2016–2017-es Európa-liga (egyenes kieséses szakasz)
A 2016–2017-es Európa-liga egyenes kieséses szakasza 2017. február 16-án kezdődött és május 24-én ért véget. Az egyenes kieséses szakaszban 32 csapat vett részt, amelyek a csoportkör során a saját csoportjuk első két helyének valamelyikén, illetve az UEFA-bajnokok ligája csoportkörének harmadik helyén végeztek.[1]
Lebonyolítás
[szerkesztés]A döntő kivételével mindegyik mérkőzés oda-visszavágós rendszerben zajlott. A két találkozó végén az összesítésben jobbnak bizonyuló csapatok jutottak tovább a következő körbe. Ha az összesítésnél az eredmény döntetlen volt, akkor az idegenben több gólt szerző csapat jutott tovább. Amennyiben az idegenben lőtt gólok száma is azonos volt, akkor 30 perces hosszabbítást rendeztek a visszavágó rendes játékidejének lejárta után. Ha a 2x15 perces hosszabbításban gólt/gólokat szerzett mindkét együttes, és az összesített állás egyenlő volt, akkor a vendég csapat jutott tovább idegenben szerzett góllal/gólokkal. Gólnélküli hosszabbítás esetén büntetőpárbajra került sor. A döntőt egy mérkőzés keretében rendezték meg.
Továbbjutott csapatok
[szerkesztés]- Az Európa-liga csoportkörének első két helyezett csapatai
Színmagyarázat |
---|
Kiemelt csapat |
Nem kiemelt csapat |
Csoport | Csoportelső (kiemeltek) |
Csoportmásodik (nem kiemeltek) |
---|---|---|
A csoport | ||
B csoport | ||
C csoport | ||
D csoport | ||
E csoport | ||
F csoport | ||
G csoport | ||
H csoport | ||
I csoport | ||
J csoport | ||
K csoport | ||
L csoport |
- Az UEFA-bajnokok ligája csoportkörének harmadik helyezettjei
Hely. | Cs | Csapat | M | Gy | D | V | G+ | G– | Gk | P | Kiemelés |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | G | 6 | 2 | 3 | 1 | 7 | 2 | +5 | 9 | Kiemeltek | |
2. | H | 6 | 2 | 2 | 2 | 5 | 3 | +2 | 8 | ||
3. | E | 6 | 2 | 1 | 3 | 6 | 6 | 0 | 7 | ||
4. | B | 6 | 1 | 4 | 1 | 9 | 14 | −5 | 7 | ||
5. | D | 6 | 1 | 2 | 3 | 6 | 12 | −6 | 5 | Nem kiemeltek | |
6. | C | 6 | 1 | 2 | 3 | 5 | 12 | −7 | 5 | ||
7. | F | 6 | 1 | 1 | 4 | 9 | 24 | −15 | 4 | ||
8. | A | 6 | 0 | 3 | 3 | 6 | 15 | −9 | 3 |
Sorrend szabályai: 1) pont; 2) gólkülönbség; 3) több szerzett gól; 4) több idegenben szerzett gól; 5) több győzelem; 6) több idegenbeli győzelem; 7) büntetések pontszáma; 8) klub koefficiens .[1]
A legjobb 16 közé jutásért
[szerkesztés]Sorsolás
[szerkesztés]A legjobb 16 közé jutásért zajló mérkőzések párosításainak sorsolását 2016. december 12-én tartották.
A sorsolás során egy kiemelt csapat mellé egy nem kiemelt csapatot sorsoltak. Figyelembe vették, hogy azonos nemzetű együttesek, illetve az azonos csoportból továbbjutó csapatok nem szerepelhettek egymás ellen.
A második kalapban szereplő csapatok játszották az első mérkőzést hazai környezetben.
Párosítások
[szerkesztés]Az első mérkőzéseket 2017. február 16-án, a visszavágókat február 23-án játszották.
