Ugrás a tartalomhoz

Wikipédia:Bürokraták üzenőfala/Visszavonás/Archív2021

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Sh nassau – járőrjog

Ha egy bürokrata úgy érzi, hogy az itt leírtak alapján intézkednie kell, tegye meg. (Őszinte részvétem, ha végig kell mindezt hozzá olvasnia.) Az itt előadott komédia – bárhol történő – folytatása esetén viszont én fogok intézkedni. (A lezáró sablon két sorral alább olvasható, „A további hozzászólásokat…” kezdetű kitételét kéretik szigorúan figyelmen kívül hagyni!) – PZoli vita 2021. március 3., 21:03 (CET)
Az alábbi megbeszélést/szavazást/vitát lezártuk. Kérjük, ne módosítsd!
A további hozzászólásokat a témának megfelelő fórumra vagy vitalapra írhatod. Ezt a szakaszt többet ne szerkeszd!

A forrásolt adat forrásolatlanra cserélése úgy, hogy az eredeti idézetre vonatkozó forráshivatkozást meghagyta a mondat végén tette szükségessé az automatikus ellenőrzöttség visszavonását. Ez konkrét feladata a járőröknek. Semmilyen "fenyegetést" nem tettem, csak jeleztem, hogy ha ezt a tevékenységet a továbbiakban is folytatja, akkor javasolni fogom a megerősített szerkesztői jog visszavonását. (Ami ugye nem az én kompetenciám, hanem a bürokratáké.) Továbbá, ha de facto kikéri a véleményem a az adott szerkesztési tevékenységéről, akkor nyíltan kifejtem róla. Ez nem feltétlenül pozitív, de sértő kifejezést nem használtam. Shakes Ide recsegj 2021. február 12., 17:51 (CET)
Ez a megbeszélés nem arról szól, hogy a tartalmi vitát megbeszéljük, de a tisztánlátás kedvéért: semmilyen forrásolatlan adat nem került a szócikkbe, hanem egy megfogalmazási, "formai" vita miatt tört ki a háború, egy idézőjelbe tett kifejezés és egy vastagított név miatt (sokadik visszaállítás, a véleménykikérés a fenyegetés után történt) JSoos vita 2021. február 12., 17:59 (CET)
Ez a "megbeszélés" (már ha ez az egyáltalán) arról szól, hogy vitatod egy intézkedésemet és mint "sértett fél" egy általad magasabbnak vélt fórumén szeretnél igazságot magadnak. Tekintettel arra, hogy a mondatvégi forrás nem azt tartalmazta, amire Te módosítottad a mondatot, hanem azt, ami eredetileg ott volt, így a te módosításod forrásolatlan. Ez feljogosít az intézkedésre, még akkor is, ha Te ezt csak "formai" módosításnak gondolod. Nem az. Háború nincs. Felhatalmazásom alapján, feladatom szerint intézkedtem. Ennyi. Shakes Ide recsegj 2021. február 12., 18:19 (CET)
Értelmezhetted volna úgy korábban, azonban a visszaminősítést már a háború x. lépéseként tetted. (Amúgy, ahogy fentebb is belinkeltem, nem igaz amit állítasz, hogy a szerkesztésem erre feljogosított volna, ismét belinkelem ide, amit visszaminősítettél, és aztán vissza is vontál: sokadik visszaállítás) JSoos vita 2021. február 12., 18:31 (CET)
Ez pontosan mire is bizonyíték? Pontosan melyik irányelvbe is ütközik az intézkedésem? Shakes Ide recsegj 2021. február 12., 18:47 (CET)
  •  megjegyzés Mind a vitlapon, mind itt fentebb Sh nassau azt állítja, hogy a megerősítetlenné visszaminősítés szükséges volt. Ha bocsánatot kér, és elismeri, hogy visszaélt a járőrségével, illetve megígéri, hogy ilyet többé nem tesz, akkor visszavonom a kérelmet. JSoos vita 2021. február 12., 18:05 (CET)
    Mea culpa, mea maxima culpa. Megszaggatom a ruháimat és homokot szórok a fejemre, jó lesz? Azért kérdezzük meg az óvónénit, mert lehet, hogy neked is van miért a sarokba térdelned... Shakes Ide recsegj 2021. február 12., 18:12 (CET)
    Azért kíváncsi lennék, hogy tudna-e bárki a jelölt vitalapokon általam leírtakból - akár egyetlenegy - irányelvellenes mondatot is idézni... (Persze jelölve, hogy mely irányelv mely konkrét pontját és milyen módon sérti...) Shakes Ide recsegj 2021. február 12., 18:30 (CET)
Itt most arról van szó, hogy egy szerkesztési háborúban, azzal az eszközzel éltél, hogy viszamínősítettél szerkesztést, ráadásul utána vissza is vontad, ami még esetleg a "nyomok" eltüntetéséről is szólhat. Mi szükség volt vissza is minősíteni és egyúttal vissza is vonni? A joggal való visszaélés szerintem egyértelműen tettenérhető, de úgy látom nem érted, és nem is bánod amit tettél. JSoos vita 2021. február 12., 18:35 (CET)
Én továbbra sem látom a "szerkesztési háborút". Ez nem az. Már az első visszavonásom után feltehetted volna a kérdéseidet a vitalapon, de Te tovább erőltetted az irányelvellenes módosítást. Ez a járható út és nem a csuklóztatás, amit Te csináltál. Nem hagytál más lehetőséget, le kellett állítsalak, különben a végtelenségig folytattad volna a visszaállítgatást. A jövőben, ha egy járőr visszaállítja a szerkesztésedet, akkor kérdezd meg, hogy mi volt a gond vele, mielőtt önkényesen visszavonod a járőr intézkedését! Shakes Ide recsegj 2021. február 12., 18:56 (CET)
Pontosan ezért mondom, hogy nem való neked járőrjog, mert nem érted, hogy egy járőr mit hogyan hagyhat jóvá/vonhat vissza, sőt még a szerkesztési háború fogalmával sem vagy tisztában. Most azzal, hogy azt mondod, hogy "nem hagytam más választást" ezzel szerintem azt is mondod, hogy máskor is vissza fogsz minősíteni megerősített szerkesztéseket egy vitában, mert neked ehhez jogod van járőrként... JSoos vita 2021. február 12., 19:08 (CET)
Ahogy a Te szerkesztésedet sem egy vitában tettem ellenőrizetlenné, hiszen a vitát pontosan ez után kezdted, úgy máskor sem tervezek ilyesmit vitában használni, viszont a forrás nélküli állításokat tartalmazó szerkesztéseket szükség esetén - az irányelveknek megfelelően - a jövőben ellenőrizetlenné fogom tenni és/vagy vissza fogom vonni. Nem azért, mert "jogom van hozzá", hanem mert ez a feladatom. Mivel mindeddig egyetlen irányelv egyetlen pontját sem jelölted meg, amelyikbe ütközne az intézkedésem, így én úgy látom, hogy valójában fogalmad sincs, hogy mi a járőrök feladata. Shakes Ide recsegj 2021. február 12., 20:47 (CET)
A WP:VITA irányelvet sértetted meg azzal, hogy a párbeszéd helyett azt a méltatlan eszközt vetetted be a háborúban, hogy visszaminősítetted a szerkesztésemet mint járőr. Egyébként ezt az eszközt még egyetlen egyszer sem használtad korábban, és velem szemben sem járt el így még soha járőr, ezért érzem úgy, hogy ez nem megengedhető, és etikátlan volt. (Akárhásznyszor is hivatkozol még "forrás nélküli állítás"-ra, ilyen nem történt, ezt bárki láthatja a többedszeri visszavonásodból (= Wikipédia:Szerkesztési háború). Ráadásul a háború során ezt az érvet nem említetted, sem a vitalapomon, sem a szerkesztési összefoglalóban, csak akkor próbáltál már erre hivatkozni, amikor én szóvátettem a visszaélést a vitalapon, de mindegy is, mert teljesen értelmetlen. Attól mert az én megfogalmazásom nem szó szerint idézi a forrást, attól még nem forrásolatlan, csak érthetőbben adja vissza a lényeget ahogy ezt a szerköfben meg is indokoltam. Ez is csak azt mutatja, hogy nem érted, mi az, amit mondjuk ha megerősítetlen vagyok, visszavonhattál volna járőrként.) JSoos vita 2021. február 12., 21:33 (CET)

Szerinem két megerősített szerkesztő, egy szerkesztési háborúban egyenrangú félként vett részt, semmiféle járőri feladat ennek során nem volt. Ha egy járőr a felsőbbrendűségét próbálja bizonygatni egy vitában (ahogy az itt fentebb is elhangzik), az szerintem elég méltatlan. Soha nem tapasztaltam még olyat, hogy megerősítetlenné tették volna a szerkesztésemet, és úgy érzem ha ezzel az eszközzel él egy járőr egy vita során, az nem megengedhető. JSoos vita 2021. február 12., 21:33 (CET)

Valami olyasmit próbálsz rámhúzni, ami pontosan visszakövethető, hogy nem igaz. Az intézkedésemkor NEM VOLT SEMMIFÉLE VITA és NINCS HÁBORÚ. Te csináltál valamit, ami ellen én járőrként eljártam, majd irányelvellenesen visszaállítottad. Ezután újra intézkedtem és jeleztem a vitalapodon, hogy ez nem megfelelő viselkedés és ha folytatod kénytelen leszek a közösség elé vinni. Ezután kezdeményeztél vitát a szócikk vitalapján, majd álltál bele a dologba itt, mint a cövek. Szerintem itt fejezd be, mielőtt elszalad veled a ló. A szócikk vitalapján megkaptad az indoklást a járőri intézkedésre, valamint egy külön bekezdésben válaszoltam arra is, hogy szerkesztőként miért nem tartom megfelelőnek a formázási módosításodat. A kettőt ne mosd össze, mert nem tartoznak egybe és nincs ok-okozati összefüggés a kettő között. A visszaállítás-ellenőrizetlenné-minősítés-visszaállítás járőri intézkedés volt, ami a forrás nélküli módosítás miatt történt. Szerkesztőként a vastagítás eltávolításával nem értettem egyet, de ezért nem állítottam volna vissza a lapot és főleg nem járőr-eszközzel. Az ellenőrizetlenné-tétel lehetőségével, mint legitim járőr eszköz (ezért is van ilyen eszközünk) azért éltem, mert a járőri intézkedés után kétszer visszaállítottad a lapot a saját - irányelvellenes - változatodra és ezzel pontosan Te sértetted meg a WP:VITA irányelv 1. pontját. Szíved joga, hogy körmöd szakadtáig védd a vélt igazadat, de a tények engem támasztanak alá. Úgy érzem ennél részletesebben nem tudom elmagyarázni, ezért ebben ügyben ez lesz az utolsó válaszom Neked. Ha szükségét érzed, hogy a Tiéd legyen az utolsó szó, lelked rajta. További jó szerkesztést a Wikipédián! Üdv: Shakes Ide recsegj 2021. február 12., 23:30 (CET)
Köszönöm az "atyai" jótanácsod, "itt befejezem". Nincs is mit ezekhez hozzátenni, a két különböző álláspontunk a történtekről szerintem világossá vált, és egyértelmű. JSoos vita 2021. február 13., 10:07 (CET)
  • Amúgy is vesszőparipám a szerkesztők közötti barátságos, kollegiális kommunikáció, de egy a Wikipédia szabályait és szellemiségét képviselő járőrtől szerintem fokozottan elvárás ez. Egy erőből kommunikáló járőr szégyent hoz a járőrtársaira, és elrettentő a kezdő szerkesztők számára.
Látva a fenti vitát (vagy akár visszaolvasva a járőrré választásán kialakult vitát) azt gondolom, hogy a Shakes által képviselt stílus elfogadhatatlan, a Wikipédia szellemiségével összeegyeztethetetlen.
A járőrök feladata a náluk kevésbé tapasztaltak segítése, támogatása volna (hiba észlelése esetén pedig az olyan módon való javítás, hogy abból a hibázó szerkesztő megértse, hogy legközelebb miként kerülhet el hasonló rontásokat). Ezzel szemben úgy tűnik, hogy Shakes valamilyen hatalmi mámorban szenved, jogait és feladatait teljesen félreérti, ld.: "Felhatalmazásom alapján, feladatom szerint intézkedtem" (sic!).
Ma éppen a madártej szócikk képbeillesztése során alakult ki vita, a fenti stílusban: "Ismételten figyelmeztetlek", "járőri kötelességemet teljesítem", stb., majd más (eltiltott) szerkesztőhöz hasonlítgatta a vitapartnerét, végül megfenyegette, hogy IP-ellenőrzést fog kérni rá.
A fenti viták különös bája, hogy Shakes-nek mindössze 1374 szerkesztése van szócikk-névtérben, míg JSoos-nak közel a tízszerese: 11189, tehát egy nála jóval tapasztaltabb szerkesztőt oktat vállalhatatlan stílusban.
Shakes szeptember elején kapta meg a járőrjogát, de a közel fél év alatt mindössze 68 ellenőrzése volt: lehet nem volna nagy veszteség, ha ezt a felesleges magabiztosságot adó jogát elveszítené, hiszen látszólag nincs tisztában a járőrökkel szembeni elvárásokkal, ugyanakkor a szerkesztőket támadja, minősíti, sőt fenyegeti.
(A teljes kép miatt fontos megemlítenem egyrészt, hogy JSoos is elég konfrontatív, ugyanakkor tapasztalt szerkesztő, másrészt pedig Shakes egy hasznos szerkesztőtársunk: számos jó szerkesztése van, és aktívan részt vesz a közösségi oldalakon történő kommunikációban is.) – EniPort eszmecsere eszmecsere 2021. február 23., 01:37 (CET)
  • Először is, talán finomítsuk azt a statisztikát a tapasztalatról: Nekem 51 saját szócikkem van, amiből csak egy lett törölve, tehát 50 élő a fő névtérben. JSoos: 41 szócikk, amiből 7 törölve lett, tehát 34 élő szócikk a fő névtérben. Egy további adat JSoos "hatalmas" tapasztalatáról: Minor edits: 9,958 · (66.6%), Small edits (<20 bytes)* 2,722 · (54.4%), Large edits (>1000 bytes)* 157 · (3.1%). Ezzel szemben nekem: Large edits (>1000 bytes)* 305 · (11.8%). Tehát nem csak, hogy harmadával több szócikket írtam, de dupla annyi nagy szerkesztésem is van, ami a szerkesztéseim számának 12%-át teszik ki, szemben az ő összes szerkesztésének 3%-val. Nem mindegy, hogy valaki futószalagon helyesírási elütéseket javít, vagy nagyobb lektorálásokat végez forrásolással. Nem ugyan az a minőség...
  • Nem emlékszem, hogy a járőri tevékenységet darabra mértük volna. A járőröknek olyan szócikkek ellenőrzését javasolt elvégezniük, amiről van ismeretük. Én nem tervezem olyan módosítások ellenőrzését, amihez nem értek és így megállapítani sem tudom, hogy helyes-e a módosítás. Az én szakismereteim érdekkörébe tartozó témákban kevés szócikk keletkezik vagy módosul nem megerősített szerkesztők, vagy anonok által, így eléggé irreleváns, hogy mennyi ellenőrzésem volt. Pont annyi, amennyiben illetékesnek éreztem magam.
  • Maradjunk tárgyilagosak és vegyük figyelembe az időbélyegzők által is bizonyított sorrendet: NEM fenyegettem meg. Kértem, hogy fejezze be az irányelvekkel ellentétes tevékenységet és tájékoztattam, hogy a közösség elé viszem az ügyet, ha nem teszi. Ez a a kézikönyv szerinti követendő eljárás. Minden "vita" ezután folyt, tehát hibás állítás, hogy a vitában hatalmi pozícióból érveltem volna. Tényszerűen az odavágó irányelvvel érveltem a tevékenységgel kapcsolatban és a konkrét, forrásokkal alátámasztható tényekkel a módosítással kapcsolatban.
  • Tehát, a "pszichológiai szakvéleményed" is téves. Én alaposan átolvastam az irányelveket és messzemenőkig azok betartásával végzem a járőri tevékenységet. Hibás, tényellenes és forrásolatlan szerkesztések ügyében intézkedtem. Természetesen érdekel, ha ezt tényszerűen alátámasztva cáfolod. Én, minden esetre részletesen és tárgyilagosan indokoltam az intézkedést és ez volt az első (és második) eset (ugyan azzal a szerkesztővel), hogy valakinek gondja volt az intézkedéssel. Kérlek indokold a többesszámot!
  • Kérlek fejtsd ki, hogy az IP ellenőrzés felvetése hogyan lehet fenyegetés? Ahogy Te is írod a szerktárs igencsak konfrontatív. Ez és a nyelvezete engem valaki másra emlékeztet. Ennek adtam hangot. Most vagy van alapja a gyanúmnak, vagy nincs, de ezt én nem tudom ellenőrizni. Ha az erre jogosultak megállapítják, hogy ő nem a kitiltott szerkesztő, akkor őt nem fenyegeti semmi. Az én felvetésem meg végképp nem.
  • Ami a javítás (visszavonás) olyan módját illeti, hogy a tapasztalatlan szerkesztő megértse, hogy miért történt és a jövőben ne kövesse el újra, nos minden javítást és visszavonást ellátok megjegyzéssel, ami visszanézhető a laptörténetben és tájékoztattam a szerkesztőt a vitalapján, majd a szócikk vitalapján feltett kérdésére is válaszoltam. Te mit tennél még ezen kívül?
  • Még annyit jegyeznék meg, hogy abszolút híve vagyok a Wikipédia nyílt szerkeszthetőségének, tehát, hogy bárki bővítse és javítsa a szócikkeket. Emellett a Wikipédia naprakészségének, tudományos megalapozottságának és forrásokkal alátámasztott állításainak is nagy híve vagyok, ami utóbbit előrébbvalónak tartom az előbbinél. Az vesse rám az első követ, aki maga nem ezeknek az elveknek a szellemében intézkedik.
Shakes Ide recsegj 2021. február 27., 23:42 (CET)
A büro-üzenő nem egy vitalap, és bár minden érintettnek joga van megvédenie magát, de én nem szeretném ezt itt egy parttalan vitává szélesíteni.
Azt remélem, hogy a fenti hozzászólásomból azért kiderült, hogy szerkesztőként sokra tartalak, és biztos vagyok benne, hogy IRL is egy nagyon jó ember lehetsz, de kérlek fogadd el a véleményemet, hogy SZERINTEM egy járőrnek segítőnek, támogatónak, kompromisszumkeresőnek kell lennie, Te viszont a Wikipédián kifejezetten konfrontatív vagy, a másik megértése helyett a saját igazadat keresed, a fenti hozzászólásod is ezt támasztja alá. Mint tudjuk egy statisztikából bármit ki lehet hozni, de én itt nem kívánok egy számháborúba bocsátkozni, próbáld elfogadni, hogy SZERINTEM egy 11189 szerkesztéssel rendelkező szerkesztő (különösen a konkrét személyek esetében) tapasztaltabb, mint egy 1374 szerkesztéssel rendelkező.
A bemutatott statisztikád azt az érzésemet támasztja alá, hogy Te a kis szerkesztésszámod, és kezdő járőrséged ellenére irreálisan felértékeled magadat szerkesztőtársaidhoz képest. Szintén figyelmeztető jel a fogalmazásod, miszerint "51 saját szócikkem van": a tapasztaltabbak jól tudják, hogy a Wikipédiában nincsenek "saját szócikkek". És ha már a statisztikádat hoztad fel: a fenti összehasonlításból kimaradt az a részlet, hogy Te korábban már több alkalommal is blokkolva voltál "elfogadhatatlan hangnem" indokkal, ami azt sugallja, hogy már korábban is problémáid lehettek a nézetkülönbségek békés úton történő rendezésével. (Mostani hozzászólásodban is szembetűnő az a gúnyos hangnem, ahogy a másik szerkesztőről fogalmazol (pl. "hatalmas" tapasztalatáról), vagy ahogy magadhoz viszonyítod ("futószalagon helyesírási elütéseket javít" ... "nem ugyanaz a minőség").)  – EniPort eszmecsere eszmecsere 2021. február 28., 04:05 (CET)
Egy kérdésedre mégis reagálnék konkrétan ("Te mit tennél még ezen kívül"): lehet nem elég figyelmesen néztem vissza a szerintem vállalhatatlan történet ezen vonatkozását (és akkor elnézésedet kérem), mindenesetre én egy tapasztalt (sok szerkesztéssel rendelkező, ismert, megerősített, stb.) szerkesztő visszavonása ELŐTT ki szoktam kérni az adott szerkesztő véleményét, tehát nem vonom vissza a szerkesztését, amíg nem beszélek vele, hanem előbb igyekszem megérteni, egyességre jutni vele, mert biztos vagyok benne nem ok nélküli amit csinált, ugyanolyan eséllyel én is tévedhetek (egész véletlenül pont nemrég volt egy ilyen esetem JSoos-sal, vitalapon egyességre jutottunk, és nem én javítottam járőrként, hanem ő maga vezette át a megbeszélt változtatást).  – EniPort eszmecsere eszmecsere 2021. február 28., 04:08 (CET)
Én úgy érzem, hogy elfogult vagy velem szemben és nem veszed figyelembe, hogy egy írásos válasz mögé csak képzelni lehet az érzelmeket és indulatot. Az én válaszom mögé is tulajdonítasz ilyeneket, miközben én csak szárazon és tényszerűen szerettem volna leírni az ellenvéleményem. A statisztikákkal nem a nemlétező "felsőbbrendűségemet" kívántam demonstrálni, hanem éppen azt a lekezelést, amivel egyetlen, az adathalmazból kiragadott adattal minősítettél tapasztalatlanabbnak, bármit is jelentsen ez a kifejezés ebben a kontextusban. Arról nem is beszélve, hogy egyetlen, konfrontatív és követgető szerkesztővel kapcsolatban felmerült problémából általánosítasz.
Hozzászólásodat azzal kezded, hogy a kollegiális, támogató hangnem híve vagy, majd kiragadott dolgokkal, régi ügyek felhánytorgatásával, evidenciák számba adott tagadásával, negatív jellemrajzzal és alaptalan általánosítással keltesz hangulatot ellenem, ami sajnos megszokott módja az unszimpi szerkesztők földbedöngölésének a magyar wikiközösségben. Nem egy szerkesztő (köztük én is) került blokkolásra hosszabb-rövidebb időre ezen a módon.
Belémrúgsz 15-öt, de ha ezeket tételesen cáfolni merem, akkor "felesleges vitát generálok", "floodolom az üzenőfalat", "körmömszakadtáig védem az igazamat", "agresszív, gúnyolódó és személyeskedő vagyok". Ez messze nem a "konstruktív átbeszélése a dolgoknak" és nagyon messze nem "a kezdő járőr segítése". Természetesen, már itt van HuFi is (aki ugyancsak nem szimpatizál velem) és lekezelő, atyai modorossággal addig fogtok ütni, amíg mindegy lesz, hogy van-e rajtam sapka, vagy nincs...
Engem leginkább az általánosítás zavar. Megvizsgáltad mind a 68 járőri intézkedésem és úgy találtad, hogy jelentős esetben "csípőből tüzelve", "hatalmi szóval", negatívan intézkedtem? Vagy mindössze ebből az egy (két) esetből JSoos szerktárssal vontál le messzemenő következtetéseket? Csak, mert nem látom a mérleg másik serpenyőjében azokat az eseteket, amikor kezdő szerkesztőket köszöntök, ajánlom fel nekik a segítségemet, és/vagy rávezetem őket az itt bevált dolgokra. ezek persze messze nem olyan látványosak, mint amikor az önérzetében sértett szerkesztő a bürokraták üzenőfalán veri a palávert, csak sokkal hasznosabb. Shakes Ide recsegj 2021. február 28., 11:05 (CET)

