Körülbelül 70 évvel a második világháború befejezése után, a XXI. század elején Latin-Amerika dzsungelében, a Vachuayo folyó mentén a Seni-Moro ("az örök erdő földje") Köztársaságban játszódik a történet. Itt egy élelmiszerforrásokat kutató tudományos expedíció tagjai végzik mostoha körülmények között a munkájukat. Egy napon a főszereplő, a 14 éves - a Dnyeper-parti Komszomolszk városából származó - Ihor Vovcsenko kihallgat egy titkos beszélgetést, s azután eltűnik a táborból. Hamarosan az őserdő mélyén, egy - újfasiszták által felügyelt - kényszermunkatáborban találja magát. Indiánokkal együtt dolgozik egy titkos rakéta-kilövőhely építésén. Az erdei „kalózok” vezetője a „halál karmesterének” nevezi magát, és világuralmi tervei vannak. Baktériumfegyvere képes akár az egész világ elpusztítására. A Nemzetközi Nyomozószolgálat felügyelője, a magyar származású Csanády Zoltán nyomoz a titkos szervezet után, amely terrorakcióival már korábban is hatalmas károkat okozott a békében élő emberiségnek. A fogságban Ihor ismerősökkel találkozik, barátokra, szövetségesekre lel, s mindenáron szökni akar. Ugyanis rájött arra, hogy fogva tartói a világ megzsarolására készülnek. Az Sz-17-es baktériumtenyészet bevetésekor ugyanis valamennyi ember, állat, növény elpusztulhat abban a zónában (200 km-es körben), ahol megalkotói bevetik. Egy félelmetes hatású plazmafegyver birtokába jutva merész lépésre szánja el magát, és szembeszáll elrablóival. A „halálos orkán” mellett az indiánok is a segítségére sietnek, hogy megküzdjenek a „holt emberekkel”. A földi összecsapást légi ütközetek is követik, s a hatóságok is beavatkoznak a dzsungelháborúba. A kiszabadult indiánok az őserdő mélyében keresnek menedéket, itt próbálnak rabszolga sorsuk után új életet kezdeni. Ihor és szerettei már majdnem megmenekülnek, de a barna egyenruhásoktól szerzett repülőgépüket a dél-amerikai köztársaság vadászgépe lelövi. Főhősünk és társai csak megsebesülnek, így majmok és pumák, jaguárok és anakondák között egy újabb, végső kaland veszi kezdetét.
Itt a vége a cselekmény részletezésének!
Szereplők
Ihor Vovcsenko, 14 éves szovjet fiú
Andrij Vovcsenko, az ENSZ élelmezési bizottságának szakértője, Ihor édesapja
Okszana Vovcsenko, oceanologus, Ihor édesanyja
Csanády Zoltán, magyar származású rádiótávírász
Erzsi, Csanády Zoltán unokahúga
Szinicja professzor
Jacques, a Vörös Nyúl, Ihor barátja
senore Degaldado, énekesnő, Jacques édesanyja, Brazília csalogánya
Catultece, cajao törzsbéli öreg indián
senhor Augustino, helikopter-pilóta
senhora Rosita
Vu, indián fiú
Zahbi, hatalmas termetű indián
Otto Brenndorf (alias Rohas Vereira) Standartenführer
Gertrude Wurm (Fräulein Trude), orvosnő
Theodor Knosse, fasiszta vezető
Wolfgang Schumer, feltaláló
Zacher parancsnok
Hugo Larsen, misszionárius
Tartalom
Előszó
Új vendég a kastélyban
Az öreg Catultece éneke
Apám a múltat firtatja
Repülőút - ismeretlen cél felé
Zöld útvesztő
A fehér jacht utasa
Amikor a holtak életre kelnek
A mínusz kettes kategória
A rózsaszínű szélroham
Utószó
Technikai jövőbelátás
Találmányok a regényben
videofon
panorámatévé
liftszőnyeg
filmotéka
automata víz alatti gondola
villamoshajó
villanyrepülőgép
rakétaöv
plazmaszóró (félelmetes hatású romboló fegyver)
Mélytengeri Kísérleti Állomás (tenger alatti település)