET)Válasz

De például:
  • „Meggyanúsította Di Renjie kancellárt, hogy egy petíciót akart elfogadtatni az udvarral”: valójában felségárulással gyanúsította meg, de a kancellár ki tudott csempészni egy petíciót a börtönéből, ezzel megmenekült a haláltól.
  • „Vu Cö-tien ellenezte a mozgalmat és a támogató kancellárokat száműzte a palotából”: valójában az angol szöveg szerint Vu Cö-tien éppenséggel hajlott az egyezség elfogadására, és az azt ellenző kancellárokat nem száműzte, hanem kivégeztette.
  • „Wang visszaszerzett négy korábban kínai nyugati régiót - Kucha, Yutian, Kashgar-t és Suyab-ot”: valójában Vang a nyugati régióban fekvő négy helyőrséget szerzett vissza.
Stb. SZerintem nagyon nem mindegy. Minden elérhető a laptörténetben. Pasztilla 2019. január 21., 22:10 (CET)Válasz

@Pasztilla: leütköztünk épp. Igen, megnéztem a laptörit. Eszerint akkor ezek főként fordítási hibák voltak? Kár lenne, mert érdekes olvasmány volt. Gerry89 vita 2019. január 21., 22:14 (CET)Válasz

Kínai témájú cikknél alapvető lenne a pinjin/magyaros átírás közötti váltási lehetőség alkalmazása. De a hibáktól eltekintve kár, hogy a szerző, úgy tűnik, eddig csak ezzel az egy művel járult hozzá a wikihez.– Szilas vita 2019. január 22., 06:26 (CET)Válasz

@Szilas:, hogy egyetlen szócikke az illetőnek, nem volna baj, sőt, naivul arra is gondoltam, milyen jó, hogy ilyenek is horogra kerültek, hátha a szavazásba kerülés arra buzdítja az ilyen szerkesztőket, hogy visszajöjjenek és írjanak tovább. Pasztilla 2019. január 22., 08:16 (CET)Válasz
Igen, értelek, én is úgy gondoltam, jó lett volna „megfogni” ezzel.– Szilas vita 2019. január 22., 08:28 (CET)Válasz

Ennyire én nem vagyok kínai-szakértő, de figyelembe vettem, amit írtatok. Megváltoztattam a szavazatom és Sesi kapta a 3. helyet. Ő és Vu közt vaciáltam úgyis. – Gerry89 vita 2019. január 22., 07:48 (CET)Válasz

@Gerry89:, kiszedtem az áthúzott elemet, de ha gondolod, tedd vissza. Szavazat változtatható, nem hiszem, hogy feltétlenül jelölni kell a „szavazástörténetet”, azonkívül az összesítést jelentősen megkönnyíti, ha linkeletlenül és minden egyebek nélkül szerepelnek a cikkcímek a cellában. Pasztilla 2019. január 22., 08:15 (CET)Válasz

Érdeklődés

[szerkesztés]

Számomra nagy öröm, hogy még csak a verseny ötödik napján járunk, de máris harminckét wikipédista vette a fáradságot, hogy elkezdje átnézni a szócikkeket és szavazzon. Ennél több szavazó utoljára a 2010-es és 2011-es versenyeken volt. Szerintem köszönjük mindenkinek. Pasztilla 2019. január 25., 13:59 (CET)Válasz

@Pasztilla:, ez a te érdemed is, hogy ilyen sokan szavaztak. Szép napot kívánok! Apród vita 2019. február 11., 02:57 (CET)Válasz

A szép cikkek gyűjtőhelye

[szerkesztés]

Van egy ilyen lapunk: Wikipédia:Szép cikket találtam!. Biztos láttok - most, vagy máskor - olyan cikkeket, ami szerintetek megérdemelné vagy majdnem megérdemelné a jó cikk vagy a kiemelt cikk státuszt. Ezeket az ötleteket arra a lapra lehet gyűjteni. Aztán ha valaki szemelget onnan, talán belevág az illető procedurába. --Karmela posta 2019. január 25., 14:56 (CET)Válasz

Az idei év-szóvikk-felhozatal nagy része igen színvonalas, majdnem mindet bele lehetne ide tenni. A legtöbb cikk simán megüti a kiemelt szintet. (De egy kiemelési eljárást saját kezdeményezésből végigcsinálni, na, ahhoz az enyémnél nagyobb elszántság kell). Akela vita 2019. január 25., 15:07 (CET)Válasz

Megnéztem ezt az oldalt, hát előttem az utolsó bejegyzés egy évvel ezelőtt, 2018. februárjában történt… Javallom, az év-szócikk szavazás lezárása után írjunk bele újabbakat. Akela vita 2019. január 25., 15:31 (CET)Válasz

Jó ötletnek tartom. Azt is, hogy várjuk meg a verseny végét. A dobogósok közül amelyik nem rendelkezik sem jó, sem kiemelt státusszal, az automatice jócikk lesz a versenykiírás szerint (is). Gerry89 vita 2019. január 25., 15:37 (CET)Válasz

Nem félreérteni

[szerkesztés]

