„Funk” változatai közötti eltérés

A nyolcvanas években, főleg a diszkó hatására a funkzenészek egészen újfajta hangszereken kezdtek funkot játszani. A fúvós témák a szintetizátorokra kerültek, a [[Hammond-orgona|Hammond B3]]-at, a Hohner Clavinetet és a [[Rhodes (hangszer)|Rhodes]] zongorát pedig például [[Yamaha DX7]]-eltel helyettesítették. A ritmusszekcióban a dobost felváltotta a dobgép, a „tépkedős” slap-basszustémákat pedig szintén szintetizátorok hozták. A funkdalok szövegei is változásokon estek keresztül.

[[Rick James]] volt a nyolcvanas évek első nagy funksztárja. [[1981]]-es ''Street Songs'' című lemezén szerepel a ''Give It To Me Baby'' és a ''Super Freak'', melynek több eleme később [[MC Hammer]] slágerében, a ''Can't Touch This''ben köszönt vissza. A hetvenes évek végén jelent meg [[Prince]], aki James Brownhoz hasonló hangzású, letisztult, kevésbé dinamikus zenét játszott. Mindazonáltal ő lett Brown után a legnagyobb hatású funk-előadó; az erotikus szövegeket keverte a technológiai innovációkkal, összetett zenei megoldásokkal és egyedi imiddzsel. Prince alapította a [[The Time (együttes)|The Time]] nevű zenekart, akiknek a hangzását később csak „Minneapolis sound”-nak hívták. Ez egy funkos, R&B-s, rockos, popos, [[Új hullám (zene)|new wave]]-es fúzió volt.

A nyolcvanas évek első felének további nagyobb funk-nevei: [[Cameo (együttes)|Cameo]], [[Zapp]], [[GappGap Band]], [[Bar-Kays]], [[Dazz Band]]. Az évtized második felére a funk veszített kereskedelmi sikereiből.