2013-as afrikai nemzetek kupája (selejtező)
A 2013-as afrikai nemzetek kupája selejtezőjére az Afrikai Labdarúgó-szövetség 47 tagállama nevezett be, köztük a 2013-as afrikai nemzetek kupája rendezője, a Dél-afrikai Köztársaság, amely nem játszott selejtezőt. Hat válogatott nem indult. Valamennyi mérkőzést 2012-ben játszották le.
Lebonyolítás[szerkesztés]
A selejtező egy előselejtezőből, és két fordulóból állt.
Az előselejtezőben a négy legalacsonyabban rangsorolt válogatott vett részt. Oda-visszavágós rendszerben mérkőztek meg, a párosítások győztesei továbbjutottak az első fordulóba.
Az első fordulóban a 2012-es tornára nem kvalifikált csapatok, valamint az előselejtező két továbbjutója vett részt, összesen 28 csapat. 14 párosítást sorsoltak, a csapatok oda-visszavágós rendszerben mérkőztek meg. A párosítások győztesei továbbjutottak a második fordulóba.
A második fordulóban a 2012-es tornára kijutott 16 csapat, valamint az első forduló 14 továbbjutója vett részt, összesen 30 csapat. 15 párosítást sorsoltak, a csapatok oda-visszavágós rendszerben mérkőztek meg. A párosítások győztesei kijutottak a 2013-as afrikai nemzetek kupájára. A rendező Dél-Afrikával alkották a 16 csapatos mezőnyt.
A selejtezőben részt vevő 46 válogatott:
A 2. fordulóba kiemelve (2012-es torna résztvevői) |
Az 1. fordulóba kiemelve (A 2012-es tornára nem kvalifikált csapatok, kivéve a négy legalacsonyabban rangsorolt csapatot) |
Előselejtező (négy legalacsonyabban rangsorolt csapat) | |
---|---|---|---|
|
|
|
- Jegyzetek
- A 2010-es torna előtt a togói válogatottat szállító buszt megtámadták, a csapat emiatt visszalépett a tornától. Togót ezt követően kizárták a 2012-es és 2013-as tornáról.[1] 2010. május 14-én törölték Togo büntetését, így részt vehetett az afrikai nemzetek kupája selejtezőjében.[2]
- Nem indultak:
Comore-szigetek,
Dzsibuti,
Eritrea,
Mauritánia,
Mauritius,
Szomália.
Kvalifikált csapatok[szerkesztés]
Ország | Kvalifikáció módja | Kvalifikáció időpontja | Afrikai nemzetek kupája részvétel |
---|---|---|---|
Rendező | 2011. szeptember 28. | 7 | |
Malawi legyőzésével. | 2012. október 13. | 18 | |
Botswana legyőzésével. | 2012. október 13. | 7 | |
Uganda legyőzésével. | 2012. október 13. | 15 | |
Libéria legyőzésével. | 2012. október 13. | 16 | |
Sierra Leone legyőzésével. | 2012. október 13. | 15 | |
Szenegál legyőzésével. | 2012. október 13. | 19 | |
Mozambik legyőzésével. | 2012. október 13. | 14 | |
Szudán legyőzésével. | 2012. október 14. | 9 | |
Kamerun legyőzésével. | 2012. október 14. | 0 | |
Zimbabwe legyőzésével. | 2012. október 14. | 6 | |
Guinea legyőzésével. | 2012. október 14. | 1 | |
Gabon legyőzésével. | 2012. október 14. | 6 | |
Egyenlítői-Guinea legyőzésével. | 2012. október 14. | 15 | |
Közép-afrikai Köztársaság legyőzésével. | 2012. október 14. | 8 | |
Líbia legyőzésével. | 2012. október 14. | 14 |
Eredmények[szerkesztés]
Előselejtező[szerkesztés]
Az előselejtező és az 1. forduló sorsolását 2011. október 28-án tartották Malabóban, Egyenlítői-Guineában.[3]
Az előzetes menetrend szerint az előselejtezőket január 6–8. és január 20–22. között játszották volna,[4] azonban a január 8-ára kiírt São Tomé and Príncipe–Lesotho-találkozót elhalasztották, mert a vendégcsapat nem tudott átutazni Libreville-en keresztül.[5] A párosítás mérkőzéseit végül 2012. január 15-én és január 22-én rendezték meg.