De, miért teszitek minden évben ilyen nehézzé a szavazást? Annyi remek minőségű jelölt van, hogy roppant nehéz dönteni a legtöbb témakörben. Mondjuk ez így is van rendjén. Remek cikkek születtek/bővültek ki idén is. Gratulálok a szerkesztőgárdának, akik részt vettek bármilyen szinten is ebben!  Porbóllett vita 2019. március 2., 08:23 (CET)Válasz

Szavazataim a Sport kategóriában

[szerkesztés]

@Dodi123, Pasztilla: Szavaztam a sport kategóriaban. Ugyan sokáig gondolkoztam, de ezt a gesztust szerettemmvolna megtenni a szócikkek írói felé. A 2018-as birkózó-világbajnokság szócikket ugyan én hoztam létre, de Porbóllett munkája, más közreműködésem nincs benne. Ez így nem etikátlan a kiírásra nézve, nem? Gerry89 vita 2019. március 3., 09:09 (CET)Válasz

Házon kívül vagyok, nem férek hozzá a részletes 2018-as Excel-laptörténethez, de úgy gondolom, 2,3-2,4%-os hozzájárulással sima ügy, messze nem etikátlan. Pasztilla 2019. március 3., 10:28 (CET)Válasz
2,4% a szöveghez történt hozzájárulásod. Ezt a mértéket nem tekintjük meghatározónak, úgyhogy nem etikátlan. – Dodi123 vita 2019. március 3., 11:20 (CET)Válasz

BP buszhálózata

[szerkesztés]

Üdv! Kérném kihúzni a saját és Fordprefect szerkesztőtárs nevét, az egész újjáírt szócikk @Kemenymate munkáját dicséri. (lásd. Speciális:Diff/20033484). Köszönettel: LaSza 🚍🚊🚎🚇 miben segíthetek? 2019. március 4., 12:14 (CET)Válasz

A szócikk laptörténetének szerkesztői statisztikája szerint Fordprefect 15,9%-kal, te pedig 10,1%-kal járultatok hozzá a szócikkhez. Ezért Kemenymate mellett nektek is jár az elismerés. Ezzel nem becsüljük le Kemenymate munkáját. – Dodi123 vita 2019. március 4., 13:02 (CET)Válasz
Magyarán, ha valaki létrehoz egy cikket, teszem azt 19000 bájttal és ha én pár évvel később újraírom olyan 170000 bájt körülire a nulláról, akkor meg kell osztanom a díjamat, mert azzal a 19000-rel eléri a 10%-os küszöböt, holott nem szerkesztett bele az illető már évek óta? Képzelem mekkora mizéria lett volna belőle, ha szavazni merek a buszos cikkre mint első helyezett, mert mint „főbb közreműködő” nem szabályos... Olyan embereket azért ne díjazzunk már, akik semmit sem tettek bele abba, amilyen a díjazott cikk állapota. És ezt nem csak amiatt mondom, mert érintett vagyok ebben én is, egyszerűen etikátlan. – LaSza 🚍🚊🚎🚇 miben segíthetek? 2019. március 4., 13:26 (CET)Válasz
Az a kérdés, hogy az a 19000 bájt benne maradt-e a 170000-es szócikkben vagy sem. De ezen lehet vitatkozni. A végső döntés az lett, hogy Fordperfect és a te neved lekerült a díjazottak közül. Köszönjük, hogy ilyen becsületesen kiálltál Kemenymate mellett. Végül elfogadva a javaslatod. – Dodi123 vita 2019. március 4., 13:38 (CET)Válasz

köszönet a szervezőknek

[szerkesztés]

Nagy-nagy köszönet a szervezőknek! – Hkoala 2019. március 4., 14:02 (CET)Válasz

Ja; ez az egyik legjobb verseny volt! DenesFeri vita 2019. március 4., 14:04 (CET) Bár egyes kategóriát szétlehetett volna szedni. DenesFeri vita 2019. március 4., 14:05 (CET)Válasz

Köszönöm minden szervezőnek, értékelőnek, közreműködőnek. (A kategória-csoportosítás örök kérdés marad, mert ahogy jönnek be a jelölt szócikkek, úgy változik egy-egy téma feltölthetősége. A csoportokat (szerintem) minden egyes évben újra és újra kell meghatározni, mindig ahogy az aktuális jelölt-felhozatal arányai kívánják). Akela vita 2019. március 4., 15:19 (CET)Válasz

A szervezőknek, közreműködőknek nagy-nagy elismerés. Látni lehetett, mennyit dolgoztak menet közben és utána is (illetve sok mindent nyilván nem is láthattunk). Szóval gratulálok!  … szalax üzenő 2019. március 5., 10:29 (CET)Válasz

Javaslat titkos szavazásról

[szerkesztés]

Én az idén csöppentem bele először a legjobb szócikk műhely munkájába. Egy észrevételt szeretnék tenni. Nem lehetne-e mindezt titkos szavazással megoldani?

