„Juan Gris” változatai közötti eltérés

Laptörténet interaktív böngészése

[nem ellenőrzött változat]

← Régebbi szerkesztés Újabb szerkesztés →

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva

VizuálisWikiszöveges

Sorban

A lap 2008. november 26., 14:34-kori változata

Juan Gris (Madrid, 1887. március 23. – Boulogne-sur-Seine (Párizs), 1927. május 11.) Franciaországban élő spanyol festő, a kubizmus képviselője.

Élete, munkássága

Juan Gris igazi neve José Victoriano González-Pérez, művésznevét tizenkilenc éves korában vette fel. Madridban 1902 és 1904 között műszaki rajzot tanult az Escuela de Artes y Manufacturasban, közben pedig – megélhetése miatt – vicclapoknak készített rajzokat, karikatúrákat. Az iskola után egy öreg akadémista festőnél, José Maria Carbonerónál tanult festést. Közben művésztársaságban forgott, festőkkel, szobrászokkal volt kapcsolatban.

1909-ben Párizsba utazott, amivel olyan helyzetbe hozta magát, ami egész életére kihatott: még nem töltötte le katonaidejét, így gyakorlatilag katonaszökevénynek számított.^[1] Juan Gris – Párizsban már ezt a nevet viselte – csodálta honfitársát, Picassót, ezért a Bateau-Lavoir-ba költözött, ahol lassan megismerkedett az ott és a környéken élő művészekkel, Matisse-sal, Braque-kal, Léger-vel, Modiglianival majd Picassóval (Modigliani le is festette). Sanyarú körülmények között élt, ezért itt is az otthon már jól bevált újságrajzolásból tartotta el magát, humoros rajzokat készített a Le Rire, a L'assiette au beurre, a Le Témoin, a Le Charivari és a Le Cri de Paris számára. 1912-ben lefestette Picassót, és ezt a képét küldte be a Salon des Indepentants-ra. Első támogatója Clovis Sagot volt, aki több képét vásárolta meg. Még ebben az évben Barcelonában és Rouenben is bemutatták alkotásait, majd a Section d'Or kiállításán is. Felfigyelt rá az avantgárd művészek támogatója és kiállítója, Daniel Henry Kahnweiler, aki hivatalos képkereskedője lett. Jó barátság alakult ki közöttük, a festő halála után könyvet is írt róla. Gris képei az analitikus kubizmus stílusát viselték magukon, ebben az időben már a kubizmus elismert egyéniségének számított. Alkotásait számos neves gyűjtő (Gertrude Stein, Léonce Rosenberg, Alfred Fletchtheim) vásárolta. Gris így felhagyhatott az újságrajzolással, és csak a festésnek élt.

Gris: Csendélet Bordeuaux-i palackkal, 1919.

Az I. világháború kitörésekor, 1914-ben Céret-be utazott, itt tartózkodott Matisse és Marquet, néha Picasso is. 1919-ben Léonce Rosenberg rendezett kiállítást képeiből, majd 1920-ban részt vett a Salon des Indepentants kiállításán. Rossz hangulata volt ebben az időszakban, nem volt sikere, sőt úgy érezte, hogy még barátai sem ismerik el. Kubizmusa lassacskán változni kezdett, a szintetikus kubizmus lett a stílusa. A kubistákra az erősen visszafogott színkezelés volt a jellemző, Gris viszont a szilárdan felépített képszerkezetet színekkel „színesítette”, valószínűleg barátja, Matisse hatására is. Ugyanakkor – ahogy többször leírta és nyilatkozta – fordítva építkezett: az általánosból haladt a konkrétum felé. „Cézanne a palackból csinált hengert, én a hengerből csinálok palackot, egy bizonyos palackot” – mondta. Élete vége felé érdeklődni kezdett a régi festők, sőt a pompeji művészet iránt. Ezek hatására „művészete tele vannak alakokkal, jelképekkel, metaforákkal. Logikus, bonyolult és összefüggő rendszert alkot.”^[2]

Gris 1920-ban Touraine-ban és Beaulieu-ban tartózkodott. Itt, ezekben a hónapokban készítette el Max Jacob könyvéhez („Ne coupez pas Mademoiselle”) az illusztrációit, nagyon közel érezte a költészetét magához. 1923-ban nagy kiállítása volt a Simon-galériában, majd Gyagilev kérésére készített több darabhoz díszlet- és jelmezterveket. Ettől azonban hamar elment a kedve, látván a társulatban a széthúzást, az intrikákat és a zűrzavart. 1924-ben felolvasta a Sorbonne-on „A festészet lehetőségeiről” című előadását, a filozófiai és tudományos tanulmányok csoportjában. Sikere és elismertsége folyamatosan nőtt, pedig ebben az időben már megrendült az egészségi állapota. A teleket délen töltötte, de 1927-ben meghalt, miután visszavitték Párizsba. Mindössze 40 éves volt.

Hivatkozások, megjegyzések

↑ Ezért soha nem is térhetett vissza hazájába, ráadásul Franciaországot sem hagyhatta el, útlevél híján. A francia állampolgárságot – többszöri kérése ellenére – sem kapta meg haláláig.
↑ Jaques Lassaigne: Juan Gris. A modern festészet lexikona. 1974. 156. old.

Külső hivatkozások

Források

A modern festészet lexikona. Corvina Kiadó, Budapest, 1974.

Alkotásaiból

Picasso portréja, 1912.