Ha egy pluszjoggal felruházott szerkesztőt elkezdi megrészegíteni a plusz hatalom, akkor meg kell vonni ezt a jogot tőle. Ha egy másik szerkesztővel való konfliktusa során ezt a hatalmat mint érvet használja, pláne fenyegeti, akkor különösen. Furcsa, hogy mindkét vitában előkerül a járőri kötelességekre való hivatkozás - ez a fél év alatt végzett összesen 68 járőrszerkesztés tükrében vicces. Röviden: megesik, hogy a közösség téved egy jog odaítélésekor. Támogatom a járőrjog megvonását, ha valaki kiírja az erről szóló szavazást. Viröngy vita 2021. február 23., 07:45 (CET)

@Viröngy: A jogosultságok visszavonásához nem kell külön szavazás, arról az itteni javaslatok alapján a bürokraták belátásuk szerint (egy összetett szempontrendszer alapján) döntenek, a döntésük során pedig egyik szempontként figyelembe veszik az itt leírt pro és kontra véleményeket is. Ha az eljáró bürokrata bizonytalan a helyes döntésben, akkor belső levlistán kéri ki bürotársai véleményét, vitás esetben pedig a bürokraták zárt listán, egymás között szavazhatnak.
(Nyilvános szavazás csak a tisztségviselők (pl. adminisztrátor) megválasztása esetén van, azokban az esetekben a bürokrata döntési jogkör nélkül állítja be a közösség határozatát, mint ahogy az inaktivitás miatt elveszített jogosultságok kikapcsolásánál sincs mérlegelési joga a büronak, ott a közösség által elfogadott irányelveket kell kötelezően követnie.) – EniPort eszmecsere eszmecsere 2021. február 23., 11:45 (CET)
Akkor ezt (sem) tudtam jól, köszönöm a felvilágosítást :) Viröngy vita 2021. február 23., 12:42 (CET)
Abszolút egyetértek Veled, csakhogy a tényeket is figyelembe véve, ez nem mondható el rólam. Az sem világos, hogy a járőri kötelességre való hivatkozás hogyan korreál a járőrként végzett ellenőrzések számával? Csak bizonyos számú ellenőrzés fölött szükséges eljárnia egy járőrnek, ha irányelvellenes módosítást észlel? Hozzáteszem, arról sem tudtam, hogy van valami mérőszám, amivel meg lehet állapítani, hogy egy járőr által adott időszakban végzett ellenőrzések soknak, vagy kevésnek számítanak-e. Nem lehet, hogy ez azért azzal is összefügg, hogy az adott járőr milyen szakterületen szerkeszt és miben érzi magát hozzáértőnek? Simán el tudom képzelni, hogy egy, a sport, vagy a sorozatok területén jártas járőr napi több száz új szerkesztéssel szembesül, amiket megerősítetlen szerkesztők, vagy anonok végeztek. Az én területemen kisebb az ilyen szerkesztések száma. Pont ezért már a 68 is egy sor olyan ellenőrzést is tartalmaz, ami nem éppen a szakterületem, de pont az adott sorozatban, vagy filmben pl. tájékozott voltam és úgy éreztem, hogy a módosítások ellenőrzése nem haladja meg a kompetenciámat. Ha kérhetem, az ügyek megítélésénél maradjunk az objektivitás talaján és kerüljük a hangulatkeltést. A konkrét ügyben EniPort hozzászólása alatt részletesen kifejtettem az álláspontomat, így itt most nem írom le újra. Shakes Ide recsegj 2021. február 28., 00:05 (CET)


Konkrétan melyik irányelvnek, melyik részét sértette meg Jsoos, és melyik szerkesztésével tette ezt? Féllepedőnyi válasz és minősítgető veszekedés helyett mindössze az állítólagosan megsértett irányelv megnevezését, a megsértett irányelv megsértett részletének idemásolását és azt a szerkesztésnek a difflinkjét szeretném látni, amellyel Jsoos megszegte azt. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2021. február 28., 08:55 (CET)

Már vártam, hogy mikor kapcsolódsz be és a hangnemben sem csalódtam... De legyen: WP:Ellenőrizhetőség 1. pont, oldid: 23544705, majd WP:WITA 1. pont, oldid: 23552579. A részleteket megtalálod a megadott irányelvek megadott pontjaiban, a difflinkeket pedig az oldid alapján. Shakes Ide recsegj 2021. február 28., 10:18 (CET)
Hát szerintem a hangnemről inkább ne nyissunk vitát a te érdekedben. Egy pontos megjelölést kértem.
  1. A WP:ELL-nek melyik az általad elsőnek nevezett pontja?
  2. Mi az a WP:Wita? Ha a WP:VITA, amire gondolsz ott is jön a kérdés: melyik az általad elsőnek nevezett pont?
  3. Hogy kerülnek ide a Wikilapok oldidjai? Ha ezek nem azok, akkor mégis melyik szócikkben, vagy lapon kell keresni?

Akkor felteszem a kérdést újra: konkrétan melyik irányelvnek, melyik részét sértette meg Jsoos, és melyik szerkesztésével tette ezt? Mindössze az állítólagosan megsértett irányelv megnevezését, a megsértett irányelv megsértett részletének idemásolását és azt a szerkesztésnek a difflinkjét szeretném látni, amellyel Jsoos megszegte azt. Meg tudod ezeket adni pontosan vagy sem? Egy járőrnek illene tudni válaszolnia ilyenekre. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2021. február 28., 11:56 (CET)

1+2: Amelyek 1-el vannak jelőlve.
2: WP:VITA (elütés)
3: Természetesen a Gundel étterem szócikk laptörténetében találod. Shakes Ide recsegj 2021. február 28., 12:17 (CET)
Csak, hogy jól értem-e: ami a Tartalomjegyzékben 1-essel van jelölve, azt nevezed egyes pontnak?
A [https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Gundel_%C3%A9tterem&diff=prev&oldid=23544705&diffmode=source 23544705-ös szerkesztésnek mennyiben van köze a WP:ELL-hez? A "a témához szorosan nem tartozó neveket nem emeljük ki. / a "gulyás és pletykák" a kontextusból kiemelve itt értelmezhetetelen kifejezés, (pláne rossz tipográfiával)" módosítás miben sérti meg a WP:ELL irányelvet?
A 23552574-es szerkesztésnél meg nem értem, miképpen jön ide a WP:VITA?
Azt nem tudom rekonstruálni, hogy melyik szerkesztés lett ellenőrízetlenné téve, a kontextusból gyanítóm, hogy ez. Ha így van, akkor ez tényleg nem olyan szerkesztés, amely jogosan lett ellenőrízetlenné téve majd még vissza is vonva. És azt kell mondjam, hogy a Jsoos szerkesztése a pletykás résszel jogos volt, ahogyan az az ott lévő forrásból [https://www.theguardian.com/lifeandstyle/2018/may/26/gay-hussar-soho-to-shut-soho-labour-lunches-plots-gossip) kiderül: ott bizony politikai pletykákról van szó. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2021. február 28., 12:42 (CET)
(A szóbanforgó szerkesztés ami előbb ellenőrzetlenné lett visszaminősítve, majd vissza is lett álítva ez volt: diff:2355268) JSoos vita 2021. március 2., 09:49 (CET)
Akkor nem értünk egyet. A forrásban szó szerint "gulyás és pletyka" (goulash and gossip) áll. A szubjektív értelmezés mindenki szíve joga, de a forrás szó szerint erre szóösszetételre vonatkozik. EniPort időközben önálló szócikket csinált belőle. SZVSZ az ő megoldása itt is elfogadható lett volna.
A visszaállítás megbeszélés nélküli visszaállítása sértette a WP:VITA 1. pontját. Később már hajlandó volt lefolytatni azt a tartalmi vitát, amit az ő visszaállítása előtt kellett volna kezdeményeznie a szócikk vitalapján. Én így látom.
Tehát összegezve: visszaállítottam egy általam forrásellenesnek talált szerkesztést, majd a szerktárs ahelyett, hogy érvekkel alátámasztotta volna, hogy miért látja tévesnek az intézkedést, szó nélkül, csak a konfrontáció kedvéért visszamódosította. Azt később sem vitatta, hogy a forrásban a korábbi szóösszetétel szerepelt és azt sem, hogy az éttermet konkrétan így emlegették, mármint "source of goulash & gossip". Andy Warhol híres mondatát is le lehetne írni szájbarágósan, de az idézet szó szerint: "Mindenkinek kell 15 perc hírnév". Ha JSoos legközelebb abban a szócikkben érzi szükségét, hogy egy bites WP olvasóknak is érthetővé tegye az idézetet, akkor majd azt is hagyni kell, még ha utána az eredeti idézetre utaló forrásmegjelölést ott is hagyja? Shakes Ide recsegj 2021. február 28., 14:18‎ (CET)
Hát ezek szerint nem nézted meg jól azt a forrást. Igaz, én is csak gépi fordítással, de biztos vagyok benne, ha bárkit, aki jól tud angolul (Pagony, Csigabi, Burumbátor, Malatinszky, de akár EniPort is azt támasztják alá, hogy itt bizony politikai pletykákról van szó. Idézek néhány részt (mint mondtam, gépi fordítás másolata):
„Utolsó megrendelések a Meleg Huszárnál - a baloldal cselekményeinek, pletykáinak és gulyásainak melegágya” („Last orders at the Gay Hussar – the left’s hotbed of plots, gossip and goulash”) – Ez mindjárt a cím. A baloldal (the left’s hotbed of plots) természetesen politikai baloldalt jelent.
„A Gay Hussar London legünnepeltebb éttermei közé tartozik, de hírneve nem annyira hűtött vadcseresznye leves és gulyás minőségén nyugszik, hanem hírnevén, mint a politikai pletyka dobogó szívén.” („The Gay Hussar is among the most celebrated restaurants in London but its fame rests not so much on the quality of its chilled wild-cherry soup and its goulash, but on its reputation as the beating heart of political gossip.”) – Ha nem fordítjuk le géppel, a political gossip akkor is egyértelműen politikai pletykát jelent. Ezt még fordítás nélkül is tudom.
A szöveg többi része is tartalmaz ilyen állításokat, de nem szeretném idehozni a cikk egész tartalmát. Szóval még csak akkor sem áll meg az állításod, ha csak a címet vetted volna figyelembe. De egy forrásnak nem csak a címét vesszük figyelembe, hanem magának a cikknek a tartalmát is. Ez itt nem szubjektív értelmezés, mert feketén-fehéren le van írva a hivatkozott cikkbe a political gossip. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2021. február 28., 13:38 (CET)
Víg Huszár. :) A baloldali összeesküvések (konspirációk), pletykák meg a gulyás melegágya. Pagony foxhole 2021. február 28., 13:46 (CET)
Mint írtam, ezek szerint nem értünk egyet. De a lényeg messze nem az, hogy megjelenik-e a cikkben a "political gossip" szóösszetétel, hanem, hogy abban a mondatban szükséges volt-e kicserélni az idézetet az arra vonatkozott a forrás meghagyása mellett. Még az is lehet, hogy téves volt az intézkedés, de ennek elintézése akkor sem az lett volna, hogy szó nélkül, csak a konfrontáció kedvéért visszamódosítja, mert én nem a konfrontáció kedvéért vontam vissza a módosítást, hanem mert irányelvellenesnek véltem. (WP:VITA 1. pont) Shakes Ide recsegj 2021. február 28., 14:40 (CET)
Ezen nincs mit egyetérteni vagy nem egyetérteni. A forrásban politikai pletykáról beszélnek. Ez tényszerüen, feketén-fehéren olvasható a hivatkozott forrásban. Jsoos ennek a forrásnak megfelelően írta át a szöveget. Az, hogy az idézőjelet levette egyértelműen indokolt volt, hiszen a hivatkozott cikkben sem idézőjelben állítják az étteremről, hogy politikai pletykázásnak adott helyet. Ha a szócikkben idézőjelben szerepel, miközben a forrásban nem, az félrevezető, hiszen nem minden olvasó ellenőrzi a forrásokat, és elfogadja/hatja, hogy a forrásban is így szerepel. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2021. február 28., 15:03 (CET)
Nem azért vagyok jelen, hogy támogassam vagy ellenezzem a bitmegvonását, nem is teszek ilyen irányú megjegyzést, mindössze igyekszem rekonstruálni a tényeket, hogy a bürokraták el tudják (vagy könnyebben eltudják) dönteni, hogy indokolt-e a bitmegvonás avagy sem. Szerintem az, hogy Sh nassau a tévedés elvi lehetőségét elismerte, már az is valami. Fentebbiek alapján úgy vélem, nem volt indokolt sem a szerkesztés ellenőrízetlenné tétele, sem a visszavonása. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2021. február 28., 15:10 (CET)
Szerintem, az elmúlt években jónéhány alkalommal jeleztem már, hogy semmiképpen sem gondolom magam tévedhetetlennek. A maximum, amit itt valaha állítottam, hogy az adott témában, az adott szerkesztőnél az addig kifejtett gondolatai alapján tájékozottabbnak érzem magam. Tehát még azt sem merem állítani, hogy IRL tényleg többet tudok az illetőnél, csak azt, hogy az általa itt leírtak alapján gondolom, hogy így van. Gondolom, az is látszik, hogy ilyen esetekben és főleg, ha meggyőződésem, hogy igazam van, keményen beleállok, de ez a temperamentumommal és a harcos igazságérzetemmel van összefüggésben. Ez azonban messze nem jelenti, hogy ne lennék hajlandó megvizsgálni az elém tárt tényeket és engedni, ha nem engem igazolnak. A "csak, mert a "zátlagemberek", vagy a "többség" így gondolja" típusú érvelés viszont kiborítja nálam a bilit. Újra elolvasva Guardian cikket, visszatekintve nem tudom pontosan visszaidézni, hogy miért ezt a cikket adtam meg forrásként erre az idézetre. Szerintem a szakasz írásakor szokás szerint nyitva volt vagy száz ablak és ez esett a kezem ügyébe. Az biztos, hogy az idézetet a "source of goulash & gossip" frázisból fordítottam és hirtelen nem találtam vissza arra a fülre. Shakes Ide recsegj 2021. március 1., 17:30 (CET)
Csak a tények kedvéért, (bár a lépések sorrendjének ténye sem egyezik azzal, amit itt leírsz, de ezt most hagyjuk...), ahogy arra a Gundel étterem vitalapján is felhívtam a figyelmedet a "The Guardian" cikkét nem Te, hanem egy anon adta hozzá a szócikkhez: difflink. Én az ő szerkesztését és az ő angol idézőjelekkel beírt angol nyelvű kifejezését szerkesztettem át, amit Te szó nélkül visszaállítottál ("nagyobb lektorálás" szerköf alatt), és rajtam kéred számon azt, hogy nem kértem ki a véleményed. A háború innen indult. (Vagy inkább onnan, de ezt csak feltételezem, hogy előtte való nap, meg mertem kérdőjelezni, hogy helyesen tetted-e, amikor a korábbi szerkesztőket meg sem kérdezve, átnevezted a Worcester-szósz szócikket. Az már csak hab a tortán, hogy itt fenn, Tutté szerktárs jogának vissavonásához azt írod: "aki mostanában már nem termel égbekiáltó hibákat, annak a szerkesztései igenis legyenek automatikusan ellenőrzötté jelölve", miközben az én átfogalmazásomat olyan égbekiáltó irányelvellenesnek gondolod, hogy kiltásba helyezted a jog visszavonásának kezdeményezését, de persze ezt semmiképp sem fenyegetésként érted...) JSoos vita 2021. március 1., 18:21 (CET)
  • Hát pont ez az! Már ez a Guardian cikk hozzáadása forrásként is hülyeség volt, mert ott a következő mondat végén az eredeti, általam hozzáadott forrás, ami az eredeti idézetet háromszor tartalmazza. Tudtam én, hogy valami nem stimmel ezzel a Guardian cikkel. Ilyet én nem szoktam csinálni...
  • Az én szerkesztésemet nem vonta vissza egy járőr, hogy megkérdezzem miért tette.
  • Csúsztatsz. Nem az általam forrás nélküli módosításnak tekintett eredeti átalakítás miatt, hanem a visszaállítgatósdi miatt/után jeleztem, hogy ha folytatod a közösséghez fordulok. De ez visszaolvasható a vitalapodon, bár lehet, hogy Neked nem jött le, hogy mire gondolok a "megalapozatlan szerkesztések" alatt, de a visszaállítás is szerkesztés.
Shakes Ide recsegj 2021. március 1., 19:02 (CET)
Folyamatosan bebizonyítod itt, hogy nem érted, miről szól a járőrködés. Nem csak én, de úgy tűnik más sem érti, mi az a "megalapozatlan szekesztés", amit Te mint magasabb rendű járőr a vitarendezést mellőzve jogod lenne visszavonni v. egyenesen visszaállíítani "megerősítetlenné", hanem úgy tűnik más sem. Az én szerkesztésemet sem vonta vissza járőr, ugyanis az automatikusan ellenőrzött volt, nem igénylt járőri intézkedést. Ilyenkor, ha visszavonod, akkor azt mint egy egyenrangú másik megerősített szerkeztő persze megteheted, ahogy meg is tetted, és ezzel semmi gond nem volt. Ahogy a vitalapomon hagyott kilátásba helyezett jogvisszavonást is figyelmen kívül hagytam, egészen addig, amíg vissza nem éltél a járőrjogoddal, és vissza nem minősítetted a szerkesztésemet megerősítettről megerősítetlenné. JSoos vita 2021. március 1., 19:43 (CET)
Érdekes, hogy már napokkal ezelőtt megkaptad a járőrbitet, de még nem vetted a fáradtságot, hogy elolvasd a vonatkozó irányelvet (WP:JÁRŐR) és a kézikönyvet (WP:JK). Az már az irányelv első pontjának első bekezdésében benne van, hogy minden friss változtatásból szűrni kell a „rossz” és „javítandó” szerkesztéseket. Az sehol sincs benne egyikben sem, hogy az automatikusan ellenőrzött szerkesztések érinthetetlenek lennének, vagy ne tartoznának az irányelv hatálya alá.
Ha azt hitted, hogy járőrként az egyetlen feladatod az lett, hogy a saját ellenőrizetlen szerkesztéseidet és néhanapján egy-egy anonét ellenőrzötté tegyél, akkor nem olvastad el, hogy mire is kértél bitet. Talán itt lenne az ideje, hogy megtedd... Shakes Ide recsegj 2021. március 2., 09:52 (CET)
Ahogy ezt ott leírtam, a jogot kizárólag techikainak tekintem, hogy a hiba elhárításáig, a járőrök feladatát megkönnyítsem. Nem kívánok itt az "irányelv" (=útmutató) szövegéről vitázni, de ha már szóbakerült akkor én is hadd ajánljam figyelmedbe a Wikipédia:Járőrök kézikönyve#Mit tegyek, ha nem tudom, hogy egy változtatás szakszerű volt-e vagy romboló? szakaszt.
Ezt a hozzászólásodat itt csak újabb személyeskedésnek tekintem, mint itt a többi feltételezésed, hogy én csak a konfrontáció kedvéért szerkesztettem valamit, miközben sok mást is szerkesztettem a szócikkben és egyértelműen leírtam a szerköfökben is és a vitalapon is, hogy miért tartottam jobbnak az én verziómat. Kompromisszum készen igyekeztem javítani a verziómon (az utolsó, ellenőrizetlenné tett verzóm). De ha már felhozod, hogy mit hiszek, akkor elmondom, hogy szerintem Neked az volt ott a fontos, hogy mindenáron visszaállítsd azt a formát a kiemelt névvel és rossz idézőjelekbe téve, ahogy egyszer azt "megalkottad", ahogy a vitalapon is írod "Én írtam a szakaszt és úgy formázom, ahogy nekem tetszik." Mindez a vita (nem igazán konstruktív) része, nem ide tartozik. Ami ide tartozna, hogy elismerd, helytelenül állítottad át a szerkeszésemet ellenőrizetlenné, és ilyet járőrként többet ne tegyél másik szerkesztővel egy vita során. JSoos vita 2021. március 2., 10:56 (CET)
Nézd, azt, hogy mennyire "kompromisszum készen" igyekezted ezt a kérdést intézni, pontosan mutatják az időbélyegzők segítségével követhető lépéseid. Ezen a kontextusából kiragadott mondataim beidézése sem változtat. Főleg érthetetlen miért citálod ide, ha konkrétan szerinted sem tartozik ide?!
Természetesen, ha adott szerkesztéssel kapcsolatban bizonytalan vagyok, akkor a WP:JK 2. pontja szerint járok el én is. Itt hol láttál bizonytalanságot nálam?
Mint azt már itt fentebb, továbbá a vitalapodon és a szócikk vitalapján is többször leírtam, nem került volna sor az ellenőrizetlenné-tételre, ha nem állítgatod vissza, hanem a WP:VITA irányelv 1. pontjának megfelelően párbeszédet kezdeményezel róla. Mivel nem ezt tetted, hanem szó nélkül, konfrontatívan visszaállítottad, így írtam a vitalapodra és egy másik eszközzel állítottam vissza az általam rossz és javítandónak ítélt szerkesztésről az általam utolsó jó szerkesztésnek vélt változatra. Sok-sokadszor: ezt nem valami vita során tettem. Ez tény és akkor sem fog megváltozni tény jellege, ha még ötvenszer leírva próbálod sulykolni az ellenkezőjét.
Szerintem, ezt kiveséztük... Shakes Ide recsegj 2021. március 2., 14:38 (CET)