1. csapat | Össz. | 2. csapat | 1. mérk. | 2. mérk. |
---|---|---|---|---|
Seychelle-szigetek |
játék nélkül1 | — | — | |
São Tomé és Príncipe |
1–0 | 1–0 | 0–0 |
- Jegyzet
- 1.: Szváziföld anyagi nehézségek miatt visszalépett.[6] A Seychelles-szigetek továbbjutott az első fordulóba.
São Tomé és Príncipe 1–0-s összesítéssel az első fordulóba jutott.
1. forduló[szerkesztés]
Az 1. forduló első mérkőzéseit – az Egyiptom–Közép Afrikai Köztársaság-párosítás kivételével – 2012. február 29-én, a visszavágókat június 16-án és 17-én rendezték.
1. csapat | Össz. | 2. csapat | 1. mérk. | 2. mérk. |
---|---|---|---|---|
Etiópia |
1–1 (i.g.) | 0–0 | 1–1 | |
Ruanda |
0–2 | 0–0 | 0–2 | |
Kongó |
3–5 | 3–1 | 0–4 | |
Burundi |
2–2 (i.g.) | 2–1 | 0–1 | |
Gambia |
2–6 | 1–2 | 1–4 | |
Kenya |
2–2 (i.g.) | 2–1 | 0–1 | |
São Tomé és Príncipe |
4–5 | 2–1 | 2–4 | |
Bissau-Guinea |
0–2 | 0–1 | 0–1 | |
Csád |
3–4 | 3–2 | 0–2 | |
Seychelle-szigetek |
0–7 | 0–4 | 0–3 | |
Tanzánia |
2–2 (t. 6–7) |
1–1 | 1–1 | |
Egyiptom |
3–41 | 2–3 | 1–1 | |
Madagaszkár |
1–7 | 0–4 | 1–3 | |
Libéria |
1–0 | 1–0 | 0–0 |
- 1. A pályaválasztói jogot az eredeti sorsoláshoz képest felcserélték.
2012. február 29.
15:30 (UTC+1) |
Kongó |
3–1 | |
---|---|---|
N'Guessi Oniangue |
(1–1) Jegyzőkönyv |
Sserumaga |
2012. június 16.
16:00 (UTC+3) |
Uganda |
4–0 | |
---|---|---|
Mwesigwa Walusimbi Massa Okwi |
(1–0) Jegyzőkönyv |
2012. február 29.
15:30 (UTC+2) |
Burundi |
2–1 | |
---|---|---|
Mavugo Nahayo |
(0–0) Jegyzőkönyv |
Musona |
2012. február 29.
16:30 (UTC±0) |
Gambia |
1–2 | |
---|---|---|
M. Ceesay |
(1–0) Jegyzőkönyv |
Jahja Fegúli |
2012. június 17.
20:30 (UTC+1) |
Algéria |
4–1 | |
---|---|---|
Kádír Szlimáni Szúdáni |
(2–1) Jegyzőkönyv |
Gassama |
2012. február 29.
15:00 (UTC±0) |
São Tomé és Príncipe |
2–1 | |
---|---|---|
Jair Lasset |
(0–0) Jegyzőkönyv |
Medo |
2012. június 16.
16:30 (UTC±0) |
Sierra Leone |
4–2 | |
---|---|---|
K. Kamara T. Bangura |
(4–1) Jegyzőkönyv |
Jair Jose |
2012. február 29.
15:00 (UTC+1) |
Csád |
3–2 | |
---|---|---|
Labbo Djime |
(2–1) Jegyzőkönyv |
Nyondo |
2012. február 29.
