Woody Allen

amerikai író, színész, humorista, filmrendező, filmproducer

Woody Allen (született Allen Stewart Konigsberg, New York, 1935. december 1. – ) amerikai író, színész, filmrendező és filmproducer. Komikus rendezőzseni, és sok más dicséretet is sikerült kivívnia magának a különcségei ellenére.

Woody Allen
Lásd még
Szócikk a Wikipédiában

1952-ben vette fel a Woody Allen nevet.

Neki tulajdonított idézetek

szerkesztés

Gyermekkor

szerkesztés
  1. Gyerekkoromban egyszer eltűntem pár napra otthonról. A szüleim azonnal reagáltak, kiadták a szobám.
  2. Utáltam és bántam minden napot, amelyet az iskolában kellett töltenem. Azt akartam, hogy tanítsanak meg írni-olvasni, és aztán hagyjanak békén.
  3. Ahányszor a homokozóban játszottam, a macska mindig megpróbált betemetni.
  4. Anyám nem akart még szoptatni sem. Azt mondta, hogy csak mint barátot szeret.
  5. Anyámnak a születésem után voltak reggeli rosszullétei.
  6. Amikor megszülettem, az orvos azt mondta az apámnak: „Sajnálom, mindent megtettünk, de mégis kinyomta magát.”
  7. Egyszer emberrablók raboltak el, és elküldték apámnak az egyik ujjamat. Azt üzente vissza nekik, hogy neki több bizonyíték kell!
  8. Mondhatnám, hogy a szüleim nem szerettek. A kádban általában hajszárítóval és rádióval játszottam.
  9. Egyszer elvesztem, és megkérdeztem egy rendőrt: „segítene megkeresni a szüleimet?” Mire a rendőr: „Nem is tudom, annyi helyre bújhattak...”
  10. Egyszer megkértek, álljak modellt egy plakáthoz. A plakát fogamzásgátlót reklámozott...
  11. Egy kisállat-kereskedésben dolgoztam. Az emberek állandóan kérdezgették, hogy nőttem ilyen nagyra.
  12. Olyan kutyám volt, hogy amikor rájött, hogy hasonlítunk egymásra, megölte magát.
  13. Elég pattanásos voltam. Egyszer elaludtam a könyvtárban és arra ébredtem, hogy egy vak ember olvassa az arcomat.
  14. Egyszer azt mondtam az apámnak, hogy már unom a körbe-körbe szaladgálást, erre odaszögezte a másik lábamat is a padlóhoz.
  15. Amikor apám szexre vágyott, az anyám az én fényképemet mutogatta neki.
  1. A nagyapám amúgy igen jelentéktelen ember volt. A temetésén a halottaskocsi ment leghátul.
  2. Már hetedik éve, hogy anyósom átjön karácsonykor. Idén újítunk. Beengedjük.
  3. Szeretem ezt az aranyórát. Apám a halálos ágyán adta el nekem.
  4. A feleségem alapjában véve gyerekes. A múltkor is bejött a fürdőszobába és elsüllyesztette a papírhajócskáimat.
  5. A szüleim egyszerű emberek voltak. Hittek Istenben és a padlószőnyegben.
  6. A feleségem olyan kövér, hogy amikor a strandon napozik, az emberek megpróbálják visszatuszkolni a vízbe.
  7. Az egyetlen alkalom, amikor a feleségemmel egyszerre volt orgazmusunk akkor volt, amikor a bíró aláírta a válóperes papírokat.
  8. Alapvetően hülye családból származom. Az apám színbolond volt. Egy bankban dolgozott, de elkapták mert A4-es papírokat lopott.
  9. Kemény dolog a házasság. A feleségem simán megcsókolja a kutyánkat, de nem hajlandó a poharamból inni.
  1. Szép dolog a szerelem egy férfi és egy nő között... feltéve ha a megfelelő férfi és a megfelelő nő közé kerül az ember.
  2. Hiszek abban, hogy a szex két ember között gyönyörű dolog. Öt ember között pedig fantasztikus!
  3. Vajon miért mondja minden nő, hogy csapnivaló szerető vagyok? Hogy tudnak ilyen végleges álláspontra helyezkedni 3 perc alatt?
  4. A feleségem szeret szex közben hozzám beszélni. A múlt éjszaka is felhívott egy szállodából.