Nálam már fogy a popcorn. Szóljatok, ha folytatjátok, mert akkor újabb adagot kell beszereznem. Csigabiitt a házam 2021. február 28., 14:54 (CET)

Bocs, de lehet még kell egy adag... JSoos vita 2021. március 1., 18:21 (CET)

A fenti megbeszélést lezártuk, kérjük, további hozzászólásokat már ne írj hozzá! Ezt a szakaszt többet ne szerkeszd!

Milei vencel - megerősített szerkesztői jog

  • Milei.vencel (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth)
  • Indoklás: tegnap kezdtem el a Jézus Társasága szócikk ellenőrzését, mivel a semlegességével problémák voltak. A cikk vitalapján erre @Csomorkány: is figyelmeztette Vencelt, felhívta figyelmét a felhasznált források egyoldalúságára (1960-as, 1970-es éveken kiadott kommunista szerzők által írt brosúrák, Gecse Gusztáv, Grigulevics, Új magyar lexikon, a kommunista szellemű Népszava-kiadású Társadalmi lexikon, stb.) [1], erre Vencel személyes támadásokkal reagált [2], amelyek miatt @Pagony: figyelmeztette is [3] (elnézést, a sok javítás miatt a laptörténet kissé zavaros, talán egyszerűbb megnézni egyben az egészet [4]). A cikkből forráshiány, illetve nem megfelelő forrás miatt törölt részeket folyamatosan visszaállította, hogy a 3VSZ szabálya sérült-e, nem tudom, nem számoltam utána. A legnagyobb probléma, ami miatt ezt a kiírást végül megfogalmaztam, a következő: kivettem a cikkből a következő bekezdést [5], amelyre forrásként a Századok c. lap 1945. 1. számában megjelent tanulmány volt megjelölve, egész pontosan: CSAPODI CSABA: Két világ határán. Fejezet a magyar felvilágosodás történetéből (online változat, arcanum, előfizetés szükséges). Megdöbbenve láttam, hogy a szöveg nem, hogy nem igazolja a wikicikk állítását, hanem homlokegyenest ellenkezőt állít, mint amihez a wikipédia cikkében forrásként lett megjelölve (a vitalapon bőségesen idéztem belőle [6]). Nem tudok finomabban fogalmazni, elnézést: ez forráshamisítás, félrevezetés. Vencelt valamilyen személyes utálat fűtheti a jezsuiták irányába, ennek okát nem tudom, nem is tisztem firtatni, nem is rám tartozik, de az tény, hogy így semleges wikicikket szerkeszteni nem lehet, mert a végeredmény egy elfogult, nem semleges cikk lesz, amint ez a jezsutáknál most is látható. Nem lehet csak és kizárólag negatív forrásokat hozni, gondosan mazsolázva, nehogy pozitívum csússzon be, nem lehet forrást hamisítani, nem lehet személyeskedni azokkal, akik semlegességet számon kérik, vagy akár csak megemlítik. Anno Osvát Úr a megerősített szerkesztői státuszt egy ártatlan easter egg miatt vesztette el, ha jól emlékszem - Vencel tevékenysége (azaz az, amit az elmúlt 24 órában láttam belőle, de emlékszem/emlékszünk zajos vallási vitákra szerintem mindannyian korábbról) véleményem szerint ennél potenciálisan károsabb, ezért a szerkesztéseire, legalábbis időlegesen kontroll kell. Természetesen arrról, hogy a megerősített szerkesztői jog megvonását kezdeményezem tájékoztattam [7] - természetesen fenyegetést és személyekedést kaptam válaszul [8], [9]. Összefoglalva: kérem Milei.vencel (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) megerősített szerkesztői jogainak időleges felfüggesztését. Viröngy vita 2021. március 22., 10:00 (CET) Mindeközben a személyeskedés zavartalanul folyik, kis fenyegetéssel "De nemcsak ez alapján és más jezsuiták alapján fogjuk írni és megtartani a cikket, abban biztos lehetsz." Többes szám, természetesen. [10] Viröngy vita 2021. március 22., 10:08 (CET)
    Mint pur es homu, aki szintén kapott már lecseszést @Pagony-tól, csatlakozom. Úgy még lehet éppen szócikkeket javítani, hogy nem lettem ugyan megerősített szerkesztő, de egy megerősített szerkesztő néhány hónap után jóváhagy, úgy viszont nem, hogy egy megerősített szerkesztő csuklóból a laptörténetbe küld nyilvánvalóan hülye érvekkel, vagy érvek nélkül. Csomorkány vita 2021. március 22., 10:16 (CET)
Persze nekem vannak hülye érveim, amikor te más WP-lapra hivatkoztál forrás gyanánt, aztán zokon esett, hogy töröltem. – M. V. 2021. március 22., 10:24 (CET)
OFF: Ez amúgy elvileg érdekel és főleg külső értékelőktől, M. V.-től nem számítok korrekt válaszra. Mi a teendő akkor, ha két WP szócikkben ellentmondó állításokat találok? A konkrét példa, hogy a "Jezsuita rend" szócikke szerint a paraguayi jezsuita redukciókban lényegében rabszolgasorsban tartották az indiánokat és belőlük élt a rend, A guaraní indiánok jezsuita missziói szócikk szerint a jezsuiták alkották meg a guaraní nyelv ábc-jét és nyomdákat állítottak föl a vidéken. A kettő közötti kognitív disszonanciát hogyan lehet föloldani, ha WP szócikkre nem hivatkozhatom a módosításkor? Csomorkány vita 2021. március 22., 11:08 (CET)
Azért a formai útmutatóból: "Bár technikailag lehetséges, ne hivatkozzunk belső hivatkozásnak álcázott formában más nyelvű Wikipédiák cikkeire – a magyar Wikipédia nyelve konzisztensen a magyar. Ha úgy érzed, hogy egy másik Wikipédiában található olyasmi, ami nélkülözhetetlen a lapon, akkor lehetőleg hozd át, fordítsd le, és így tovább. Egy másik Wikipédia különösen ajánlható, kifogástalan minőségű és nem magától értetődő módon megtalálható cikkére a még megíratlan magyar cikk piros linkjéhez közvetlenül csatlakozóan elhelyezett {{linkiw}} sablonnal is fel lehet hívni az olvasó figyelmét, így hidalható át az az idő, amíg elkészül a magyar cikk. Ez a sablon a másik Wikipédia nyelvének rövidítésével jelzi, hogy nyelvváltással jár a rákattintás."
Ennek alapján megkérdezhetem, milyen jogon törölted a szerkesztésemet, amelyben egy másik magyar WP szócikkre hivatkoztam forrásként? Rajtad kívül ki és hol tiltja ezt? Csomorkány vita 2021. március 22., 12:38 (CET)
Csomorkány: A Wikipédia:Tüntesd fel forrásaidat!#Wikipédia-cikket ne adjunk meg forrásként egy másik Wikipédia-cikkben: "A Wikipédia szócikkeire forrásként nem hivatkozhatunk más szócikkekben; és ezek tükrözése, elágazásai sem fogadhatóak el megbízható forrásmegjelölés gyanánt, hanem közvetlenül a felhasznált cikkekben megadott forrásra kell visszanyúlni, ezek megbízhatósága dönti el az információ értékét." és Wikipédia:Ellenőrizhetőség#A Wikipédia önmagában nem forrás: „A Wikipédia szócikkei harmadlagos forrásoknak számítanak, és ezért nem használhatóak forrásként más szócikkekben; sem ezen szócikkek tükrözése, sem elágazásaik nem fogadhatóak el megbízható forrásként, semmilyen szempontból.”. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2021. március 22., 12:57 (CET)
OK, köszi, de akkor hogyan oldjunk föl szócikkek közötti ellentmondásokat? Egyfelől nem vagyok nagy szakértője a guaraní nyelvnek, csak az adott szócikkből értesültem arról, hogy az abc-jüket a redukciókban élő jezsuiták készítették, másfelől viszont forráskritikai érzékem szerint ez meglehetősen valószínű állítás, ami leginkább egy utikönyvből származhat az adott szócikkbe. Olyan érdek nincs, hogy egy témáról lehetőleg ugyanazt mondja a Wiki összes szócikke? Csomorkány vita 2021. március 22., 13:23 (CET)
Egyszerű, begépeled a google-be, hogy "guarani alphabet jesuit" és válogatsz a találatok közül, van jópár [11]. Mindamellett ez már nem tartozik ehhez a megbeszéléshez, hadd kérjelek meg arra, hogy a szócikk vitalapján folytatódjon ez a párbeszéd, igyekszem segíteni én is majd, ha van kérdésed. Viröngy vita 2021. március 22., 13:31 (CET)
Köszi, befejeztem. Föntre teszek egy OFF-ot. Csomorkány vita 2021. március 22., 13:57 (CET)

Viröngy Antal, mi ebben a személyeskedés, a fenyegetés és az utálat? Egyértelmű szerintem hogy egy katolikus rendről szóló cikket nemcsak a rendből kikerülő szerző vagy szerzők alapján írunk meg. Pont ekkor borulna leginkább a cikk semlegessége. Semmi utálat nincs bennem a rend iránt csak míg én kritizálom őket, te és Csomorkány magasztaljátok őket, ez a fő különbség közöttünk. Azt miért nem írod ide hogy többször is letöröltél több szerzővel forrásolt állításokat? Mert ezzel már engem nem lehet támadni, legfeljebb téged. Aztán még énrám kell kontroll, magadra természetesen nem... – M. V. 2021. március 22., 10:21 (CET)

Azt az apróságot, hogy minden törlést indokoltam a vitalapon, a ma reggelit pláne méterhosszú idézetekkel meg se említsd, ugyan... Az se érdekes, hogy egyértelműen leírtam: se a vallás, se a jezsuiták nem igazán érdekelnek, a cikk elfogultsága, a csapnivaló források, a hamisítás és a személyeskedés miatt léptem, fene se magasztalt senkit sem. De mint mondtam ott a vitalap, te is olvasd át még egyszer, hogy ne állíts olyasmit, ami egész egyszerűen nem igaz. Viröngy vita 2021. március 22., 10:30 (CET) A nevemmel való következő szórakozásod (Viröngy Antal) után azonnali blokkolásod fogom kérni. Azért álljon meg a menet. Viröngy vita 2021. március 22., 10:32 (CET) Tényleg kezdesz túlmenni minden határon, hogy képzeled, hogy egyszerűen belejavítasz abba, amit írok? Hihetetlen, komolyan, és te még járőr is vagy, ész megáll. [12] Viröngy vita 2021. március 22., 10:36 (CET)
Próbáld meg kifejezni magad úgy, hogy nem sértegetsz másokat. Nem érdekel a vallás, se a jezsuiták, mégis durván belenyúlsz a cikkbe és többször töröltél, aztán elkezdtél sértegetni a vitalapon.
Az ilyen törlések például - kérdem a többieket - miért vannak megengedve: Egy (EGY!) jezsuita forrást erre. Nem külső állítást: jezsuitát
Másrészt pedig te és Csomorkány állandóan lengetitek a nevem, pedig nem ez az aláírásom, aztán te fenyegetőzöl és vádolsz engem itt gyűlölettel. Pedig pont belőled és Csomorkányból árad ez.