Amikor ugyanis elkezdtem értékelni a szócikkeket, és találtam olyat, amelyet méltónak találok az elismerésre, megnéztem, hogy hányan szavaztak rá. És rá kellett döbbennem, hogy hiába szavazok rá, esélye sincs, mert más (valóban kiváló) szócikkeknek akkora támogatottsága van, amit én már nem tudok befolyásolni. Következésképp nem az általam legjobbnak tartott szócikkre szavaztam, hanem olyanra, amelynek van esélye nyerni.

Mondjam másféleképpen? Egy példa. Hiába rokonszenves nekem a Kétfarkú Kutya Párt, nem szavazok rá, mert esélyes sincs bejutni a Parlamentbe. Olyanra szavazok hát, amely sokkal esélyesebb. MZ/X vita 2019. március 4., 15:35 (CET)Válasz

Ezt azért technikailag elég nehéz megoldani, ellenben a transzparencia elég fontos. Ez a szavazó hozzáállására van bízva, hogy mit vesz figyelembe, engem például jottányit sem befolyásolt, hányan szavaztak egy szócikkre. Ha téged ez befolyásol, érdemes a verseny elején meghozni a döntésed, amikor még kevés a "zaj". Pasztilla 2019. március 4., 15:41 (CET)Válasz
Véleményem szerint az érintett szerkesztők számára pozitív, önbizalom-erősítő visszacsatolás, ha látják, kik és hányan szavaztak a cikkükre, és ez a dobogóra esélytelen cikkek esetében is így van. Tehát egymás munkájának megtisztelése, ha ki-ki a saját tetszése, önálló véleménye alapján ad le szavazatot, és nem kezd el matekozni, hogy miként tudná – a már leadott szavazatok ismeretében – a neki legjobban tetszően alakítani (kis híján azt írtam, hogy manipulálni) a befutót. Nekem is volt cikkem versenyben, és mindig megörültem, amikor láttam, hogy jött rá egy újabb szavazat, pedig korán látszott, hogy dobogó ebből már sehogyan sem lesz. És szavaztam is az adott kategóriában – ha úgy tetszik, a saját cikkem ellenében –, hogy én is megtiszteljem a többieket a személyes véleményem megosztásának visszacsatolásával. Solymári vita 2019. március 4., 17:12 (CET)Válasz
Engem nem befolyásolt, mennyire támogatott egy cikk, az meg főleg nem (nem is figyeltem), hogy ki írta az adott cikket. Egyébként meg a politikás példából kiindulva, lehet, hogy éppen emiatt a logika miatt nem jut be a Kétfarkú Kutya Párt a parlamentbe... - Tündi vita 2019. március 4., 23:43 (CET)Válasz

Ez azért érdekes, mert engem pont az ellenkező irányba befolyásolt. Ha nem tudtam dönteni pár cikk között (volt, hogy 4-5 ilyen is volt), akkor azt pontoztam fel, amelyikre mások kevesebb pontot adtak, mert annak volt nagyobb szüksége rám :) Alensha 2019. március 5., 02:25 (CET)Válasz

'Szerencsétlen szerkesztőtárs, annyit dolgozott a cikken, és csak egy vagy két szavazatot kapott – vagy még egyet se. Legalább tőlem (is) kapjon egyet.' Néhány kategóriában alulírott ezt a szempontot is figyelembe vette szavazáskor. – Holdkóros vita 2019. március 5., 05:00 (CET)Válasz

Meglepetés

[szerkesztés]

Engem igazán meglepett, hogy az általam írt Magellán föld körüli útja cikk lett az első a földrajz kategóriában. Végig figyeltem az állást, és meg voltam róla győződve, hogy az Elbasan fog nyerni. Szóval igazi meglepi volt ez nekem, köszönöm mindenkinek, aki rászavazott, és a jócikk-plecsnit is, bár azon vagyok, hogy záros határidőn belől kiemeltté fejlesszem a cikket. (Annak külön örülök, hogy bár nem sok kategóriában szavaztam, 1 kivétellel az én jelöltem lett a nyertes, az az egy pedig második lett.) Gratulálok minden nyertesnek és résztvevőnek is! - Tündi vita 2019. március 4., 23:47 (CET)Válasz

Ja, és az plusz külön öröm, milyen sok új jószócikk született így hirtelen. :-) Érdekes, hogy most inkább olyan cikkek nyertek, amik korábban még nem voltak kiemeltek. - Tündi vita 2019. március 4., 23:53 (CET)Válasz

Kéne egy új szemüveg. Most látom, hogy az Elbasan és a magellános cikkem holtversenyben lett első. Vigyor - Tündi vita 2019. március 7., 09:55 (CET)Válasz

Részletes eredmények

[szerkesztés]

Érdeklődnék, hogy valahol, valahogy meg lehet-e tekinteni a teljes eredménylistákat, vagy legalább rákérdezni 1 cikk helyezésére (konkrétan a Föld legnagyobb szigeteinek listája cikk helyezése érdekel) - Tündi vita 2019. március 10., 21:57 (CET)Válasz

A részletes eredmények megtalálhatók a lapnak a végén, "Értékelési táblák" címen, csak be lettek dobozolva. – Dodi123 vita 2019. március 11., 00:09 (CET)Válasz