1. csapat | Össz. | 2. csapat | 1. mérk. | 2. mérk. |
---|---|---|---|---|
Athletic Bilbao |
3–4 | 3–2 | 0–2 | |
Legia Warszawa |
0–1 | 0–0 | 0–1 | |
Anderlecht |
3–3 (i.g.) | 2–0 | 1–3 | |
Astra Giurgiu |
2–3 | 2–2 | 0–1 | |
Manchester United |
4–0 | 3–0 | 1–0 | |
Villarreal CF |
1–4 | 0–4 | 1–0 | |
Ludogorec Razgrad |
1–2 | 1–2 | 0–0 | |
Celta Vigo |
2–1 | 0–1 | 2–0 (h.u.) | |
Olimbiakósz |
3–0 | 0–0 | 3–0 | |
KAA Gent |
3–2 | 1–0 | 2–2 | |
FK Rosztov |
5–1 | 4–0 | 1–1 | |
FK Krasznodar |
2–1 | 1–0 | 1–1 | |
Borussia Mönchengladbach |
4–3 | 0–1 | 4–2 | |
AZ |
2–11 | 1–4 | 1–7 | |
Hapóél Beér-Seva |
2–5 | 1–3 | 1–2 | |
PAÓK |
1–4 | 0–3 | 1–1 |
Mérkőzések
[szerkesztés]2017. február 16.
21:05 |
Athletic Bilbao |
3–2 | |
---|---|---|
Merkis Aduriz Williams |
(1–1) Jegyzőkönyv |
Efrem Gianniotas |
2017. február 23.
19:00 |
APÓEL |
2–0 | |
---|---|---|
Sotiriou Gianniotas |
(0–0) Jegyzőkönyv |
2017. február 23.
19:00 |
Zenyit |
3–1 | |
---|---|---|
Giuliano Dzyuba |
(1–0) Jegyzőkönyv |
Kiese Thelin |
2017. február 16.
19:00 |
Astra Giurgiu |
2–2 | |
---|---|---|
Budescu Seto |
(1–1) Jegyzőkönyv |
Castagne Trossard |
2017. február 16.
21:05 |
Manchester United |
3–0 | |
---|---|---|
Ibrahimović |
(1–0) Jegyzőkönyv |
2017. február 16.
19:00 |
Ludogorec Razgrad |
1–2 | |
---|---|---|
Keșerü |
(0–1) Jegyzőkönyv |
Anicet Toutouh |
2017. február 23.
21:05 |
Sahtar Doneck |
0–2 (h. u.) | |
---|---|---|
(0–0, 0–1, 0–1) Jegyzőkönyv |
Aspas Cabral |
2017. február 23.
17:00 |
Osmanlıspor |
0–3 | |
---|---|---|
(0–0) Jegyzőkönyv |
Ansarifard Elyounoussi |
2017. február 23.
21:05 |
Tottenham Hotspur |
2–2 | |
---|---|---|
Eriksen Wanyama |
(1–1) Jegyzőkönyv |
Kane Perbet |
2017. február 16.
19:00 |
FK Rosztov |
4–0 | |
---|---|---|
Mevlja Poloz Noboa Azmun |
(3–0) Jegyzőkönyv |
2017. február 23.
21:05 |
Fiorentina |
2–4 | |
---|---|---|
Kalinić Valero |
(2–1) Jegyzőkönyv |
Stindl Christensen |
2017. február 16.
19:00 |
AZ |
1–4 | |
---|---|---|
Dzsahánbahs |
(0–2) Jegyzőkönyv |
Tousart Lacazette Ferri |
2017. február 23.
21:05 |
Olympique Lyonnais |
7–1 | |
---|---|---|
Fekir Cornet Darder Aouar Diakhaby |
(4–1) Jegyzőkönyv |
Garcia |
2017. február 16.
21:05 |
Hapóél Beér-Seva |
1–3 | |
---|---|---|
Barda |
(1–1) Jegyzőkönyv |
Soares Tosun Hutchinson |
2017. február 23.
19:00 |
Beşiktaş JK |
2–1 | |
---|---|---|
Aboubakar Tosun |
(1–0) Jegyzőkönyv |
Nwakaeme |
Nyolcaddöntők
[szerkesztés]A nyolcaddöntők sorsolását 2017. február 24-én tartották. Az első mérkőzéseket 2017. március 9-én, a visszavágókat március 16-án játszották.
1. csapat | Össz. | 2. csapat | 1. mérk. | 2. mérk. |
---|---|---|---|---|
Celta Vigo |
4–1 | 2–1 | 2–0 | |
APÓEL |
0–2 | 0–1 | 0–1 | |
Schalke 04 |
3–3 (i.g.) | 1–1 | 2–2 | |
Olympique Lyonnais |
5–4 | 4–2 | 1–2 | |
FK Rosztov |
1–2 | 1–1 | 0–1 | |
Olimbiakósz |
2–5 | 1–1 | 1–4 | |
KAA Gent |
3–6 | 2–5 | 1–1 | |
FC København |
2–3 | 2–1 | 0–2 |
Mérkőzések
[szerkesztés]2017. március 9.
21:05 |
Celta Vigo |
2–1 | |
---|---|---|
Wass Beauvue |
(0–0) Jegyzőkönyv |
Claesson |
2017. március 9.