– M. V. 2021. március 22., 10:44 (CET)

Szerkesztő: Milei Vencel vs. Szerkesztő: Viröngy, akit természetesen nem Viröngy Antalnak hívnak. A továbbiakra ott a válasz a vitalapon. Próbálj felhagyni a csúsztatásokkal. Viröngy vita 2021. március 22., 10:50 (CET)
Fejezd már be ezt a csúsztatásdi sértő szöveged. Antalnak hívnak és Viröngy is vagy a szerk. lapod alapján. Az meg már másokon múlt, hogy én a bürón nem tudtam megváltoztatni a nevem. Amikor ezt a szerk. nevet választottam, akkor még nem gondoltam, hogy itt majd egyesek, mint pl. te, tiszteletlenül visszaélnek vele. – M. V. 2021. március 22., 10:57 (CET)
Egészen biztos vagyok abban, hogy más is megdöbbenéssel olvassa mindazt, amit összeírsz itt, nem csupán én. Hihetetlen, hogy ilyen viselkedéssel, mentalitással ennyi ideig megerősített szerkesztő, mi több: járőr lehettél. Konkrét kérés ellenére is tovább szórakozol a nevemmel, most mit tegyek? Halmozzam a dolgot és kérjem a blokkolásod? Viröngy vita 2021. március 22., 11:24 (CET)
Csillapodj le, árad belőled a gyűlölet! – M. V. 2021. március 22., 11:31 (CET)
Maximum a szánalom... Viröngy vita 2021. március 22., 11:33 (CET)
Meg a sértegetés ugyanúgy.. Azt nem értem, hogy az ilyen szerkesztőket miért engedik itt megnyilvánulni. Ráadásul még a "tanácsaidat" (pontosabban: az utasításaidat) is rendszeresen osztogatod másoknak. Na de ilyen megnyilvánulásokkal magad mögött, mint amit itt pl. most előadsz? Aztán te kéred másra a kontrollt, meg fenyegeted blokk-kéréssel!! – M. V. 2021. március 22., 11:37 (CET)
Minden egyes szavad megerősít abban, hogy jól döntöttem, amikor kiírtam ezt a megbeszélést a jogaid elvételéről. Komolyan elképeszt, amit előadsz. Mivel nem akarom, hogy ez a megbeszélés is lezülljön a szokásos személyeskedő adok-kapokra, a beszélgetést veled beszüntetem, mert teljesen értelmetlennek tartom - mindenre ott a válasz a szócikk vitalapján, a szócikk laptörténetében illetve itt. Természetesen ha valaki másnak kérdése van, állok rendelkezésre. Viröngy vita 2021. március 22., 11:47 (CET)
Higgadj le! A személyeskedést és a lealacsonyodást már régen elkezdted, még ha nem is tűnt fel. – M. V. 2021. március 22., 11:51 (CET)


Szeretném megkérni az érintett szerkesztőtársakat, hogy a személyes konfliktusaikat a vitalapokon, vagy privátban beszéljék meg, a civilizált viselkedés keretei között. Itt pedig lehetőleg adjanak esélyt másoknak is véleményt formálni. Kemenymate vita 2021. március 22., 15:42 (CET)

Csomorkány csak folytatja...

Csomorkány felbátorodva elkezdte törölgetni a cikkben a neki nem tetsző forrásolt állításokat, kommunista ügynök alapon... Ottlyk elsősorban püspök és egyháztörténész volt. Aztán törli a Rácz Zoltán akadémikus vagy a Colijn egyháztörténész könyvéből vett szöveget is.

Olyan állításokat törölget, ami máshol is megtalálható, de nekem most arra nincs időm, hogy mindenfelé keresgéljek, hol van még erre forrás.

Aztán vagy berak egy forrás nélküli saját gondolatot vagy semmit. Szerintem ennek nem így kéne működni!!

Utolsó, Szent Bertalan éji törlésének utánanéztem, mert abban bizonytalan voltam:

Az enwiki-ben pl. ott van forrásozva, hogy Bordeaux-ban egy jezsuita , Edmond Auger szeptember 29-i gyújtó hangú prédikációja ösztönözte a néhány nappal később bekövetkező mészárlást.

Szóval aki ennyire törölget, forrás nélkül, a saját elgondolásai után menve, azzal szemben intézkedni kellene. – M. V. 2021. március 22., 16:33 (CET)

Köszi, épp szóvá akartam tenni, hogy 17 változtatásomat simán törölted. Szerintem ez vandalizmus, dehát megteheted. Megerősített szerkesztő vagy. Ami engem illet, forrásokat ütköztettem, hoztam, és persze valóban egységesen (de nem 100%-ban) figyelmen kívül hagytam, ill. töröltem a kommunista időszak egységes forráscsoportot alkotó brossúrairodalmát, amelybe a bizonyítottan kommunista ügynök, Ottlyk műve is tartozik. Idézem Apród-ot: "Még egy félreértés a megerősített szerkesztői posztról: az hogy valaki megerősített szerkesztő, nem jelenti sem azt, hogy megerősítetlen szerkesztő ne vonna félre megerősítettet, sem azt, hogy megerősített szerkesztő megerősítettet. A dolog valójában azon múlik, hogy ki bírja tovább a másik győzködését - ha nincs szerencsénk, a nem jó oldal bírja tovább a másik győzködését, ha szerencsénk van, a jó oldal bírja tovább a másik győzködését. Ez nemcsak a Jézus Társasága szócikknél van így, más egyéb szócikkek esetében is így van. Apród vita 2021. március 21., 22:36 (CET)" - Nos, az itt működő megerősített szerkesztőknek, de legalábbis Apród-nak szemlátomást nincs fogalma arról, mit jelent egy megerősített szerkesztő ideológiai cenzúrájával szemben dolgozni. Egy megerősített szerkesztő nem véletlenül "megerősített". – Csomorkány vita 2021. március 22., 17:55 (CET)

Forrásolt állításokat cseréltél le többnyire a saját gondolataidra, próbálva minden neked nem tetsző mondatot radírozni. De a WP nem így működik. Persze, folytasd a kommunistázást. Egy törlésednek néztem utána az enwiki-n, amiben nagyon bizonytalan voltam, és te szintén kommunistáznál, de azonnal találtam ott rá megerősítést. Majd a héten rakok még be más forrásokat az enwiki-ről, meg innen-onnan. – M. V. 2021. március 22., 17:47 (CET)

A WP úgy működik, hogy nagyjából egyetlen helyként 2021-ben, komoly forrásként lehet hivatkozni a kommunista diktatúra önigazoló brossúrairodalmára, beleértve akárhányszor simán csak elfogult minősítéseire? Pl. az egyik törlésed arra vonatkozott, hogy a forrás szerint a jezsuiták célja "fanatikus katolikusokká" nevelni a tanítványaikat, szerintem "meggyőződéses" katolikusokká... Csomorkány vita 2021. március 22., 17:58 (CET)

Fejezzük már be ezt a komcsi brossúrázást!! Amire nem lesz máshonnan forrás, arról majd beszélhetünk, hogy megy a süllyesztőbe. Ez így megfelel?? Szerintem válaszként térj most már át a JT. vitalapjára. Én mára befejeztem.– M. V. 2021. március 22., 18:01 (CET)


Ezt a szócikk vitalapján folytassátok, a pillanatnyi tartalmi vita nem ide tartozik. Viröngy vita 2021. március 22., 18:02 (CET)

Utoljára szólok, hogy ezt ne itt vitassátok meg. Kemenymate vita 2021. március 22., 18:21 (CET)

Sajnos a dolog nem oldódott meg, ott folytatja Vencel, ahol tegnap abbahagyta, komolyan kérni szeretnék más szerkesztőket is, hogy fejtsék itt ki álláspontjukat. Reggel némi személyeskedés kíséretében jelezte Csomorkánynak, hogy ki kellene vennie a hivatkozásokat, amelyeket a cikkbe tett, "utána lehet jóváhagyni a módosításokat" [13]. Rákérdeztem, mely linkeknek kellett volna kikerülniük, ezekről volt szó: [14]. Úgy az MNB, mint az Esztergomi Egyházmegye oldala elfogadott forrás, maximum technikai hibát véthetett a szerkesztő, hogy direkt linket alkalmazott a szócikk szövegében - de ez két másodperc alatt megoldható, ahogy meg is oldottam [15], s jeleztem természetesen a dolgot Vencel felé [16]. Véleményem szerint ez az elvakultság mérhetetlenül káros, kivált, hogy már direkt csúsztatással és fenyegetéssel párosul (tűnjön el a jezsuita link, aztán lesz jóváhagyva amit írtál - ez egészen egyszerűen nem igaz, a járőr dolga többek közt az is, hogy felhívja a nem vandál szándékkal érkező szerkesztők figyelmét arra, ha hibáznak, s segítsen ha máshogy nem, egy félmondattal, hogyan javítsa a hibát. Ez velem is így volt, Vépi mutatta meg anno, hol hibáztam, s szó sem volt semmilyen törlésről). Járőr ilyet nem tehet, ekkorát nem csúsztathat-lódíthat, kivált akkor nem, ha az adott szócikkel kapcsolatban erőteljes elfogultsága van. Ismételten kérem: beszéljük meg a dolgot, hozzunk be más nézőpontot, más hogy látja, hogy látjátok ezt. Viröngy vita 2021. március 23., 09:03 (CET) Természetesen megkaptam a szokásos szemtámot, megspékelve azzal, hogy alig pár éve vagyok itt, mégis "utasítgatok meg okítok" (egyiket sem teszem) [17] Viröngy vita 2021. március 23., 09:06 (CET)

Légyszíves ne hordjál össze itt mindenfélét csúsztatásokról, meg elfogultságról, fenyegetésekről stb. stb. Milyen fenyegetés, hogy tűnjön el a jezsuita link?? Azt írtam Csomorkánynak, hogy WP-lapra a szövegbe nem teszünk külső weboldal linket! Te ezt hazugságként jól kiforgatod, hogy én fenyegettem Csomorkányt, hogy tűnjön el a jezsuita link, aztán lesz jóváhagyva a cikk: vitalap
Te vagy az, aki mindenki neked nem szimpatikus egyént fenyeget, hogy mész a büróra és megvonatod a jogait. Ez a mostani BÜ-s feljelentősdid is annyira személyeskedésbe fordult át, hogy kívülálló lényegében senki nem akart hozzászólni. Jó lenne ha leállnál a hazugságaiddal, meg annak a bizonyításával, hogy neked mennyire igazad van, te mennyire áldozat vagy, a másik meg mennyire bűnös és sáros! – M. V. 2021. március 23., 11:26 (CET)
Szó szerint ezt írtad: "Azokat a linkeket ki kellene szedni, amiket az első módosításnál beraktál. Olyanokat nem szoktunk a WP-cikkbe tenni. Ha kikerült, utána lehet jóváhagyni az utolsó három módosításod." [18]. Szó sem esik külső weboldalról, pláne arról nem, hogy minimális javítással maradhatnak a hivatkozások, ellenben elhangzik az, hogy ha a linkek kikerülnek (nem javítódnak, áthelyeződnek, KIKERÜLNEK), akkor lesz a módosítás jóváhagyva. Kérlek legalább ott ne próbálj csúsztatni, ahol az igazság egy kattintással kideríthető. Azt, hogy próbálj meg szemtám nélkül kommunikálni már nem is említem. Viröngy vita 2021. március 23., 11:37 (CET)
Nézd, neked lételemed a kötözködés és az áldozat szerep megjátszása? Jó lenne ha befejeznéd! Ott van minden a vitalapon, csak nem úgy, ahogy te linkelsz, amivel csak engem lehet támadni. Próbálj magadnak mára más programot keresni, minthogy itt szemtám-mal, csúsztatásokkal stb. vádaskodnál. – M. V. 2021. március 23., 11:54 (CET)
Pontosan, ott van a vitalapon. Szemtám, csúsztatás, stb: sajnos kivétel nélkül mind igaz veled kapcsolatban, ezért (is) vagyunk most itt. Áldozatnak nem érzem magam, hiába írod le még néhányszor, akkor sem. Viröngy vita 2021. március 23., 12:18 (CET)
Áldozatnak nem, de látom elszánt harcos vagy. Miután amiket lezavartál itt ezen a bürólapon, még mindig folytatod?? A sértegetéseket és hazugságokat halmoztad egymásra. Aztán még mindig sárral dobálózol, amikor már magad is teljesen sáros vagy! Jó lenne ha mára tartanál most már pihenőt! – M. V. 2021. március 23., 12:29 (CET)
Nem, harcos sem vagyok. Őszintén sajnálom, hogy a folyamatos személyeskedésed és személyes elfogultságod a téma iránt lehetetlenné teszi veled a normális, kétirányú kommunikációt. Viröngy vita 2021. március 23., 12:37 (CET)

Ezt ide, kommentár nélkül [19]. Viröngy vita 2021. március 25., 09:22 (CET)

Még mindig folytatod Viröngy?? Nem tudsz leállni?? Csomorkány forrásolt állításokat törölt, olyat is, ami máshol is megtalálható. Jó lenne ha befejeznéd és nem kezdenéd minden nap újra a cirkuszt!! – M. V. 2021. március 25., 09:27 (CET)
A véleményem megegyezik @PZoli:, a vitalapra a fent mutatott szerkesztésedről írt véleményével. [20]. Viröngy vita 2021. március 25., 09:45 (CET)

Persze, húzd magad mögé PZolit, aki kicsit másról ír, mint te. Ha valaki forrásolt szöveget töröl, azt többnyire vissza szoktuk vonni, kivéve ha nem vagyunk megbizonyosodva róla, hogy helyesen törölt. Itt a szövegben történészektől vett szöveget törölt, olyan szerzőktől akit ő nem fogad el. Ennek ellenére ezek az állítások máshol, mai kiadványokban is megtalálhatók. – M. V. 2021. március 25., 09:54 (CET)
Én is ide tennék egy mai M. V.-idézetet a Jezsuita rend vitalapjáról (jelenleg legalul): "Azért mondtam hogy tedd ide [a vitalapra] a szövegeket, ami nem tetszik, és átfogalmazzuk. Aztán tőlem te is berakhatod a cikkbe." Írja ezt az a M. V., aki csak a mai napon vagy 6 szerkesztést betett anélkül, hogy bárkivel konzultált volna. Rendben: miért tette volna? És én miért tenném?– Csomorkány vita 2021. március 25., 10:27 (CET)

Csak éppenséggel ez mind forrásolva volt, mai lexikonból, egy mai egyháztörténésztől, az SZTE kiadványából, a Cambridge University által 2000 után kiadott könyből, a CNN-ből és a Chicago Tribune lap indexre vonatkozó 2007-es tanulmányából. Nem pedig ahogy te szoktál Csomorkány, hogy beírod a saját gondolataid, forrás nélkül. Ezt valahogy elfelejtetted hozzátenni. – M. V. 2021. március 25., 10:47 (CET)

Azon gondolkozom, hogy hányan és hányszor kérjük, hogy a szócikk tartalmi vitáját a szócikk vitalapján intézzétek? Viröngy vita 2021. március 25., 10:50 (CET)

Az mitől tartalmi vita, hogy itt szóvá teszem, hogy M. V. arra utasított, hogy a vitalapon szerkesszek, és majd ha jóváhagyja, akkor átteszi a szócikkbe? Álláspontom szerint ez a szócikk tartalmától függetlenül alapos félreértése a "megerősített szerkesztő" magas hivatalának. Csomorkány vita 2021. március 25., 11:59 (CET)

 megjegyzés @Milei.vencel, Viröngy, Csomorkány: Itt jelzem, hogy mindhármótokat 3 napra eltiltottam ennek a lapnak a szerkesztésétől a nem ide tartozó, illetve önmagába folyton visszatérő vita kitartó folytatásáért. – PZoli vita 2021. március 25., 12:08 (CET)

Szavazás

Mint érintett kérdezem, hogy nem kellene lassan szavazni? Jelzem azért, hogy néhány kérdést sikerült korrektül is megbeszélni, @Milei.vencel:-vel, de miután ez tartalmi párbeszéd, és nem ufológiát terjesztenék a Wikipedián, hanem sima 2021-es felsőoktatási történelemtudományt, igényelném az egyenlő technikai lehetőségeket. Jelenleg azt élem meg, hogy M. V. rendszeresen a laptörténetbe küld pusztán azért, mert nem ért velem egyet. Nyilván ez végső soron szubjektív benyomás, aki tájékozódni akar, nézzen szét a "Jézus Társasága" vitalapján. Én nem vontam vissza az egyetértésemet @Viröngy: kezdeményezésével.– Csomorkány vita 2021. március 30., 22:31 (CEST)

sima 2021-es felsőoktatási történelemtudományt Erre nem vennék mérget azok után, hogy kidobnád a kommunista korszak egész történelemtudományát Források kocsmafalon, közben pedig nem tudtad, hogy Ovididiusig nyúlik vissza az előzménye a Cél szentesíti az eszközt mondatnak. Apród vita 2021. március 30., 22:42 (CEST)
Elnézést, ha újdonságot árulok el, de a jogvisszavonás nem szavazással dől el, hanem a bürokraták fognak majd dönteni. Kemenymate vita 2021. március 30., 22:41 (CEST)
Valóban újdonság, bocsánat. Csomorkány vita 2021. március 30., 22:52 (CEST)

Mivel meg lettem említve leírom én is (lényegében megismételve Kemenymate szavait): ez nem szavazás, hanem megbeszélés, a bürokraták a lap végigolvasása után döntenek a jog megvonásáról, illetve meghagyásáról. Viröngy vita 2021. március 30., 23:27 (CEST)

Viröngy – megerősített szerkesztői jog

Viröngy (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) Forrásokkal ellátott állításokat törölget a cikkben, többször is, csak mert ő másképp gondolja az egészet, mert neki jezsuita szerzőtől kell forrás egy jezsuita cikkhez, másé nem megfelelő. Hiába volt több forrás is az állítás mögött, kapásból törli. A forrásoknak nem néz rendesen utána, csak miután összefogott a Csomorkánnyal a jezsuiták cikkben, rágalmaz, hogy forrást hamisítok, meg hazugsággal sérteget. (részletek a JT vitalapján).