Picasso portréja, 1912.
Egy pohár sör és kártyajáték, 1913.
Hegedű és kockás tábla, 1913.
Kávéházban, 1914.
Csendélet gitárral, könyvvel és újsággal, 1919.
Harlequin gitárral, 1919.
Csendélet gyümölcstállal és mandolinnal, 1919.
Illusztráció Tadeusz Peiper könyvéhez, 1924.

[1] Ezért soha nem is térhetett vissza hazájába, ráadásul Franciaországot sem hagyhatta el, útlevél híján. A francia állampolgárságot – többszöri kérése ellenére – sem kapta meg haláláig.

[2] Jaques Lassaigne: Juan Gris. A modern festészet lexikona. 1974. 156. old.

[1]

[2]

@@ 5. sor: / 5. sor: @@
 Juan Gris igazi neve '''José Victoriano González-Pérez''', művésznevét tizenkilenc éves korában vette fel. Madridban [[1902]] és [[1904]] között műszaki rajzot tanult az ''Escuela de Artes y Manufacturas''ban, közben pedig – megélhetése miatt – vicclapoknak készített rajzokat, [[karikatúra|karikatúrákat]]. Az iskola után egy öreg akadémista festőnél, ''José Maria Carboneró''nál tanult festést. Közben művésztársaságban forgott, festőkkel, szobrászokkal volt kapcsolatban.
-[[1909]]-ben Párizsba utazott, amivel olyan helyzetbe hozta magát, ami egész életére kihatott: még nem töltötte le katonaidejét, így gyakorlatilag katonaszökevénynek számított.<ref>Ezért soha nem is térhetett vissza hazájába, ráadásul Franciaországot sem hagyhatta el, útlevél híján. A francia állampolgárságot – többszöri kérése ellenére – sem kapta meg haláláig.</ref> Juan Gris – Párizsban már ezt a nevet viselte – csodálta honfitársát, [[Picasso|Picassót]], ezért a Bateau-Lavoir-ba költözött, ahol lassan megismerkedett az ott és a környéken élő művészekkel, [[Matisse]]-sal, [[Braque]]-kal, [[Léger]]-vel, [[Modigliani]]val majd Picassóval (Modigliani le is festette). Sanyarú körülmények között élt, ezért itt is az otthon már jól bevált újságrajzolásból tartotta el magát, humoros rajzokat készített a ''Le Rire'', a ''L'assiette au beurre'',  a ''Le Témoin'', a ''Le Charivari'' és a ''Le Cri de Paris'' számára. [[1912]]-ben lefestette Picassót, és ezt a képét küldte be a ''Salon des Indepentants''-ra. Első támogatója ''Clovis Sagot'' volt, aki több képét vásárolta meg. Még ebben az évben [[Barcelona|Barcelonában]] és [[Rouen]]ben is bemutatták alkotásait, majd a ''Section d'Or'' kiállításán is. Felfigyelt rá az [[avantgárd]] művészek támogatója és kiállítója, ''Daniel Henry Kahnweiler'', aki hivatalos képkereskedője lett. Jó barátság alakult ki közöttük, a festő halála után könyvet is írt róla. Gris képei az analitikus kubizmus stílusát viselték magukon, ebben az időben már a kubizmus elismert egyéniségének számított. Alkotásait számos neves gyűjtő (''Gertrude Stein'', ''Léonce Rosenberg'', ''Alfred Fletchtheim'') vásárolta. Gris így felhagyhatott az újságrajzolással, és csak a festésnek élt.
+[[1909]]-ben Párizsba utazott, amivel olyan helyzetbe hozta magát, ami egész életére kihatott: még nem töltötte le katonaidejét, így gyakorlatilag katonaszökevénynek számított.<ref>Ezért soha nem is térhetett vissza hazájába, ráadásul Franciaországot sem hagyhatta el, útlevél híján. A francia állampolgárságot – többszöri kérése ellenére – sem kapta meg haláláig.</ref> Juan Gris – Párizsban már ezt a nevet viselte – csodálta honfitársát, [[Picasso|Picassót]], ezért a Bateau-Lavoir-ba költözött, ahol lassan megismerkedett az ott és a környéken élő művészekkel, [[Matisse]]-sal, [[Braque]]-kal, [[Léger]]-vel, [[Modigliani]]val majd Picassóval (Modigliani le is festette). Sanyarú körülmények között élt, ezért itt is az otthon már jól bevált újságrajzolásból tartotta el magát, humoros rajzokat készített a ''Le Rire'', a ''L'assiette au beurre'',  a ''Le Témoin'', a ''Le Charivari'' és a ''Le Cri de Paris'' számára. [[1912]]-ben lefestette Picassót, és ezt a képét küldte be a ''Salon des Indepentants''-ra. Első támogatója ''Clovis Sagot'' volt, aki több képét vásárolta meg. Még ebben az évben [[Barcelona|Barcelonában]] és [[Rouen]]ben is bemutatták alkotásait, majd a [[Section d'Or]] kiállításán is. Felfigyelt rá az [[avantgárd]] művészek támogatója és kiállítója, ''Daniel Henry Kahnweiler'', aki hivatalos képkereskedője lett. Jó barátság alakult ki közöttük, a festő halála után könyvet is írt róla. Gris képei az analitikus kubizmus stílusát viselték magukon, ebben az időben már a kubizmus elismert egyéniségének számított. Alkotásait számos neves gyűjtő (''Gertrude Stein'', ''Léonce Rosenberg'', ''Alfred Fletchtheim'') vásárolta. Gris így felhagyhatott az újságrajzolással, és csak a festésnek élt.
 [[Kép:Juan Gris 002.jpg|bélyegkép|balra|250px|Gris: Csendélet Bordeuaux-i palackkal, 1919.]]