21:05 |
Schalke 04 |
1–1 | |
---|---|---|
Burgstaller |
(1–1) Jegyzőkönyv |
Hofmann |
2017. március 16.
21:05 |
Borussia Mönchengladbach |
2–2 | |
---|---|---|
Christensen Dahoud |
(2–0) Jegyzőkönyv |
Goretzka Bentaleb |
2017. március 9.
21:05 |
Olympique Lyonnais |
4–2 | |
---|---|---|
Diakhaby Tolisso Fekir Lacazette |
(1–2) Jegyzőkönyv |
Szaláh Fazio |
2017. március 16.
21:05 |
AS Roma |
2–1 | |
---|---|---|
Strootman Tousart |
(1–1) Jegyzőkönyv |
Diakhaby |
2017. március 16.
19:00 |
Beşiktaş JK |
4–1 | |
---|---|---|
Aboubakar Babel Tosun |
(2–1) Jegyzőkönyv |
Elyounoussi |
2017. március 9.
21:05 |
KAA Gent |
2–5 | |
---|---|---|
Kalu Coulibaly |
(1–4) Jegyzőkönyv |
Malinovskyi Colley Samatta Uronen |
Negyeddöntők
[szerkesztés]A negyeddöntők sorsolását 2017. március 17-én tartották. Az első mérkőzéseket 2017. április 13-án, a visszavágókat április 20-án játszották.
1. csapat | Össz. | 2. csapat | 1. mérk. | 2. mérk. |
---|---|---|---|---|
Anderlecht |
2–3 | 1–1 | 1–2 (h.u.) | |
Celta Vigo |
4–3 | 3–2 | 1–1 | |
Ajax |
4–3 | 2–0 | 2–3 (h.u.) | |
Olympique Lyonnais |
3–3 t. 7–6 |
2–1 | 1–2 (h.u.) |
Mérkőzések
[szerkesztés]2017. április 13.
21:05 |
Anderlecht |
1–1 | |
---|---|---|
Dendoncker |
(0–1) Jegyzőkönyv |
Mhitarján |
2017. április 20.
21:05 |
Manchester United |
2–1 (h. u.) | |
---|---|---|
Mhitarján Rashford |
(1–1, 1–1, 1–1) Jegyzőkönyv |
Hanni |
2017. április 13.
21:05 |
Celta Vigo |
3–2 | |
---|---|---|
Sisto Aspas Guidetti |
(3–1) Jegyzőkönyv |
Boëtius Buffel |
2017. április 20.
21:05 |
Schalke 04 |
3–2 (h. u.) | |
---|---|---|
Goretzka Burgstaller Caligiuri |
(0–0, 2–0, 3–0) Jegyzőkönyv |
Viergever Younes |
2017. április 13.
21:05 |
Olympique Lyonnais |
2–1 | |
---|---|---|
Tolisso Morel |
(0–1) Jegyzőkönyv |
Babel |
2017. április 20.
21:05 |
Beşiktaş JK |
2–1 (h. u.) | |
---|---|---|
Talisca |
(1–1, 1–1, 1–1) Jegyzőkönyv |
Lacazette |
Büntetőpárbaj | ||
Babel Tosun Hutchinson Arslan Talisca Uysal Tošić Mitrović |
6–7 |
Elődöntők
[szerkesztés]Az elődöntők sorsolását 2017. április 21-én tartották. Az első mérkőzéseket 2017. május 4-én, a visszavágókat május 11-én játsszák.
1. csapat | Össz. | 2. csapat | 1. mérk. | 2. mérk. |
---|---|---|---|---|
Ajax |
5–4 | 4–1 | 1–3 | |
Celta Vigo |
1–2 | 0–1 | 1–1 |
Mérkőzések
[szerkesztés]2017. május 3.
18:45 |
Ajax |
4–1 | |
---|---|---|
Traoré Dolberg Younes |
(2–0) Jegyzőkönyv |
Valbuena |
2017. május 11.
21:05 |
Olympique Lyonnais |
3–1 | |
---|---|---|
Lacazette Ghezzal |
(2–1) Jegyzőkönyv |
Dolberg |
Döntő
[szerkesztés]Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b Regulations of the UEFA Europa League 2016/17 Season. UEFA.com . Union of European Football Associations. (Hozzáférés: 2016. június 26.)
- ↑ Full Time Report Final – Ajax v Manchester United (PDF). UEFA.com . Union of European Football Associations, 2017. május 24. (Hozzáférés: 2017. május 24.)