„Juan Gris” változatai közötti eltérés
[nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Új oldal, tartalma: „bélyegkép|250px|Gris: Ablakredőny, 1914. '''Juan Gris''' (Madrid, 1887. március 23. – Boulogne-sur-Seine (Párizs), [[...” |
|||
16. sor: | 16. sor: | ||
==Külső hivatkozások== |
==Külső hivatkozások== |
||
* [http://xfree.hu/album_show.tvn?aid=113648 Jencuska fotóalbuma – Juan Gris] |
|||
* [http://www.ricci-art.com/en/Juan-Gris.htm Juan Gris festményei] |
* [http://www.ricci-art.com/en/Juan-Gris.htm Juan Gris festményei] |
||
* [http://www.artcyclopedia.com/artists/gris_juan.html ArtCyclopedia - Képek] |
* [http://www.artcyclopedia.com/artists/gris_juan.html ArtCyclopedia - Képek] |
A lap 2008. november 14., 18:20-kori változata
Juan Gris (Madrid, 1887. március 23. – Boulogne-sur-Seine (Párizs), 1927. május 11.) Franciaországban élő spanyol festő, a kubizmus képviselője.
Élete, munkássága
Juan Gris igazi neve José Victoriano González-Pérez, művésznevét tizenkilenc éves korában vette fel. Madridban 1902 és 1904 között műszaki rajzot tanult az Escuela de Artes y Manufacturasban, közben pedig – megélhetése miatt – vicclapoknak készített rajzokat, karikatúrákat. Az iskola után egy öreg akadémista festőnél, José Maria Carbonerónál tanult festést. Közben művésztársaságban forgott, festőkkel, szobrászokkal volt kapcsolatban.
1909-ben Párizsba utazott, amivel olyan helyzetbe hozta magát, ami egész életére kihatott: még nem töltötte le katonaidejét, így gyakorlatilag katonaszökevénynek számított.[1] Juan Gris – Párizsban már ezt a nevet viselte – csodálta honfitársát, Picassót, ezért a Bateau-Lavoir-ba költözött, ahol lassan megismerkedett az ott és a környéken élő művészekkel, Matisse-sal, Braque-kal, Léger-vel, Modiglianival majd Picassóval (Modigliani le is festette). Sanyarú körülmények között élt, ezért itt is az otthon már jól bevált újságrajzolásból tartotta el magát, humoros rajzokat készített a Le Rire, a L'assiette au beurre, a Le Témoin, a Le Charivari és a Le Cri de Paris számára. 1912-ben lefestette Picassót, és ezt a képét küldte be a Salon des Indepentants-ra. Első támogatója Clovis Sagot volt, aki több képét vásárolta meg. Még ebben az évben Barcelonában és Rouenben is bemutatták alkotásait, majd a Section d'Or kiállításán is. Felfigyelt rá az avantgárd művészek támogatója és kiállítója, Daniel Henry Kahnweiler, aki hivatalos képkereskedője lett. Jó barátság alakult ki közöttük, a festő halála után könyvet is írt róla. Gris képei az analitikus kubizmus stílusát viselték magukon, ebben az időben már a kubizmus elismert egyéniségének számított. Alkotásait számos neves gyűjtő (Gertrude Stein, Léonce Rosenberg, Alfred Fletchtheim) vásárolta. Gris így felhagyhatott az újságrajzolással, és csak a festésnek élt.
Az I. világháború kitörésekor, 1914-ben Céret-be utazott, itt tartózkodott Matisse és Marquet, néha Picasso is. 1919-ben Léonce Rosenberg rendezett kiállítást képeiből, majd 1920-ban részt vett a Salon des Indepentants kiállításán. Rossz hangulata volt ebben az időszakban, nem volt sikere, sőt úgy érezte, hogy még barátai sem ismerik el. Kubizmusa lassacskán változni kezdett, a szintetikus kubizmus lett a stílusa. A kubistákra az erősen visszafogott színkezelés volt a jellemző, Gris viszont a szilárdan felépített képszerkezetet színekkel „színesítette”, valószínűleg barátja, Matisse hatására is. Ugyanakkor – ahogy többször leírta és nyilatkozta – fordítva építkezett: az általánosból haladt a konkrétum felé. „Cézanne a palackból csinált hengert, én a hengerből csinálok palackot, egy bizonyos palackot” – mondta. Élete vége felé érdeklődni kezdett a régi festők, sőt a pompeji művészet iránt. Ezek hatására „művészete tele vannak alakokkal, jelképekkel, metaforákkal. Logikus, bonyolult és összefüggő rendszert alkot.”[2]
Gris 1920-ban Touraine-ban és Beaulieu-ban tartózkodott. Itt, ezekben a hónapokban készítette el Max Jacob könyvéhez („Ne coupez pas Mademoiselle”) az illusztrációit, nagyon közel érezte a költészetét magához. 1923-ban nagy kiállítása volt a Simon-galériában, majd Gyagilev kérésére készített több darabhoz díszlet- és jelmezterveket. Ettől azonban hamar elment a kedve, látván a társulatban a széthúzást, az intrikákat és a zűrzavart. 1924-ben felolvasta a Sorbonne-on „A festészet lehetőségeiről” című előadását, a filozófiai és tudományos tanulmányok csoportjában. Sikere és elismertsége folyamatosan nőtt, pedig ebben az időben már megrendült az egészségi állapota. A teleket délen töltötte, de 1927-ben meghalt, miután visszavitték Párizsba. Mindössze 40 éves volt.
Hivatkozások, megjegyzések
- ↑ Ezért soha nem is térhetett vissza hazájába, ráadásul Franciaországot sem hagyhatta el, útlevél híján. A francia állampolgárságot – többszöri kérése ellenére – sem kapta meg haláláig.
- ↑ Jaques Lassaigne: Juan Gris. A modern festészet lexikona. 1974. 156. old.
Külső hivatkozások
- Jencuska fotóalbuma – Juan Gris
- Juan Gris festményei
- ArtCyclopedia - Képek
- Athenaeum - Képek
- Web Museum - Életrajz és képek
Források
- A modern festészet lexikona. Corvina Kiadó, Budapest, 1974.
Alkotásaiból
-
Picasso portréja, 1912.
-
Egy pohár sör és kártyajáték, 1913.
-
Hegedű és kockás tábla, 1913.
-
Kávéházban, 1914.
-
Csendélet gitárral, könyvvel és újsággal, 1919.
-
Harlequin gitárral, 1919.
-
Csendélet gyümölcstállal és mandolinnal, 1919.
-
Illusztráció Tadeusz Peiper könyvéhez, 1924.