Nem tudom az ilyen szerkesztők mit keresnek a megerősítettek között, kérem a jogának a felfüggesztését. – M. V. 2021. március 22., 10:12 (CET)

A cikk vitalapjának elolvasása megfelelő választ ad a fentiekre. A véleményem, miszerint ilyen elfogultsággal és összeesküvés-elméletekkel (dehogy fogtam össze bárkivel is) nem lehet semleges cikket szerkeszteni, emiatt kontrollra van szükség Vencel szerkesztéseire a fenti bejegyzés csak megerősítette. Viröngy vita 2021. március 22., 10:16 (CET) OFF: a kérelmet önálló bekezdésbe tedd, mert össze fog folyni az enyémmel (most csak egy bekezdés ezen belül), úgy áttekinthető lesz. Viröngy vita 2021. március 22., 10:22 (CET)
Kezdő szerkesztőként azt tapasztaltam, hogy az helyett hogy segítene, kapásból visszavonogatja a szerkesztéseimet. Saját cikkeimből szeretném bővíteni a tartalmakat de Ő egyfolytában azzal gyanúsítgat, hogy reklámozok. Lecseréli a forráskódot a saját szövegemből egy az enyémhez hasonló weboldaléra. Markó Norbert vita 2021. március 25., 10:42 (CET)

Semmi összeesküvés-elmélet nincs benne. Források vannak olyan szerzőktől akiket te és Csomorkány nem fogadtok el, mert bírálták a rendet. Akiket én hoztam szerzőket, az mind egyháztörténész és/vagy akadémikus volt, de ti mégis támadjátok, mert a szocialista időben éltek és dolgoztak. Ehelyett mind a kettőtök a jezsuita páter alapján szeretné az egész cikket kidolgozni, (hogy csak a szépet, meg a jót írjuk), a többi meg menjen a süllyesztőbe, – mint a vitalapon céloztatok erre. Bennetek ugyanolyan elfogultság van, csak a másik irányba. Nyugodtan lehet írni a sok magasztalást is, de nem úgy, hogy a kritikai részt töröljük, mint te csinálod. Főleg hogy felnyomtad az SN sablont a cikk tetejére, aztán még utána is törölted a forrásolt állításokat, meg megpróbáltál engem hazugnak beállítani.

Egyébként itt ebben a szakaszban meg nem rólam van szó, hanem rólad. Úgy hogy a kontrollosdi szöveged be kéne itt fejezni. Sértegetőzöl szánalmassággal meg hasonlókkal (mint az ellenem indított perben is látható), meg törölgetsz forrásolt szövegeket, még azután is hogy szóltam. Tegnap este óta háromszor töröltél, többszörösen forrásolt szöveget, anélkül hogy utánanéztél volna alaposan a témának. Az ilyenek nem valók a megerősített szerkesztők közé. – M. V. 2021. március 22., 14:55 (CET)

"A cikk vitalapjának elolvasása megfelelő választ ad a fentiekre." Viröngy vita 2021. március 22., 14:58 (CET)

Viröngy még jobban belém állt. Ahelyett hogy dolgozna, mindenkit utasítgat, ki mit csináljon a Wikin, újra elkezdett velem kötözködni. Itt látható.

Aztán amikor egy cikket bővítenek, kiszedegeti abból a bevitt szöveg forrásait: csak ma pl. itt meg itt meg itt
Alapvető dolgokkal nincs tisztában. Az ilyen személyeknek helyen van a WP-n, a megerős. szerkesztők között? – – M. V. 2021. március 23., 10:24 (CET)
Igen, jól tette, hogy kivette ezeket a forrásnak álcázott spameket (reklámokat). Lehet, hogy a bevitt állítások helyesek, és az igazságnak megfelelnek, de egyértelműen látszódik, hogy csak azért kerültek bele a szócikkekbe, hogy utána a bevitelt végző szerkesztő a weboldalon lévő terméket reklámozhassa. Ha még igazak is az állítások és megfelelnek az igazságnak, akkor sem egy ilyen kereskedő oldaláról kéne hivatkozni forrásként. A bevitelt végző szerkesztőnek még az azonosítója is az, mint az oldal domainneve, amit reklámoz. Úgyhogy ha ezeket a szerkesztéseit nézzük, akkor a válasz az, hogy: igen, helye van a megerősített szerkesztők között. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2021. március 23., 10:29 (CET)
Kieg.: Viröngy itt cserélte is a forrást megfelelőre, amit delikvensünk visszavont a saját reklámjára. Ez megerősíti fentieket. Továbbá, hogy megtámogassam a saját véleményemet, én magam is visszavontam ezen reklámlinkes változatokat. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2021. március 23., 10:33 (CET)
De a másiknál szerintem akkor a szöveget is törölni kellett volna, mert később így már nem derül ki a forrás helye. Szóval nem kellett volna törölni a forrást, vagy pedig lábjegyzetté kellett volna alakítani. – M. V. 2021. március 23., 10:39 (CET)
Először is, honnan tudod, hogy nem csinálta volna meg, amint tudja? Több helyen kellett takarítani a szerkesztő után. Másodszor: helyes állításokat nem feltétlenül kell azonnal kivenni a szócikkből. El lehet látni az állítást forráskérővel. Harmadszor: a spamlinkeket ki kell takarítani, nem benne hagyni a szócikkben, pláne nem lábjegyzetté alakítani. Szerintem ezt a témát inkább ne feszegesd tovább! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2021. március 23., 10:45 (CET)
Azóta több másiknál is cserélte a forrást megfelelőre. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2021. március 23., 10:49 (CET)
Természetesen nem állt szándékomban szimplán törölni a reklámlinkeket, s aztán ott hagyni az egészet, ha Vencel figyelt volna, látta volna, hogy a figyelmeztetés [21] után azonnal nekiláttam a források eltávolításához, illetve reklámmentesre cseréléséhez (kivéve a cikkekből a régebben odakerült reklámhivatkozásokat is) [22], [23], tehát most minimum öngólt lőtt. Vencel, próbálj elfogulatlanul gondolkozni, ne kapj azonnal mindenen, amit szerinted ide hozhatsz, mert csak te kerülsz így kínos helyzetbe, nem én. Viröngy vita 2021. március 23., 10:59 (CET)

 megjegyzés Viröngy forrásolt szövegeket törölget bizonyos cikkekből. A böjt cikkből ápr. 6-án "csak ezt", azt állítva hogy másolmány, nem igazán enciklopédiába való formában, plusz rossz hivatkozás indokkal. Jobbat már ki se tudna találni, a lényeg hogy törölgethessen és visszavonogathassa a szerkesztésem. Azután persze nem nézett utána, hogy ez egy több éves bejegyzés a cikkbe és a WP oldalát másolták le azóta. A hivatkozások nagyon is jók és témában író szakkönyvekből vannak. De miért van megengedve valakinek, hogy vitalapi megbeszélés nélkül csak úgy kapásból törölgethessen forrásolt szöveget, arra hivatkozva hogy ez a facebook-ról stb. van, amikor a facebookra vették át a WP oldaláról, a WP oldal pedig szakkönyvekből vette a szöveget? – M. V. 2021. április 7., 19:37 (CEST)

Sajnos ezt még csak most néztem meg, és még inkább sajnálatos, hogy a Viröngy által kivett szöveg valójában több forrásból szó szerint bemásolt, ergo jogsértőgyanús szöveg. Ez az eset inkább Milei.vencelre nézve, nem is tudom, hogy fogalmazzam meg, vet rossz fényt és nem Viröngyre. Szerintem nem meggyőző, hogy a Wikipédia oldalát másolták le. Persze nem lehetetlen, és ha Milei.vencel be tudja ezt bizonyítani, akkor természetesen revideálom az álláspontomat, és megkövetem őt. Addig viszont ez úgy tűnik, hogy ő tett vissza (annak nem néztem utána, hogy eredetileg ki írta be ezeket) jogsértő tartalmat. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2021. április 17., 19:46 (CEST)

Hungarikusz Firkász köszönöm, hogy megnézted, én elengedtem akkor a dolgot (szerettem volna kilépni abból, hogy tőlem/tőlünk hangos a wiki, kínos volt és kellemetlen). Nem akarom most kivenni a tartalmat, mert az véleményem szerint a cirkusz újraindulásával járna, ezt pedig nem szeretném. Viröngy vita 2021. április 17., 20:03 (CEST)

Jelölt változatokkal kapcsolatos jogosultságproblémák tesztelése

A jelölt változatokkal kapcsolatos jogosultságproblémák miatt különféle plusz csoportokba kerültek a szerkesztők (pl. adminisztrátorok a járőr csoportba). Ezek a problémák most talán megoldódtak, ti valószínűleg jobban tudjátok, mint én, hogy pontosan hogyan jelentkeztek. Le tudnátok ellenőrizni? --Tgrvita 2021. május 7., 19:20 (CEST)

Bizottmány – járőr

  • Bizottmány (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth)
  • Indoklás: Nem éltem és nem szándékozok élni a valós járőrjoggal (amúgy is alapból a több éves működés után már sokat tapasztalt szerkesztőket illeti meg, nálam ez még hiányzik, s lehet, hogy nem is lesz meg soha :-)). Ideiglenesen kértem, hogy ne szaporítsam az ellenőrzendő beavatkozások számát, amíg a megerősített szerkesztői automatikus ellenőrzés nem működött. Kérem a megerősített szerkesztői csoportba való visszahelyezésemet, amennyiben a műszaki hiba elhárult. Köszönöm.
  • Aláírás, dátum: Bizottmány vita 2021. május 8., 07:34 (CEST)

Kedves @Bencemac: és @Nyiffi:! Úgy látom, ha jól látom, hogy te vagy talán itt a legtöbbet, kérlek, kérésemre végezd el a műveletet! Köszönöm szépen! Üdv, – Bizottmány vita 2021. május 13., 19:24 (CEST) Kiegészítés. Bocsánatot kérek Nyiffitől, ő is bürokrata és szintén sokat van itt. Kérlek benneteket, hogy intézkedjetek! Köszönöm! Üdv, – Bizottmány vita 2021. május 14., 07:58 (CEST)

Kész, bocsi a kései reagálásért! Bencemac A Holtak Szószólója 2021. május 14., 12:20 (CEST)

Köszönöm. Látom, wikiszabin vagy, és még így is megcsináltad. Remélem, most már nem lesz a megerősítettséggel további gubanc, nem játsszuk el még egyszer ugyanezt. :-)Bizottmány vita 2021. május 14., 12:25 (CEST)

Turokaci – megerősített szerkesztő

  • Turokaci (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth)
  • Indoklás: Turokaci (és a zoknibábja, Literatúró) problémás szerkesztései miatt jobbnak látom, ha a tevékenységét valaki ellenőrzi, ezért javaslom megerősített szerkesztői jogának megvonását. Korábban volt már a BÜRÜ-n szó róla, a zoknibábja megerősített szerkesztő jogának kapcsán (1. rész, 2. rész), azokhoz @OsvátA, Viröngy, Whitepixels, Gg. Any, Apród, Hungarikusz Firkász, Nyiffi,@Pagony, Bináris (támogatók és ellenzők vegyesen), de többen is kifogásolták a tevékenységét. Az ott elhangzottak továbbra is állnak, továbbá vannak ezért olyan dolgok, amit ha egy anon/kezdő követett volna el, tuti valaki a nyakára ugrott volna amiatt. Sajnos a gépem egyik alkatrésze elszállt, a jegyzeteimhez nem férek hozzá, úgyhogy a teljes listát nem tudom bemutatni, de Turokaci számos alkalommal ehhez hasonló meglepetéseket hagyott hátra. Szándékos volt? A szerkesztőt nem tudta használni? Nem tudom. Egyszer kampányszerűen kellett visszavonogatnom a szerkesztéseit, mert úgy gondolta, a "fedett pályás" kifejezés jobb lesz egyben. Illetve vannak még a könyvei. Hiába beszéltük meg, hogy fölöslegesek ez a random könyvválogatás, ezért nem kellenek. Hiába kértük meg, szerencsétlen Budapestet tiszteljük már meg annyival, hogy kiírjuk a nevét, mert itt a maradék 6 karakter is kifér. Nem törődött vele. Továbbra is árasztja a könyveket, ha nincs szerencsénk, akkor még a formázással se törődik, hanem beilleszti úgy, ahogy a katalógusból másolta. Megegyezni abszolút nem akar, zoknija vitalapján közölte is, hogy inkább indítsunk rá botot, hogy a "Bp." kifejezéseit (mert mástól nem láttam ekkora mennyiségben) javítsa, mert ő gyorsaság és egészségesség miatt nem hajlandó ettől eltérni. De ha beindítanánk egy botot is ami csak Turokaci ilyen dolgai után "takarítana", az nem lenne eredményes, mert ő még a Budapestet is "kijavítja", még akkor is, ha Budapestet pont ő írta be (khm. ügye az egészségesebb megoldás és hogy egy könyvtáros nem szeret kétszer dolgozni). Múltkori alkalommal Whitepixels írta, hogy "Ha egy emberben megbízunk, akkor minden fiókja megerősített lehet; ha nem, akkor pedig egyik sem". Nos, pont az utóbbi miatt jöttem ide, és szerintem ezzel nem leszek egyedül. – balint36 utaspanasz 2021. június 15., 16:49 (CEST)

@Balint36:

Fedett pályás vs. fedettpályás: többször-többfelé is utánanéztem, és arra jutottam - ill. nyelvi ösztönöm is azt súgja -, hogy az egybeírt alak a helyes. Ti. a "fedettpályás" egy "műfaj" a sportolóknál, míg a "fedett pályás" lehet akár otthoni körülmények közt játszott játék egyik jellemzője - nem tudom nyelvtanilag szabatosan megfogalmazni, de kb. mint a "feketerigó" (madárfajta, melynek tollazata inkább sötétbarna, vö. "sárgarépa", mely ugyebár narancssárga...), vs. "fekete rigó" (pl. heccből egy sárgarigót feketére festettek a csintalan gyerekek). Ha helytálló, hitelt érdemlő forrással (aktuálisan érvényes helyesírási szabályzat) igazolod, hogy a "fedett pályás" a helyes alak, visszajavítom (csak aztán nehogy azt írd, hogy csakis a számláló pörgetetése a cél - amúgy sem az, ezt is már többször megírtam)... Mellékelek pár példát is - tudom, van az ellenkezőjére (különírva) is épp elég, ám ezek hivatalos sportoldalak, ill. olyan is akad, ahol grafikailag és nem csak szövegileg is az egybeírt alak jelenik meg. Üdv:Turokaci vita 2021. június 17., 11:46 (CEST)

https://atletika.hu/hu/hirek/2021/kezdodik-fedettpalyas-atletikai-magyar-bajnoksag http://bsu.hu/2019/01/22/tobb-kivalo-eredmeny-eb-szintek-a-budapest-fedettpalyas-atletikai-bajnoksagon/ http://bethlenszki.hu/index.php/144-okoiskola/eg%C3%A9szs%C3%A9g/902-kozepiskolas-fedettpalyas-atletikai-csapatbajnoksag https://www.evochip.hu/verseny/Peridot_ottusa_Bajnoksag_2021/1408