17:30 (UTC+4) |
Seychelle-szigetek |
0–4 | |
---|---|---|
(0–2) Jegyzőkönyv |
Kaluyituka Mputu Basilua |
2012. június 17.
15:30 (UTC+1) |
Kongói DK |
3–0 | |
---|---|---|
Mbokani Mpeko Kanda |
(2–0) Jegyzőkönyv |
2012. június 17.
15:00 (UTC+2) |
Mozambik |
1–1 | |
---|---|---|
Sitoe |
(1–0) Jegyzőkönyv |
Morris |
Büntetőpárbaj | ||
Carlitos Mexer Miro Whiskey Paíto Clésio Zainadine Telinho Domingues |
7–6[7][8] | Morris Maftah Nditi Yondani Kapombe Bocco Domayo Ngassa Samata |
2012. június 15.
20:00 (UTC+2) |
Egyiptom |
2–3 | |
---|---|---|
Zídán Szaláh |
(1–1) Jegyzőkönyv |
Momi Manga |
2012. június 30.
15:00 (UTC+1) |
Közép-afrikai Köztársaság |
1–1 | |
---|---|---|
Kéthévoama |
(1–0) Jegyzőkönyv |
Moteab |
2012. február 29.
14:30 (UTC+3) |
Madagaszkár |
0–4 | |
---|---|---|
(0–2) Jegyzőkönyv |
Ryan Dady F. Varela T. Varela |
2012. június 16.
16:30 (UTC−1) |
Zöld-foki Köztársaság |
3–1 | |
---|---|---|
Ryan Djaniny |
(1–0) Jegyzőkönyv |
Voavy |
2. forduló[szerkesztés]
Kiemelés[szerkesztés]
Párosítások[szerkesztés]
A 2. forduló első mérkőzéseit 2012. szeptember 7–9-e között, a visszavágókat október 12–14 között játszották.
1. csapat | Össz. | 2. csapat | 1. mérk. | 2. mérk. |
---|---|---|---|---|
Mali |
7–1 | 3–0 | 4–1 | |
Zimbabwe |
3–3 (i.g.) |
3–1 | 0–2 | |
Ghána |
3–0 | 2–0 | 1–0 | |
Libéria |
3–8 | 2–2 | 1–6 | |
Zambia |
1–1 (t. 9–8) |
1–0 | 0–1 | |
Zöld-foki Köztársaság |
3–2 | 2–0 | 1–2 | |
Mozambik |
2–4 | 2–0 | 0–4 | |
Sierra Leone |
2–2 (i.g.) |
2–2 | 0–0 | |
Guinea |
1–2 | 1–0 | 0–2 | |
Szudán |
5–5 (i.g.) |
5–3 | 0–2 | |
Líbia |
0–3 | 0–1 | 0–2 | |
Elefántcsontpart |
6–2 | 4–2 | 2–0 | |
Kongói DK |
5–2 | 4–0 | 1–2 | |
Gabon |
2–3 | 1–1 | 1–2 | |
Közép-afrikai Köztársaság |
2–3 | 1–0 | 1–3 |
2012. szeptember 8.
19:00 (UTC±0) |
Mali |
3–0 | |
---|---|---|
Diabaté N'Diaye Maïga |
(1–0) Jegyzőkönyv |
2012. október 13.
15:00 (UTC+2) |
Botswana |
1–4 | |
---|---|---|
Ohilwe |
(0–1) Jegyzőkönyv |
Diabaté Maïga Samassa M. K. Traore |
2012. szeptember 9.
15:00 (UTC+2) |
Zimbabwe |
3–1 | |
---|---|---|
Mateus Billiat Gutu |
(3–0) Jegyzőkönyv |
Djalma |
2012. szeptember 8.
20:00 (UTC±0) |
Libéria |
2–2 | |
---|---|---|
O. Roberts Oliseh |
(1–2) Jegyzőkönyv |
Igiebor I. Uche |
2012. október 13.