Csak kiváncsiságból rákerestem a kifejezésre itt [24], "fedettpályás" -ismeretlen, javasolt: "fedett pályás, fedett-pályás, életpályás". Ha az egybeírt alak létező, helyesen írt magyar szó lenne, akkor ismerné az MTA. Nem ismeri, tehát az alak nem helyes. Csináltam kontrollpróbát a "papagály" szóval, üzenet ugyanaz, javasolt alak: papagáj. Számomra ez a kérdés el van döntve, az egybeírt alak helytelen. Sportoldalak nem relevánsak, újságíró úgy ír ahogy akar, egy lexikon viszont az akadémiai helyesírást veszi alapul.Viröngy vita 2021. június 17., 11:52 (CEST)
Viröngy, majdnem ugyanott, csak a Külön vagy egybe szekciónál a fedett és a pályás szavakat beírva a "fedett pályás" a javasolt alak. Magyarázat: 1.: „A „fedett” melléknevet és a „pályás” főnevet különírjuk az alábbi szabály alapján: A befejezett melléknévi igenévi jelzős szerkezetek tipikusan (állandó vagy alkalmi) szókapcsolatok, tehát különírandók. [AkH12-105, OH-114]”. Magyarázata 2.: „A „fedett” melléknevet és a „pályás” főnevet különírjuk az alábbi szabály alapján: A minőségjelzős kapcsolatok tagjait általában különírjuk egymástól. [AkH11-107a, AkH12-105, OH-107]”. Ez megerősíti az általad kapott eredményt. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2021. június 17., 12:03 (CEST)
Köszönöm, hogy alaposabban megnézted! Akkor azt hiszem a fedett pályás-szála a polémiának le is zárható. :) Viröngy vita 2021. június 17., 12:27 (CEST)
  • Aláírás, dátum: – balint36 utaspanasz 2021. június 15., 16:49 (CEST)
  •  megjegyzés „hogy inkább indítsunk rá botot, hogy a "Bp." kifejezéseit (mert mástól nem láttam ekkora mennyiségben) javítsa, mert ő gyorsaság és egészségesség miatt nem hajlandó ettől eltérni.” – Ebben az az ironikus, hogy ahonnan átmásolja, ott kiírják a Budapestet, és előbb ő is úgy másolja be, majd átírja Bp-re, holott úgy is hagyhatná. Tehát ő az, aki tulajdonképpen kétszer dolgozik. Ha nem nyúlna hozzá, neki sem kéne kétszer dolgoznia, nekünk sem kéne sem javítani utána, sem szólni miatta. De ezt mintha szándékosan csinálná „Szóltok miatta? Akkor én csak azért is így fogom csinálni.” alapon. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2021. június 15., 17:01 (CEST)
    Nekem úgy tűnt mindig, hogy nála a statisztika az első, minden más másodlagos, azaz legyen minél több szerkesztés, nyerjen meg minél több háziversenyt, talán ez az oka a felesleges szerkesztéseknek... (mindjárt hozzászólok @Balint36: írásához is, csak most estem haza, kutya/vásárlás/stb jön még) Viröngy vita 2021. június 15., 18:51 (CEST)
  •  támogatom, este sajnos nem tudtam már visszajönni. Mivel meg lettem említve, röviden: a statisztikát írtam feljebb, ehhez hozzávenném a teljes kommunikációképtelenséget (lásd mai válasza [25], mintha szereptévesztésben lenne, és erőltetetetten próbálna rejtői stílusban válaszolgatni, csak ez egyrészt nem vicces, másrészt inkább egyenes válaszra lettem volna kiváncsi én is, nem török szultáni hablatyra). Budapest-Bp is a szerkesztésszám növelését célozza szerintem, kis munkával gyorsan lehet pörgetni a számlálót, csak épp nem jó, amit csinál. Támogatom a megerősített szerkesztői jogok elvételét, igazából akkora kár sem éri Turokacit, hisz a szerkesztésszám nem függ össze a megerősítettséggel, nyugodtan folytathatja a pörgetést, de legalább lesz idő javítani, ha kell, nem kerül egyből az olvasók elé ami nem odavaló. Viröngy vita 2021. június 16., 11:29 (CEST) Friss példa: Erlang (programozási nyelv). Kicserélte a "Külső linkek" szakasz címét "Források"-ra - a baj az, hogy ez utőbbi a szócikk szövegének forrását jelenti, na az nincs a link alatt. Egyszerűen nem foglalkozik azzal, jó-e amit csinál. Viröngy vita 2021. június 16., 11:35 (CEST)
  •  ellenzem Ideális esetben az indoklásból nem csak az derül ki, mit lát a javaslattevő problémának, hanem az is, hogy miért gondolja, hogy a javaslat a problémát enyhíteni fogja; nekem ez itt nem világos. Mi lesz jobb attól, hogy az amúgy is túlterhelt járőröknek még Turokaci havi pár ezer szerkesztését is meg kell nézniük? Ők fogják majd a forráshivatkozásokban a Bp-t Budapestre javítani? Az ilyesmi nem feladata a járőröknek; a rendszert arra találtuk ki, hogy az olvasókra vagy a Wikipédia hírnevére potenciálisan ártalmas vandalizmusokat kiszűrjük, mielőtt láthatóvá válnának. Ha minden apróságot beledobálunk, ami valakinek nem tetszik, akkor vagy pont a valóban ártalmas dolgok kiszűrésére nem marad majd kapacitás, vagy tovább nő a mindenféle elvárásnak megfelelő szerkesztések várakozási ideje (és már most is rendszeresen kapunk olyan megkereséseket, hogy egy hónapja áll valakinek a szerkesztése, és nem érti, mi van). --Tgrvita 2021. június 16., 13:36 (CEST)
    @Tgr: Turokacit megkértük, hogy ne csinálja. Nem csak az ostoba, mániákus rövidítéseit, hanem a könyvek másolását a katalógusokból (erről megbeszélés is volt, aminek az lett az eredménye, hogy csak azért ne legyenek beillesztve, csak mert egyezést mutat a katalógus keresőjében). De ő ennek ellenére csak azért is csinálja, ha meg erről beszélni akarunk vele, sosem ad egyenes választ, hanem valami oda nem illő, teljesen elvont irányba eltereli a témát (ld. említett vitalap és Viröngy). De a könyvtárasdi és a merjünk röviden írni hitvallásán túl (te csak ezt a kettőt kifogásoltad, pedig van itt még más is) más szerkesztői tevékenységével is gond van. Viröngy jobban összefoglalta nálam: "Egyszerűen nem foglalkozik azzal, jó-e amit csinál." Remélem azért te is belátod, hogy az nincs rendben, amikor csak egyszerűen formázatlan anyagot behajít, 'oszt majd történik vele valami. Vagy amikor (ellenőrzés nélkül) abszolút értelmetlen tartalmat tehet közzé (nem is egyszer, kétszer, háromszor) nyilvánosan (csak mert ő megerősített, ezért biztos megengedheti magának). Az anonok és kezdő szerkesztők ez után figyelmeztetést szoktak kapni, az esélyegyenlőség jegyében ezt ő is megkapta, de nem ért túl sokat. Továbbá itt van az az eset is, amikor sorozatban "javította" a fedett pályást "fedettpályásra", de mivel megerősített, ezért senkinek se szúrt szemet, viszonylag sokáig kint lehetett a fő névtérben. Technikailag nagyobb gond az utóbb felsorolt problémákkal van, mert az már viszonylag egyértelmű, hogy az első két esetben "csak" egyszerűen magasból tesz mindenkire, és inkább egy bottal tisztítsuk a saját hülyeségeit, mintsem ő igazodna a többi emberhez. Az utóbbi problémákkal meg az a baj, hogy a franc se tudja miért csinálja (szándékos/nem szándékos). Azért egy megerősítettől már el lehetne várni, ha már a szerkesztései automatikusan ellenőrizetté válnak (szerencsére most ez rendesen működik), hogy legalább már formázzák is, amit beküldenek, szócikkbe nem hagynak húsvéti tojásokat, valamint hirtelen felindulásból, az akadémia megkérdezése nélkül nem akarják megreformálni a magyar nyelvet. – balint36 utaspanasz 2021. június 16., 15:12 (CEST)
  •  ellenzem Két napja azon gondolkozok miért lenne jobb a Wikipédiának és a szerkesztői közösségnek, ha Turokaci és zoknibábja, Literatúró nem lenne megerősített szerkesztő, de mindeddig egyetlen indokot sem találtam. Ezekre a kényszerszerkesztésekre valami más megoldást kellene kitalálni, de nem gondolom, hogy ez az lenne. Az amúgy is agyonterhelt járőröket az őrületbe kergetnénk ezekkel az ellenőrzésekkel. A jogmegvonás után kevesebb lenne az ilyen szerkesztés? Nem látok rá esélyt. Gg. AnyÜzenet 2021. június 16., 14:48 (CEST)
    @Gg. Any: Literatúró azért nem lett megerősített, mert a mögötte álló személy eljátszotta egyesek türelmét. Csupán az volt a kérdés, hogy ki és mikor írja ki a Turokaci fiókjára is. És igen, a jogmegvonással kevesebb ilyen pofátlan szerkesztést végez (mert most ellenőrzés nélkül azt csinálhat, amit akar, és ezt is megengedheti magának, ügye?), illetve az ilyen agymenései se mehetnek ki egyből a fő névtérbe. Mert szerinted jól van, hogy amikor bevillan neki, nyugodtan feltöltheti az "asdf" szövegét, vagy önkényesen megreformálhatja a magyar nyelvet, csak mert ő megerősített, őt úgyse ellenőri senki? És vajon mennyi ilyen van még, ami automatikusnak ellenőrzöttnek lett jelölve, és nem vettünk észre? Szóltam neki (2020-09-07) többször is, hogy random billentyűzetpüföléseket mellőzze e fő névtérből? Bevált? Nem (2021-04-07). Aztán ha ilyet egy nem megerősített szerkesztő csinálna, majd megerősített szerkesztőnek jelentkezne úgy el lenne zavarva. Ezzel párhuzamosan ha egy megerősített csinál sorozatban ilyet (amellett, hogy már szóltak neki emiatt), az totál rendben van, nincs következménye. Ez így rendben van? – balint36 utaspanasz 2021. június 16., 17:35 (CEST)
    és azt aranyosan elhallgatod, hogy pár másodperc múlva javította is az asdf-t. Whitepixels vita 2021. június 16., 17:40 (CEST)
    Azt meg te felejtetted el aranyosan, hogy ezt nem először játssza el, random kiválasztottam egyet. De csináld is ezt: a szöveg nagy részét tekintsd láthatatlannak, a részleteibe meg köss bele... – balint36 utaspanasz 2021. június 16., 18:08 (CEST)

@Balint36, Whitepixels:

  • Igen, Whitepixels-nek van igaza: a szerkesztés során ált. néhány másodpercre valóban "értelmetlen" tartalom jelenik meg, de aztán rögvest javítom. Olykor előfordulhat - de nem szándékosan! -, hogy tovább is megmarad. Ha ilyesmit észleltek, jelezzétek és javítom. De ez is olyan piszlicsárénak tűnik: 10-20 másodperces zökkenő, aztán-azóta évekre szólóan a helyes alak olvasható. Megéri a piszkálódást-szimatolást-utánanyomozást-felhánytorgatást? Üdv: Turokaci vita 2021. június 17., 11:27 (CEST)

@Balint36, Malatinszky, Misibacsi, Hungarikusz Firkász, Balint36, Bdamokos, Bencemac: @Viröngy, Bináris, Tacsipacsi, B.Zsolt, Hkoala, Csigabi, Linkoman:

  • Egy "apróságra" hívnám föl a figyelmet, Balint36 kapcsán: véled ellentétben rólam lehet tudni, ki vagyok, hol dolgozom, mi az intézményi, ill. azon kívüli munkásságom. Kevés közös van bennünk, de úgy látom, hogy te is szereted a mottókat. Némi igazításssal imígyen is megállja helyét egy régi aranyigazság: "A mottó maga az ember." Balint36 főmottója az alábbi - szerintem elég riasztó, mind az általa kultivált "munkamódszertan", mind a személyiségét tekintve: "A történelemben ritkán adódik olyan pillanat, amikor vér és veszteség nélkül lehet igazságot szolgáltatni." Tényleg ez kell, erre vágysz, vérre-veszteségre, igazságosztónak képzeled magad? Ismeretlenül, háttérből, látatlanul, kéretlenül, jogtalanul felmérni-lecsapni, gyűjteni a mások hibáit, felhánytorgatni, besúgni, fórum elé vinni, "igazság-"szolgáltatásért lihegni? Mindez a bosszúlló fantomkéz-szindróma szép példája - az Ég óvjon, hogy valaha is a te időd jöjjön el... Nem hergelésből-froclizásból kérdem - tényleg érdekel. (Meg a többiek véleménye is.) Üdv: Turokaci vita 2021. június 17., 11:41 (CEST)
Érdekel a véleményem? Jó, tessék: gusztustalan volt a hozzászólásod, ha nem vetted volna észre a személyeddel senki sem foglalkozik itt, csak és kizárólag a wikipédiás tevékenységedről beszélünk, te ellenben személyében támadod @Balint36:-ot. Abban már kicsit sem bízom, hogy akár elvi lehetőségként elgondolkozol azon, hogy most nagyon rosszat szóltál, abban viszont még igen, hogy azok is olvassák a szösszeneted, akik a megerősített szerkesztőséged megtartása mellett szavaztak. Viröngy vita 2021. június 17., 12:26 (CEST)


PS. Szerencsére annyira azé' nem hasonlítunk, mert - véled ellentétben - én megadom a mottóim forrását is. Filológiailag ez a minimum (az emberi tényező más dimenziós - amúgy leginkább utóbbiról zajlik valójában itt a vita, és nem arról, hogy érthető-é a Bp. rövidítés...). – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Turokaci (vitalap | szerkesztései) 2021. június 17., 11:41 (CEST)

@Turokaci: Igen, van különbség köztünk. Engem nem érdekel a te magánéleted, te viszont kifejezetten undorító módon turkálni szeretnél az enyében, de nem tudsz, mert nem raktam ki. A "vér és veszteség nélkül" idézetet egy elkapott tévés beszélgetésből szedtem egy 20. századi mozzanat kapcsán. De te mit csinálsz? Gusztustalanul, undorítóan elkezdesz belemagyarázni mindent a saját szájízed szerint. Ugyanúgy az egyenes válaszod helyett inkább az életkoromat kezdted el firtatni, de abban annyit segítek, hogy messze jársz. Úgyhogy felszólítalak, hogy ezt a gusztustalan, magánéletben turkálást most fejezd be! Még mielőtt kitalálnád, hogy a második idézettel is milyen kirekesztő lennék feléd, előre szólok, hogy az 1) az tőlem származik 2) a Nógrád Volán bizonyos mértékű felelőtlensége áll mögötte. – balint36 utaspanasz 2021. június 17., 11:57 (CEST)
  •  ellenzem, Tgr és Gg. Any érveivel egyetértve. Nekem úgy tűnik, itt a konfliktus igazi forrása az, hogy néhányotokat (bevallom, néha engem is) idegesít, hogy folyton Túrókaci -- alapvetően ártalmatlan, de különösebb haszonnal sem bíró -- szerkesztéseit látjuk a figyelőlistánkon és a friss változtatások között, és mintha itt a mögöttes gondolat az lenne, hogy ha már nem tudjuk megváltoztatni Túrókaci viselkedését, legalább büntessük meg azzal, hogy szégyenszemre visszaküldjük őt az oviba. Én remélem, hogy ennél azért vannak szofisztikáltabb eszközeink a vitarendezésre. Talán ha megalakul a Wikitanács, őket lehetne megkérni, hogy segítsenek elsimítani a konfliktust, így cáfolva rá azokra, akik hozzám hasonlóan kételkednek a WT hasznosságában. --Malatinszky vita 2021. június 16., 15:10 (CEST)
    A WT-t egyszerre érzem túl durvának, és tehetetlennek ez ügyben. Mit csináljanak? Megkérik, hogy ne csináljon ilyet és ilyet (amik már a jog megadásánál buktatók szoktak lenni)? Kérést és figyelmeztetést próbáltuk, nem jött be. Lásd a túlméretezett vitalapját, valamint a zokni vitalapját, ahol egyenes válasz helyett a napi élményit osztotta meg (és tudtam meg az akaratomon kívül). Tanácsi indítványban meg majd azt is megtudhatjuk, mint ebédelt, csak rendes választ nem. De ha meg tudsz győzni, hogy lehetne ezt jól kihozni, annak ismeretében, hogy egy megbeszélés se hozott előrelépést az esetében, akkor én ezt visszavonom, és a WT-nél "váróba" berakom az esetet. – balint36 utaspanasz 2021. június 16., 15:33 (CEST)
    Én téged nem akarlak meggyőzni arról, hogy a WT tud segíteni, csak felvetettem, mint lehetőséget. Malatinszky vita 2021. június 16., 15:48 (CEST)
  •  megjegyzés Hát nem tudom, mennyire lehet ártalmatlannak nevezni azt, amikor kiszedegeti a Megjegyzés szakaszokat a szócikkekből a bennük lévő sablonnal együtt, így generálva több szócikkben is hibát? Ugyanis azokat a refeket nem szedi ki, amiket a Megjegyzés szakaszban lévő sablon megjelenít. Azt sem nevezném ártalmatlannak, amikor a kiskötőjeleket tucatjával cseréli nagykötőjelekre, de arra nem figyel, hogy azok hol vannak, és ha képhivatkozásban szerepelnek, máris képhivatkozási hibát generál a cseréjükkel. Sajnos ilyesmikre nem figyel oda. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2021. június 16., 15:17 (CEST)
  •  megjegyzés @Balint36: szerintem mostmár elég lesz, egyszer az elején leírtad amit akartál, aki akarta megértette, nem kell mindenkire ráessél aki nem ugyanúgy látja a dolgokat. Whitepixels vita 2021. június 16., 17:44 (CEST)
    @Whitepixels: Már bocsi, de az egésznek a felét, ráadásul a problémásabbikat, te is semminek nézted. Tévesztettél egy kötőjelet? Semmi baj. Futószalagszerűen gyártod? Na az lenne gond. Az automatikusan ellenőrzött easter eggek meg megint csak elkerülte a figyelmed. De semmi baj, ha szerinted, Turokacinak csak a Bp. az egyetlen baja. A mérete miatt már betöltési gondokat okozó vitalapján ne is nézd akkor, hogy hogyan próbáltuk vele megbeszélni eredmény nélkül, ahol vagy mélyen hallgat, vagy tereli a témát, és inkább a kiskutya simogatásáról kezd beszélni. – balint36 utaspanasz 2021. június 16., 18:03 (CEST)
    Gondolom addig fogod ismételgetni a magadét, amíg mindenki meg nem világosodik. Sok sikert, én kiszálltam. Whitepixels vita 2021. június 16., 18:17 (CEST)
    Figyelj, ha nem vagy hajlandó elolvasni, akkor muszáj. – balint36 utaspanasz 2021. június 16., 18:24 (CEST)
  •  ellenzem per Tgr, Gg. Any, Malatinszky, Whitepixels. Engem is idegesít néha Turokaci FV-ömlengése, de hogy Turokaci néhány hülyéskedése miatt ezresével növeljük az ellenőrizetlen cikkek számát, annak sok értelme nincs. Más megoldásra volna szükség. Hogy a WT tud-e segíteni, vagy sem, őszintén szólva fogalmam sincs. Nem találnám ki mit csinálna szerintem a WT. Biztosan igyekezne megoldani a problémát, de hogy sikerrel-e, azt nem tudom. Ogodej vitalap 2021. június 16., 19:24 (CEST)

@Balint36:, @Whitepixels:, @Malatinszky:, @Balint36:, @Tgr:, @Ogodej: @Hungarikusz Firkász:, @Viröngy:, @Bináris: @Tacsipacsi:, @B.Zsolt:, @Hkoala:, @Csigabi:, @Linkoman: @Dodi123:, @Palotabarát:, @EniPort:, @Hollófernyiges:, @Misibacsi:, @Samat:, @Grin:, @Burumbátor:, @Partmoso: @Gg. Any:, @Alensha:, @Vadaro:, @Sir Morosus:, @Slemi:, @Pagony:, @RuIsZa:, @Dodi123:, @Apród:, @OsvátA:, @Bencemac:, @Pasztilla:, @12akd:, @Nyiffi:, @Fauvirt:

Akkor én is hozzászólnék, szélesebb kört szólítva meg - az együttgondolkodás reményében. Nem hülyeség, bár annak hangzik: vagy adjátok meg Literatúrónak is a megerősített jogot (elvégre személynek és nem Wiki-nickname-nek jár - ugyebár nem akarjátok meghazudtolni magatok'?), vagy vegyétek el Turokacitól is. Sőt, ez utóbbit kérem most - és nem dafkéból. Hanem mert nincs jelentősége. Ti. jópár hónapja, vagy inkább több mint egy éve nem működik a megerősített szerkesztői funkció. Többször volt már téma külféle fórumokon, a válasz mindig ugyanaz: átmeneti technikai hiba, majd megoldódik... Hát ezek szerint nem oldódik meg - úgyhogy momentán tökmindegy, hogy megerősített szerk. vagyok avagy nem (jelzem - szeretnék az lenni, de tán még járőr is, épp csak most ennek nincs tétje). Havi rendszerességgel keresnek meg ismerősök, vagy olykor ismeretlenek is, hogy javítsak át valamit, s amikor megteszem, felróják, hogy nem olvasható - igen, mert a "nem ellenőrzött"-ben rejlik. Ezt az átlagfelhasználó nem tudja, ő csak azt látja, hogy nem teljesül a kérése, nem búvárolja mélységében a rendszert, nem járja be az ismeretlen zeg-zugokat - ami pár tucat évtizedes múlttal rendelkező szerkesztőnek evidens, az a legtöbb olvasónak/felhasználónak (és ők nem ezerszer, hanem inkább tízezerszer többen vannak) - nem. És ez sem növeli a Wiki hitelességét.


Egy másik, Wiki-találkozókon rendre visszatérő téma, hogy mért csökken az (aktív, hosszú távon működő) szerkesztők köre? Az ok: kevés "felkent", mindentudó, kioktató, pökhendi szerkesztő/admin rögtön lehurrogja a járatlan, de jószándékú, eleinte lelkes, majd ennek nyomán hamar elforduló kezdő szerkesztőt. És elmúlik a varázs, de leginkább a kedv, hogy ingyen dolgozzanak. Ezt többen mondták már nékem, de jó ideje én is kipróbáltam: nem árulom el, milyen nevekkel, de nem egyszer imitáltam hibát. Az eredmény: nem megértő támogatás, részletező segítség, hanem egészpályás letámadás, kioktatás, lényegét tekintve viceházmestertempót idéző lehülyézés volt. Hangsúlyozom: akik kikeltek javításaim ellen, nem tudták, ki vagyok valójában (megnyugtatásul: nem sok ilyen hiba volt, azokat is javítottam - nem érte "kár" a Wikit). Igen, ez tűnhet stiklinek részemről, ám szerintem nem az, legalábbis a (remélt) hozadékát tekintve - régi irodalmi hasonlattal élve: csak egy újabb sikkantás "a király meztelen!" kórusban. Mert az itt és másutt indokolatlanul észosztót játszó, a Wiki szellemiségét (minél több tudást minél szélesebb körben nyújtani) lépten-nyomon meghazudtoló, ugyanakkor ki-tudja-milyen-okok révén kifejlődött hatalommániájuk kiélésének kiváló terepet lelő figurák járatják le.


Amíg járőröztem, sokkal kevesebb ideig tartott egy javítás elfogad(tat)ása - most nézd meg a listát, fél évnél is régebbi változtatások várnak "valakire"... És nem csak azért tartott rövidebb ideig, mert húztam az igát - hanem mert részben ezzel, részben az általam elkövetett hibákkal más járőröket is ösztönöztem. Aztán jogom elvonásával ez valahogy visszaesett. (Emlékeztető közbevetés: 5 ezrelék körüli hibamennyiséggel dolgoztam, tehát 1000 jóváhagyásonként 3-4 hibát vétettem - valahogy mindig ezt szúrták ki a Nagy Winkvizítorok, s nem a többi 996 helyeset...). Jött a lehurrogás-puffogáslavina, ledaráltatok, elvettétek a jogomat - jobb lett ettől? Félre ne értsd: nem rajongtam a járőri rutinmunkáért, de akkor még hittem, hogy van értelme a közért dolgozni. A jog elvonásával több időm maradt a szerkesztésre, kiegészítésre, jól jártam (és akik kilobbizták a jog elvonását is megelégedtek - épp csak a nagy köz, az olvasók-felasználók jártak rosszabbul...). És azt is megírtam/elmondtam már többször, hogy kétféle Wikimunka járja nálamnál: a) kreatív - lassan, aprólékosan, mélységében, szócikkírás, ill. általam preferált témákról szóló cikkek kiegészítése, b) tömeges, rutin - ennek kapcsán használom a "melléktermék" c. terminust, magyarán midőn pl. egy falu szócikkébe tartozó könyvlistát állítok össze, mást is végzek, tehát duplán használom ki az időt. És pl. a hosszú kötőjeles javítások is ide tartoznak etc.


Tényleg az a legnagyobb baja Wikinknek, hogy a - szerintem magyarul olvasók számára nyilvánvaló, a könyvészetben rendszeresen használt - Bp. rövidítés olykor előfordul? (Az én szerkesztéseimben szinte mindig - ám a Wiki egészét tekintve a "Bp." száma eltörpül a "Budapest" mellett.) Lehet itt úgymond vitatkozni - számomra mégis inkább hőbörgésnek tűnik. És nem annyira a téma vagy a felhozott "érvek", az engem támadók játszi szeszélyei legitimálják a "vita" mibenlétét, hanem a fórum - ti. eme fórumon (Bürokraták) kerül terítékre, az igenis csak fontos ügy lehet. Hát nem mindig az - a Bp. vs. Budapest piszlicsáré tyúkpörnek tűnik, sokkal nagyobb feladatok is lennének. Csak azokat valahogy nehezebb megoldani...


Nem ágálok tovább - ha úgy tetszik, vonjátok el megerősített szerkesztői jogomat - de tényleg jobb lesz attól, hogy havonta ezernyivel több járőrözést kell majd letudnia valakinek? Utolsó kérdés: mi a bajotok a zoknijaimmal? Nálam ez érzékeny téma - szűk körben beszéltem róla, a hétvégén nyilvánosan is látható volt: követtek vagy nem? Honnét ez a számomra félelmesnek tűnő (agyilag boka)zokni infótömeg? Mi ez a bábozósdi? (Mielőtt kérdeznéd: igen, ma zoknit húztam szandálhoz - olyan nagy gond ez?..). Üdv: Turokaci vita 2021. június 16., 20:55 (CEST)

@Turokaci: A megerősített szerkesztői autoreview funkciónak valóban volt egy februártól május elejéig tartó működési hibája, azóta viszont tudomásom szerint gond nélkül működik. Ha te azóta is észleltél problémát, azt érdemes lehet a fejlesztők felé jelezni. FoBe üzenet 2021. június 16., 21:24 (CEST)
@Turokaci: én a kompromisszumot hiányolom leginkább ebből az egész konfliktusból. A szerkesztők egy része, köztük én is szívesen látnánk azt, hogy az észrevételeinket meghallgatod és némileg alkalmazkodsz hozzá, közelítesz a mi véleményünk felé kicsit, de teljes mértékben elutasítod, majd azt mondod, ez a pökhendi admin hozzáállás. Tudod, egyrészt a hócipőm tele van azzal, hogy mindenért az adminok a hibásak, csináld akkor ezt te. Átadom a bitet. Unatkozó hülyegyerekek primitív beszólásait törölgetem vele, de ha véleményt nyilvánítok valahol, akkor visszaélek az adminbitemmel. Óriási.
Másrészt viszont az együttműködés leghalványabb jelét sem látom, mert mondhattad volna az elmúlt 2-3 évben azt is, hogy jó srácok, ezzel nem értek teljesen egyet, de akkor legyen az, hogy ebben meg ebben működjünk együtt és akkor ezt nem csinálom, de azt viszont igen. Vagy mittomén. De ez nem megoldás, hogy a két partvonalról egymásra mutogatunk, hogy ki a hülye. nyiffi 2021. június 17., 10:31 (CEST)
Remek hozzászólás a kolleginától. Én is várnám Turokaci javaslatait, a jövőbeli szerkesztéseit érintő tervezett változásairól, mert ez egy közösség, ahol együtt kell dolgoznunk, ahol meg kell hallgatni a mások véleményét és nagyon illene arra érdemben reagálni, keresni a módot (ha mindenkinek nem is lehet), de a nagytöbbségnek az elégedettségét kiváltó változásra. Erre kérnénk választ és akkor valóban le lehetne zárni ezt az ügyet. (Csak megjegyzem, hogy egyetlen szerkesztőnél sem, egy megerősítettnél meg pláne, ilyen nem lehet a fő névtérben!:
"néhány másodpercre valóban "értelmetlen" tartalom jelenik meg, de aztán rögvest javítom. Olykor előfordulhat - de nem szándékosan! -, hogy tovább is megmarad."...)
A fenti dolgok azt hiszem jóval fontosabbak, mint most arról kezdjünk szavazgatni, hogy Literatúró is kapjon-e megerősített jogot, vagy mi a véleményed a megbeszélést indítóról. Ne kanyarodjunk el az eredeti problémától. Nagyon várjuk válaszod ! Gg. AnyÜzenet 2021. június 17., 11:58 (CEST)

 ellenzem -- Turokaci sokat és lelkesen dolgozik. Senki sem dolgozik hibátlanul. Ha tíípushibát követ el, azt a vele való egyeztetéssel érdemes rendezni és nem büntetéssel.

A visszavonással a Wikipédiát mint lexikont akarjuk büntetni? Avagy Turokaci helyett azok a "rendpárti" szerkesztők fognak dolgozni, akik csak a büntetés nyelvén akarnak kommunikálni? --Linkoman vita 2021. június 16., 21:05 (CEST)

Az egyeztetést próbáltam, nem vezetett célra. Ugyanúgy elkövette azt, amit nem kellett volna, mint azelőtt (valahogy nem tudom elképzelni, hogy véletlenül fő névtérben asd tartalommal nyit akárki is szakaszt), anno próbáltam tanítani a könyvekhez sablont, szerkesztéshez allapot és előnézetet használni, de süket fülekre találtam csak. Be is vallom, az offolásai (ld. itt is az utolsó bekezdését) és a kitérő válaszai miatt a türelmem egyre fogyott. – balint36 utaspanasz 2021. június 16., 21:18 (CEST)

 ellenzem A "megerősített jog" megvonását, mert ezzel a járőröket büntetnénk. Az olvasókat szerintem nem érdekli pár elírás, fricska, "Bp.", vagy Turokaci egyéb hülyülése. Ha nagyon nem WP-be valót ír, akkor blokkolni kell fizikailag, más eszközről nem tudok. Nyilvánvalóan Turokaci stílusával van probléma, mert az konfliktusokat generál, de azt egy ilyen jog megvonása nem befolyásolná "jó" irányba (valószínűleg semmi). misibacsi*üzenet 2021. június 16., 21:16 (CEST)

 ellenzem per Tgr, Gg. Any, Malatinszky, Whitepixels, Linkoman, Misibacsi. Nem tudom, hogy a számlálópörgetést miért pont Turokacinál kell állandóan felhozni, mikor nagyon vannak, akikről ugyanez elmondható, rettenetes cikkeket gyártanak, akár napi négy-ötöt is, viszont odafönt vannak „barátaik”. Még mindig igaz ez az anon bejegyzés 2012-ből: „ez nem pont az a community, ahol a tökös, szorgalmas, okos emberkék kerülnének előre. Itt alapvetően az kerül előre, akinek sok barátja van.” Mások a cikkeken semmit se segítő egy-két karakteres szerkesztésekkel pörgetnek, de nekik is vannak „barátaik”. – Sir Morosus vita 2021. június 17., 07:43 (CEST)

 megjegyzés Én sem hiszem, hogy Turokacival szemben a megerősített szerkesztői státusz megvonása lenne a hatásos eljárás, azonban feltűnt, hogy az ellenzők milyen erőltetetten ragadtak le a Bp.--Budapest problémánál, hogy Turokaci többi problémás szerkesztését (mint a képhivatkozások elrontása; forráshivatkozások tönkretétele; a WP:FELÉP-től való szándékos eltérés, mert ő nem akarja a cit/cite sablonokat használni, és akkor inkább felrúgja a közösség által kidolgozott és megszavazott formát; a duplikált szakaszok rendszeres fel- és újrafeltöltését; az irdatlan további információk hozzáadását ) ne kelljen figyelembe venni, holott ez a Bp-zés valójában a legkisebb szelete a problémáknak. Ahelyett, hogy ezzel/ezekkel is foglalkoznánk, ezt/ezeket "nem vesszük észre", és most már lassan minden szóba került: kezdő szerkesztők elüldözése (kiket és kik által?), meg a titokzatos felső barátok (kik azok?), lelkes újoncokat terrorizáló vén rókák (Kik és kiket?) emlegetése. Még várom az adminösszefogás/összezárás/maffia rigmust, mert az még hiányzik a leltárból.

A szerkesztésszámláló pörgetésével alapjában véve nem az a baj, hogy sok szerkesztést akar a magáénak tudni valaki, hanem az, ha a szerkesztésszám mögött kevés az olyan érdemi tartalom, amely akár a közösségnek, akár a közönségnek hasznos, vagy ha ráadásul sok csak azért történik, hogy nővekedjen a szám, mindegy, hogy mivel és ha az illető nem nézi azt, hogy amit csinál, az valóban jó-e, de még azzal sem foglalkozik, hogy szólnak neki miatta, megkérik, hogy ne úgy csinálja. Egyrészről. Másrészről pedig az, amikor emiatt használhatatlanná teszi az FV-t, holott olyan típushibákat javít vagy típusmódosításokat eszközöl, amit bottal meg lehetne oldani. De neki nem az a fontos, hogy ezek meg legyenek csinálva, hanem az, hogy az ő azonosítójáról érkezeve legyenek megcsinálva. Hogy ez mivel jár, az őt nem érdekli. Ez volt a gond a járőrködésével is. Két momentumot ismert: a visszavonást és a jóváhagyást. De sajnos sok-sok esetben nem nézte, hogy mit hagy jóvá, csak az volt a fontos, hogy ő hagyhassa jóvá. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2021. június 17., 08:27 (CEST)

 ellenzem Lehet, hogy olykor követ el kisebb-hibákat (ki nem?), de működése megítélésem szerint pozitív. Azért az ilyen Bp. VAGY Budapest kérdéseken szerintem kicsinyesség vergődni. Megtélésem szerint még ő volt az egyik legelviselhetőbb ellenőr. És külön ki térnék itt erre a mondatára, mert fontosnak tartom: „kevés "felkent", mindentudó, kioktató, pökhendi szerkesztő/admin rögtön lehurrogja a járatlan, de jószándékú, eleinte lelkes, majd ennek nyomán hamar elforduló kezdő szerkesztőt. És elmúlik a varázs, de leginkább a kedv, hogy ingyen dolgozzanak.” Igen, egyre rosszabb irányba megy a Wikipédia. A 2000-es években, a számítógépek/internet elterjedése idején, remélhető volt, hogy talán ez lesz az az új fórum ahol az értelmességre vágyó magyarok találkoznak, együtt működnek. Rengeteg lelkesedés, nagy tervek stb. Ehelyett 2021 kb. egy zárt, bürokratikus elit intézménnyé vált, egy ugyanolyan szubkultúrává, amilyen az összes többi (talán azzal a kivétellel, hogy: autentikusságát, egyetemességét, hitelességét hivatkozási alapként azért el szokták ismerni). De! a magyar társadalom 99%-ától távol van, és ugyanolyan megközelíthetetlen, mint a régi időkben a lexikonok voltak. Ennek talán fő oka a szerkesztők jelentős részének (különös tekintettel az ellenőrző szerkesztőknek, neveket szándékosan nem írók) nem törődöm, dicséretet soha nem osztó, de „különösen fejlett kritikai érzékkel rendelkező”, mind apróságba belekötő, nemritkán kimondottan rosszindulatú, ellenséges, folyamatosan háborúskodó, „jobb esetben” a szerkesztések minőségét elviselhetetlenül magas szinten elváró/megkövetelő, magát a Wikipédiát egyre zártabbá-és-zártabbá tevő lelkülete miatt van. Hát hogyan maradnának meg az új kis szerkesztők, amikor a régiek száma is folyamatosan fogy? (de ez már egy másik téma...) 12akd vita 2021. június 17., 08:07 (CEST)

Én kérek elnézést, hogy "pökhendi" módon nem tolerálom az "asdasdasdf" tartalmak automatikusan ellenőrzött feltöltését a fő névtérbe (azokat a szerkesztéseket az ORES is problémásként jelölte, legközelebb az AI-nak is nekimegyünk, mégis hogy volt képe?). – balint36 utaspanasz 2021. június 17., 10:01 (CEST)
@Balint36: Nem rád gondoltam, nálad csak Turokaci felmentését kértem. A bekezdés második fele más szerkesztőkre vonatkozik. 12akd vita 2021. június 17., 10:15 (CEST)
Ehhez az bejegyzéshez rengeteg mindent tudtam volna írni, helyette inkább elkezdem kigyűjteni @12akd: elavult forrásokból egy az egyben a wikibe másolt "cikkeit". Aztán majd kezdünk vele valamit, mert muszáj. [26] Viröngy vita 2021. június 17., 10:11 (CEST)
Az korántsem baj, hogy az ilyet egyáltalán nem tolerálod. Alfa-ketosav vita 2021. július 16., 00:12 (CEST)

@Malatinszky, Misibacsi, Hungarikusz Firkász hozzászólásai és tanácsai alapján inkább majd kicsit később más irányba vinném el az egészet, ezért a bürokratákhoz (@Bdamokos, Bencemac, Grin, Nyiffi, Samat, Syp) szólnék, hogy emiatt a kérelmet visszavonnám. – balint36 utaspanasz 2021. június 17., 10:08 (CEST) @Malatinszky, Misibacsi, Hungarikusz Firkász, Balint36, Bdamokos, Bencemac, Gri:

Hivatkozással Balint36 vitaindító hivatkozására ("Ha egy emberben megbízunk, akkor minden fiókja megerősített lehet; ha nem, akkor pedig egyik sem"), ill. Turokacit illető megerszerk-visszavonását, kérem a Tisztelt Bürokratákat, hogy Literatúrónak (az is én vagyok - sosem csináltam titkot belőle...) is adjatok megerősített szerkesztői státuszt. Köszönettel: Turokaci vita 2021. június 17., 11:17 (CEST)
@Turokaci: Arra kérlek, ne pingelj engem többet. Nyilván tudok erről a vitáról, amit akartam, elmondtam róla, ha kedvem van, majd elolvasom, mások miket írtak itt. Malatinszky vita 2021. június 17., 12:16 (CEST)

PS. Igyekszem mindenkinek érdemben válaszolni, de már kezdek elkeveredni imez vita-labirintban...

 ellenzem gyakorlatilag mindenkivel egyet kell, hogy értsek: problémák vannak, amiket meg kell oldani; a javasolt flagtelenítés pedig nem oldja meg a problémát, sőt, közelebb sem visz hozzá (az egyetlen kis lépés amit pozitív irányban tenne az, hogy a változtatások lassabban jelennének meg de ezek nem olyan horderejű hibák ami miatt azokat el kellene rejteni, szerintem). – grin 2021. június 18., 12:22 (CEST)

Turokaci javíthatatlan és reménytelen: Szerkesztővita:Turokaci#Mecénás. Fogalmunk sincs, hány hasonló valótlansággal hányta már tele a Wikipédiát. – Pagony foxhole 2021. június 28., 01:05 (CEST)

+1. Érthetetlen amit művel. Viröngy vita 2021. június 29., 09:15 (CEST)
Sajnos akut a probléma. Még el is ismeri, hogy vaktában pakolgatja teli a szócikkeket a további információk szakaszokban: Vita:Mecénás#Lektorsablon indoklása. Vagyis tisztában van azzal, hogy nem jót csinál, mégis csinálja. A pökhendi stílusáról nem is beszélve. Még neki áll feljebb. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2021. július 4., 16:01 (CEST)
Gyakorlatilag semmi sem érdekli a számláló pörgetésén kívül, amit ér, pakol bele a cikkbe [27], a a legcsekélyebb mértékben sem foglalkozik semmivel sem. Viröngy vita 2021. július 4., 16:24 (CEST)
Nulla értelme van annak, amit csinál [28]. Viröngy vita 2021. július 4., 16:25 (CEST)

Én ritkán szólok hozzá ilyen témákhoz, bár lelkiismeretesen elolvasom az eszmefuttatásokat. Természetesen véleményem van, de nem látom értelmét megírni, mert egyrészt az enyém is csak egy vélemény, másrészt megoldást nem adna.