17:00 (UTC+1) |
Nigéria |
6–1 | |
---|---|---|
Ambrose Musa Moses Mikel I. Uche |
(2–0) Jegyzőkönyv |
Wleh |
2012. október 13.
15:00 (UTC+3) |
2012. szeptember 8.
19:00 (UTC−1) |
Zöld-foki Köztársaság |
2–0 | |
---|---|---|
Ricardo Djaniny |
(1–0) Jegyzőkönyv |
2012. október 14.
16:00 (UTC+1) |
Kamerun |
2–1 | |
---|---|---|
Emana Olinga |
(1–1) Jegyzőkönyv |
Nhuck |
2012. október 13.
21:00 (UTC±0) |
Marokkó |
4–0 | |
---|---|---|
Barráda Hardzsa el-Arabi Amrabat |
(1–0) Jegyzőkönyv |
2012. szeptember 8.
18:30 (UTC±0) |
Sierra Leone |
2–2 | |
---|---|---|
Suma A. Kamara |
(1–0) Jegyzőkönyv |
Garbi Mszákni |
2012. szeptember 8.
19:00 (UTC+3) |
Szudán |
5–3 | |
---|---|---|
Mudater et-Táhir Bísa Omer Muhannad et-Táhir |
(3–1) Jegyzőkönyv |
Kebede Girma |
2012. szeptember 8.
19:00 (UTC±0) |
Elefántcsontpart |
4–2 | |
---|---|---|
Kalou Gervinho Drogba Gradel |
(1–1) Jegyzőkönyv |
N'Doye Cissé |
2012. október 13.
20:30 (UTC±0) |
Szenegál |
0–2 félbeszakadt |
|
---|---|---|
(0–0) Jegyzőkönyv |
Drogba |
2012. szeptember 9.
16:30 (UTC+1) |
Kongói DK |
4–0 | |
---|---|---|
Mbokani Kanda Ronan |
(0–0) Jegyzőkönyv |
2012. október 14.
20:00 (UTC+1) |
Egyenlítői-Guinea |
2–1 | |
---|---|---|
Balboa Konaté |
(2–1) Jegyzőkönyv |
Mputu |
2012. szeptember 8.
16:00 (UTC+1) |
Közép-afrikai Köztársaság |
1–0 | |
---|---|---|
Mabidé |
(1–0) Jegyzőkönyv |
2012. október 14.
20:00 (UTC±0) |
Burkina Faso |
3–1 | |
---|---|---|
A. Traoré Dagano |
(2–1) Jegyzőkönyv |
Manga |
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ „Togót kizárták a következő két Afrika-kupáról”, origo.hu, Origo, 2010. január 30. (Hozzáférés: 2012. február 8.)
- ↑ „Törölték Togo Afrika Kupa-eltiltását”, sportgeza.hu, 2010. május 14. (Hozzáférés: 2012. február 8.)
- ↑ Orange CAN 2013 qualification procedures and draw results for the qualifiers released. cafonline.com, 2011. október 29. (Hozzáférés: 2012. február 8.)
- ↑ Dates: Orange CAN 2013 qualifiers. CAF Online. Confederation of African Football, 2011. december 9. (Hozzáférés: 2012. február 8.)
- ↑ Likuena clash with Sao Tome postponed. CAF Online. Confederation of African Football, 2012. január 8. (Hozzáférés: 2012. február 8.)
- ↑ „Swaziland pull out of 2013 qualifiers”, BBC Sport, British Broadcasting Corporation, 2011. december 30. (Hozzáférés: 2012. február 8.)
- ↑ „Mambas: 15 golos para ir adiante”, Rádio Moçambique, 2012. június 17.. [2015. december 8-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2012. június 21.) (portugál nyelvű)
- ↑ Taifa Stars yatolewa kwa penalti (swahili nyelven). Tanzania Football Federation, 2012. június 18. (Hozzáférés: 2012. június 21.)
Források[szerkesztés]
- cafonline.com: 2013-as afrikai nemzetek kupája. (Hozzáférés: 2012. február 8.)