A sok ember közös munkájával létrehozható internetes enciklopédia olyan szép és nemes gondolat, mint a kommunizmus, de hibátlan megvalósítása sajnos lehetetlen. A jelen esetben azok, akik szeretnék, hogy Bp. helyett Budapest legyen írva, és ennek hangot is adnak: idealisták. Akik ezt nem tartják fontosnak, azok is végezhetnek nagyon hasznos munkát. Végül vannak a jó szándékú, de valami miatt haszontalan, mondhatni káros szerkesztéseket produkálók: ezek távol tartására gyakorlatilag ugyanúgy nincsenek eszközeink, mint a würtzburgi késelőkre. Írja ezt egy pesszimista beállítottságú wikignóm, aki naponta maximum néhány tucat piros linket megszüntet, miközben tudja, hogy naponta több száz piros link születik: – Porrimaeszmecsere 2021. június 28., 11:02 (CEST)

Wolf Rex – járőr, megerősített szerkesztő

  • Wolf Rex (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth)
  • Indoklás: Wolf Rexet 2019-ben határozatlan időre blokkolták, mert „komoly vagy visszaeső vandál” volt, azonban járőri jogosultságát nem vonták vissza. 2020-ban pedig egy technikai hiba miatt beállították a megerősített szerkesztői jogot,
    • azonban egyikkel se tud élni, minthogy végleg blokkolva van,
    • és egyértelműen nem felel meg egyik jog kritériumainak se, hiszen komoly és visszaeső vandál volt, ráadásul több mint 50 zoknibábbal. Mindezek értelmében kérném Wolf Rex járőrjogának és megerősített szerkesztői jogának visszavonását.
  • Aláírás, dátum: Alfa-ketosav vita 2021. augusztus 27., 15:12 (CEST)

Köszi a jelzést, orvosoltam! Bencemac A Holtak Szószólója 2021. augusztus 29., 18:28 (CEST)

Shakes – járőr

  • Shakes (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth)
  • Indoklás: Szerkesztési háború közben a vitapartner szerkesztésének ellenőrizetlenné tétele 2021. szeptember 1., 18:24-kor. Nem először: Wikipédia:Bürokraták üzenőfala/Visszavonás/Archív2021#Sh nassau – járőrjog. Véleményem szerint ez a járőrbittel való visszaélés legdurvább esete.
  • Aláírás, dátum: Pagony foxhole 2021. szeptember 1., 21:45 (CEST)
    Ennek eléggé személyes ellenszenv jellege van, tekintve, hogy nem voltál hajlandó definiálni az általánosan megfogalmazott kifogásodat, noha egyáltalán nem próbáltalak "személyeskedésbe" belerángatni. Most, hogy feldobtam az intézkedést a Wikipédia:Adminisztrátorok üzenőfala/Intézkedések megvitatása oldalra, már a járőrbit megvonását javaslod. Nem érzed a visszásságot? Írhatnám, hogy talán javasolhatnád más adminnak, hogy tegye fel helyetted, de láttam, hogy van lekötelezetted, aki ugrik helyetted. A javaslatod sajnálatos. Shakes Ide recsegj 2021. szeptember 1., 22:23 (CEST)
    Tévedsz. Vesd egybe a két időpontot. Ez öngól volt. Pagony foxhole 2021. szeptember 1., 22:33 (CEST)
    Ok, és a vitalapjainkon megfogalmazott kifogásaim? Shakes Ide recsegj 2021. szeptember 1., 22:51 (CEST)
  •  támogatom egyértelmű visszaélés a jogosultsággal. – Burumbátor Súgd ide! 2021. szeptember 1., 21:51 (CEST)
    Ne ítélj elhamarkodottan. Ez messze nem ilyen egyszerű. A szerktárs rámszállt és jár utánam, miután a vitalapomon összekülönböztünk az irányelvek vs. útmutatók különbségén.
    Itt mondvacsinált okokkal többször visszaállította a szerkesztésemet. Nem akartam a 3VSZ-be belefutni, bár a szerktárs megtette, de nem szankcionálta senki. Átírtam az inkriminált részeket, részletesen forrásoltam, mégis. Ezt a 4. visszaállítást tettem ellenőrizetlenné, mert forrásolt adatokat, a vandalizmus határát súrolva törölt. Nem állítottam vissza, nem töröltem ill. írtam újra a szerktárs szerkesztését, csak felfüggesztettem, amíg az admin üzenőn kérek segítséget, amivel a szerktárs megelőzött, úgy beállítva a dolgot, mintha én lennék a hunyó. Ezek után persze még nekem kellett és kell itt is magyarázkodnom. Ráadásul Pagony igen egyoldalúan intézkedett, amire a fent megjelölt oldalon is felhívtam a T. szerktársak figyelmét.
    Járőrtevékenységemben mindig lelkiismeretesen és az irányelveket betartva jártam el eddig is és tervezem ezután is. Egy szócikk ellenőrizetlenné tétele csak azt vonja maga után, hogy más járőröknek is lehetőséget ad a revízióra. Nem törli, vagy tünteti el a lapot. Ez volt itt is a célom. Legyen egy független szem is, aki megítéli, hogy az "új" változat módosításai helyesek voltak-e. Kicsit gyorsan történtek itt egymásutánban a dolgok. Arra már módom sem volt, hogy a járőr üzenőn ellenőrzést kérjek a lapra indoklással. Mire elmentettem az adminüzenőn a válaszomat a lap már le is volt védve. Pagony meg nem kíváncsi az érveimre. Shakes Ide recsegj 2021. szeptember 1., 22:45 (CEST)
Mindenki hibázik, én sem vagyok kivétel. Ezért biztosítottalak támogatásomról a járőrbited odaítélésénél, ahol azt írtam, hogy "Úgy vélem, hogy kisebb hibákat ejtett, de ha megválasztják járőrnek, jobban oda fog figyelni a fenti dolgokra. A legtöbb ember megpróbál felnőni a feladathoz, ha felelősséggel járó "pozíciót" kap, és van egy olyan sejtésem, hogy ő sem kivétel ez alól." Hát ez a felnövés nem jött összee. Az ottani vitában is felhívták rá a figyelmet, hogy vandalizmusnak állítottál be nem vandálkodást. Most ugyanazt próbálod eljátszani. Nem nagyon akartam belefolyni a jelen megbeszélésbe, de amikor egymás után négy hazugságot leírsz (amiről te magad is tudod, hogy az) azt már kicsit nehezen veszi be a gyomrom. Egy bitért cserébe feláldoztad a becsületedet.
Továbbra is csak ajánlani tudom mindenki figyelmébe a 4 ütem vitalapját, amit elolvasva könnyen kideríthető, hogy melyik állítás igaz a fentiekből. - Assaiki vita 2021. szeptember 3., 19:52 (CEST)

A megtámadott érintett jogán (mielőtt még a lincselési hangulat kialakul):

(Nem hittem el Linkomannak, hogy itt tényleg meglincselik aki bolygatja a status quo-t.)

Először is szögezzük le, hogy a kifogásolt intézkedés nem ütközik irányelvbe. Másodszor szögezzük le, hogy az sem mondható el róla, hogy bármilyen mértékben közösségellenes lenne.

Harmadszor, ez a hisztéria az ellenőrzöttség visszavonásával kapcsolatban, teljesen megalapozatlan. Ez nem egy szankció, hanem egy funkció. Azt szolgálja, hogy ha a járőr egy automatikusan megerősített szerkesztést olvasva bizonytalan a szerkesztés helyességében, akkor az ellenőrzöttséget visszavonva felhívja más járőrök figyelmét, akik "több szem többet lát" alapon esetleg jobban el tudják dönteni, hogy a szerkesztés rendben van-e. Ezzel nem lehet "visszaélni", mert nem büntet, nem tünteti el a szerkesztést, még csak láthatatlanná sem teszi, sőt továbbra is ez jelenik meg a legtöbb szerkesztőnek és olvasónak. Egy adott lapváltozat megjelölése itt valamiért személyes sértés lett. Miért is?

Negyedszer, szerintem logikus, hogy a járőr a saját szerkesztését nem teszi ellenőrizetlenné, hiszen, ha már abban sem biztos, hogy a saját szerkesztése megfelel az irányelveknek, akkor hogyan lett járőr, ugye?!

Ötödször, ugyan nincs benne az irányelvben, de a többi funkcióval bíró szerkesztőhöz hasonlóan bírálja már el a járőrbit visszavonását is a WT és ne néhány önérzetében sértett szerkesztő (tisztelet a kivételnek) szavazatára javaslatára történjen ilyesmi!

Köszi a figyelmet. Shakes Ide recsegj 2021. szeptember 2., 00:27 (CEST)

Még 1 általános megjegyzés:

Legyen már azért az egyes funkciók megvonásának minimumkövetelménye, hogy a delikvens minimum az irányelveket sorozatosan megsértve és/vagy folyamatosan közösségellenes magatartással intézkedik. Ezek az egy-egy ad-hoc intézkedés miatti felhördülésből indított eljárások köszönőviszonyban sincsenek az adott szerktárs tényleges munkájával tevékenységével. Shakes Ide recsegj 2021. szeptember 2., 00:48 (CEST)


 megjegyzés Személy szerint az ellenőrzetlenné tétel mellett ugyanakkora problémának tartom, hogy Shakes szerktárs két napig próbált nyilvánvalóan rossz mondathalmazt beleerőltetni az egyik cikkbe azok után is, hogy részletesen kifejtettem a problémákat. Azt is megkérdeztem tőle, hogy melyik irányelvben olvasta, hogy magánvéleményt helyezhet el a cikkben. Erre az volt a válasza, hogy "Az öt alapelv legfontosabbikában: a szabad szerkeszthetőségről szólóban". Szenzációs felfedezés, mert ezek szerint mindenki más rosszul értelmezi ezt a szabályt. Nos. A kérdésem az, hogy ilyen szerkesztésekkel és ilyen szabályfelfogással hogyan várható el egy járőrtől, hogy jól végezze az elvállalt feladatát?

Azt is felháborítónak találom, hogy valaki minden eszközt megragad, hogy ellehetetlenítse a normális vitákat. Hosszú oldalakon keresztül szórja a homokot a másik fél szemébe, de indokokat nem mond, vagy ha mond, akkor az csúsztatásokon és szalmabáb-érvelésen alapszik, illetve folyamatosan olyan dolgokat ad a másik szájába, amiket nem is mondott, vagy meg se történt. Legjobb példa az előző járőrjog-elvételi megbeszélés, ahol hosszas és fárasztó vita után sikerült vele elismertetni, hogy "még az is lehet, hogy téves volt az intézkedés", de az egyik TMB-megbeszélés is árulkodó, ahol egyetlen komolyan vehető érv nélkül tette próbára mások idegeit hosszúra nyúlt "vitában". Az elmúlt nap történései után jóindulatot már sajnos nem tudok feltételezni, úgy érzem, hogy jelen megbeszélésben is azt szeretné elérni, hogy elég áttekinthetetlen legyen a vita ahhoz, hogy más szerkesztők elbizonytalanodjanak a részvételben. - Assaiki vita 2021. szeptember 2., 11:52 (CEST)

Ezek a minősítgetések megint csak személyes véleményen alapulnak és pont annyira érvényesek is. Főleg, hogy azóta már hárman is adtak forrásokat az én "magánvéleményemre". Természetesen ezek a források persze nem azt mondják, ami le van bennük írva, hiszen a szerktárs bármit tud "másképp" is értelmezni.
Számomra is nehéz jóindulatot feltételezni, ha a szerktárs a létező összes fórumon vitát próbál velem kezdeményezni, hiába jelzem, hogy nem szeretném folytatni, mert már minden érvemet (is) leírtam (10x). Konszenzust nem keres, kompromisszumot nem köt, viszont kampányszerűen agitál ellenem. Shakes Ide recsegj 2021. szeptember 2., 13:23 (CEST)

Valóban? Nézzük hogy is voltak az események:

  • Shakes szerktárs beleszerkeszti a cikkbe a "a kiadó jogászai sem találtak fogást rajta" mondatrészt
  • Megemlítem a vitalapon, hogy ez nem szerepel a forrásokban (az újonnan hozzáadottakban sem).
  • Az a válasza, hogy "ha fogást találtak volna rajta (pl. törvényellenesen a droghasználatot propagálná), akkor nem jelenhetett volna meg a kiadónál". Vagyis elismerte, hogy saját kutatás, következtetés.
  • Ezek után a jelen oldalon azzal illet engem, hogy "a szerktárs bármit tud másképp is értelmezni". Tehát számára ebből az következik hogy én értelmezem félre a dolgokat. Mai napig úgy gondolja, hogy jó a szerkesztése, és én indokolatlanul pakoltam a vitalapra a mondatait.
  • Mindenkire rábízom, hogy ezek után mennyire tartja szavahihetőnek a kollégát. Ehhez most nagy bravúr fog kelleni, hogy megmagyarázza, de nem kételkedek a képességeiben.
  • (Azt meg már csak zárójelben kérdem, hogy hogyan lehet valakinek egyáltalán megerősített szerkesztői joga, ha efféle magánvéleményeket pakol a cikkekbe. Mert az nem kérdés, hogy ezt a jövőben is meg fogja tenni. Ezidáig nem látta be, hogy ilyet itt a WP-n nem csinálunk.) - Assaiki vita 2021. szeptember 2., 22:18 (CEST)
Lásd fent... Shakes Ide recsegj 2021. szeptember 2., 22:25 (CEST)

@Bencemac, Nyiffi, Syp, Samat, Grin: Ez egy visszaeséses helyzet, nem hiszem, hogy sokat kellene várni vele. – Pagony foxhole 2021. szeptember 5., 23:20 (CEST)

Én meg nem látom a tömeges konszenzust mögötte és a tényleges irányelvsértést. Eléggé kérdéses a javaslat alapja és a támogatók zöme elfogult (jelenleg futó, vagy nemrégiben történt viták/konfliktusok miatt). Shakes Ide recsegj 2021. szeptember 5., 15:30 (CEST)
Ezen a lapon ugyanakkor nem folyik szavazás. A bürokraták bizonyos ügyekben (pl. megerősített szerkesztői jog, járőrjog, botjog, ezek visszavonása) saját hatáskörben dönthetnek, akár a hozzászólók többségi álláspontjával szembemenve is. Nem kell konszenzus. Pagony foxhole 2021. szeptember 5., 17:10 (CEST)
Én sem beszéltem sehol szavazásról, ugyanakkor a kézikönyv szerint a bürokraták figyelembe veszik a kialakult diskurzust és vélhetően az irányelveket is. Egyébként jó hogy megemlítetted azt az utolsó részmondatot, mert ez pont olyan eset, amikor az úgynevezett "többség" álláspontját semmilyen irányelv nem támasztja alá. Az ilyen helyzetek miatt törekszik a Wikipédia a problémák konszenzusos rendezésére.
Mellesleg van egy kritérium a kézikönyvben, ami ide kapcsolódik, csak annak ez az eset nem felel meg, mert nem volt 3VSZ az ellenőrzöttség visszavonása tekintetében. 1db visszavonás volt független újraellenőrzés kérése céljából. Tehát nemhogy 4VSZ, de még 2VSZ sem volt, nemhogy 24h alatt, de egyáltalán. Ja, és ennek a kritériumnak ugyan így nem felelt meg az említett korábbi eset sem. Ott is csak 1VSZ volt, hasonló célból. Innentől az "egynél többször" kitételnek sem felel meg. Javaslom a WP:JEL átolvasását, mielőtt hasból (dühből) jogmegvonást javasolsz. Shakes Ide recsegj 2021. szeptember 6., 03:37 (CEST)

Szalakóta – járőr

Ez valamivel frissebb a korábbinál, idén áprilisi. Egy hibás képbeillesztést hagyott jóvá.
Ez a módosítás pedig még frissebb, alig több egy hónaposnál. Látható, hogy a képbeillesztés paraméterinek hiánya miatt a kép óriási méretben jelent meg a szócikkben.
Milei.vencel 2021. szeptember 24., 20:56‎-kor az alábbi üzenetet hagyta Szalakótánál abban a szakaszban, amit én nyitottam a hibás ellenőrzések végett: „Szó szerinti másolmányokat nem kellene jóváhagyni!” (Ezt Nigéria alszakasz alatt hagyta. Nem tudom, melyik az a szöveg, amely szó szerint lett másolva a Nigéria szócikkbe, és amelyet Szalakóta jóváhagyott).
Fentiek okán arra a szomorú következtetésre jutottam, hogy Szalakóta túl figyelmetlen a járőrmunkára, ezért indítványozom a járőrbitje elvételét. Ebbe közrejátszik az is, hogy a jelzésekre nem reagál, illetve a nigériás dologgal kapcsolatban mindössze annyi volt a reakciója, hogy „Köszönöm szépen.” Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2021. október 9., 11:12 (CEST)

 megjegyzés Elég végignézni csak a vitalapját, nagyon problémás a járőrözése, de ezt személyes tapasztalatból is mondhatom. – M. V. 2021. október 9., 11:22 (CEST)

Lemondok, ha ilyen sok problémát láttok velem kapcsolatban. Majd a járőrök üzenőfalát fogom látogatni egy-egy cikk szerkesztésének befejezése után. Szalakóta vita 2021. október 9., 16:56 (CEST)

Szerintem itt valami félreértés lesz, nem a megerősített szerkesztői jogod visszavonására tettek javaslatot, hanem a járőrjogodéra. - Assaiki vita 2021. október 9., 22:44 (CEST)

 ellenzem Texaner vita 2021. október 9., 21:21 (CEST)

A Budapesti Metropolitan Egyetem szócikkébe 2019. október 11-én 16:47-kor egy anon ezt írta:
"2018-ban felvették Németh Bellát."
2020. augusztus 12-én 00:31-kor egy anon "???" tett a beírás mögé.
Az FV-k között meglátva, Pagonnyal egyszerre töröltük ki a mondatot. (Ő volt gyorsabb.)
De azt a 2020. július 27-én 20:51-kor írt vandalizmust a Pécsi Szakképzési Centrum Zipernowsky Károly Műszaki Szakgimnáziuma szócikkben, hogy "Gál Attila (egy kretén)", hogy sikerült ellenőrzötté tenni, nem tudom...
Gg. AnyÜzenet 2021. október 9., 22:27 (CEST)

 megjegyzés Az itteni és a vitalapi példákból valóban az tűnik ki, hogy valamilyen okból kifolyólag egyértelműen rossz szerkesztések is jóvá lettek hagyva, illetve az is, hogy gyakran visszatérő jelenségről beszélhetünk. Így viszont nincs értelme az ellenőrzéseknek. Szerintem Szalakóta rendkívül hasznos szerkesztéseket csinál, de ettől még nem lesz valakiből jó járőr. - Assaiki vita 2021. október 9., 23:10 (CEST)

Köszönöm Assaiki, hogy ilyen precízen leírtad. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2021. október 10., 05:03 (CEST)

Bár nem Szalakóta után kutattam, mégis hozzá vezetett, amikor megnéztem, hogy ki fogadta el az egyik helytelen szerkesztést. Egyértelmű és feltűnő hiba: valaki áthúzott részt helyezett el a folyószövegben itt. - Assaiki vita 2021. október 15., 13:15 (CEST)

@Szalakóta: a fentiek alapján a járőrjogot elvettem. nyiffi 2021. október 15., 13:39 (CEST)

OrsolyaVirág – adminisztrátor

@OrsolyaVirág: a fentiek alapján a jogot elvettem. nyiffi 2021. október 31., 17:07 (CET)