  5. A feleségem szereti a szexet a kocsi hátsó ülésén. Csak az a baj, hogy azt akarja, én vezessek.
  6. Itt fekszem a feleségemmel az ágyban. Jól érzem magamat. Ő is jól érzi magát. Itt valami nem stimmel.
  7. Elmentem egy masszázsszalonba. Sajnos önkiszolgáló volt.
  8. Egy utcalány azt mondta nekem, fáj a feje.
  9. Egy lány felhívott: „Gyere át, nincs itthon senki.” Átmentem. Tényleg nem volt otthon senki.
  10. Egyszer megkérdeztem a feleségem, szex után miért nem gyújt rá? Azt felelte: „egyszerre egy csikk is elég.”
  11. Rossz szerető vagyok. Egyszer kifütyült egy kukkoló.
  12. Vettem egy könyvet, aminek „100 új pozitúra” volt a címe. Kificamodtam – egy nyomdahiba miatt.
  13. Azt mondják: „Szeresd úgy felebarátodat, mint saját magad.” Ez azt jelenti, hogy ki is kell vernem neki?
  14. A szex szerelem nélkül csak üres szenvedély. Viszont az üres szenvedélyek között az egyik legjobb.
  15. Hiszek a szexben és a halálban: két olyan élmény, amelyben csak egyszer van része az embernek.
  16. Te a szexet használod mindenféle érzelem kifejezésére, a szeretetet kivéve.
  17. Ha biszex vagy, kapásból megduplázódnak az esélyeid egy szombat esti randevúra.
  18. Van egy óriási sztorim az orális fogamzásgátlásról. A múltkor megkértem egy lányt, hogy feküdjön le velem, és ő nemet mondott.
  19. A szex mocskos dolog? Persze, ha jól csinálják.
  20. Nem a szexuális aktusok mennyisége számít, hanem a minőség. Ugyanakkor, ha a mennyiség nyolc havonta egy alá esik, én mindenképpen utánanéznék a dolgoknak.
  21. A barátnőm azt mondta a múltkor az ágyban, hogy pedofil vagyok. Azt válaszoltam: Nagy szavak ezek egy kilenc éves kislánytól.
  22. A szerelem a válasz, de amíg a válaszra vársz, a szex felvet néhány nagyon érdekes kérdést.
  23. Akkor voltam utoljára nőben, mikor bementem a Szabadság-szoborba.
  24. A nők szerint rossz vagyok az ágyban. Csak azt nem tudom, hogy erre hogy jönnek rá 30 másodperc alatt.
  25. Szálljanak le a maszturbációról - végül is szex valakivel, akit szeretek.
  26. Mióta eltűntek a környékünkről a zsebtolvajok, sivár lett a nemi életem.
  1. És együtt fekszik majd az oroszlán és a borjú, de a borjú nem fog jól aludni. (Tekercsek. A Lelki jelenségek vizsgálata c. válogatásban, Budapest, Európa Könyvkiadó, 1999)
  2. S vajon hogy hihetnék most az Istenben, amikor éppen a múlt héten csípte be az elektromos írógép kocsija a nyelvem? (Válogatás az Allen-jegyzetfüzetekből. A szendvics feltalálása c. válogatásban, Budapest, Háttér Kiadó, 1993.)
  3. Nem kétséges, hogy van túlvilág. Csupán az a kérdés: milyen messze van a belvárostól, és hányig van nyitva? (Lelki jelenségek vizsgálata. A Lelki jelenségek vizsgálata c. válogatásban, Budapest, Európa Könyvkiadó, 1999)
  4. Nemcsak hogy nincs Isten, de próbáljon meg valaki vízvezeték-szerelőt keríteni hét végén. (Az én filozófiám. A Lelki jelenségek vizsgálata c. válogatásban, Budapest, Európa Könyvkiadó, 1999)
  5. Vajon van-e túlvilág? És lehet-e ott zuhanyozni?
  6. Ha nincs szex a túlvilágon, kit érdekel, hogy van-e túlvilág?
  7. Ha kiderülne, hogy van Isten, nem hinném, hogy gonosz. De a legrosszabb, amit mondhatsz róla, hogy nem jött össze neki semmi. (A Szerelem és halál c. filmből)
  8. Mi vár ránk a halál után? A mennyország? A pokol? És lányok lesznek ott?
  9. Időnként irigylem azokat, akik természetes módon vallásosak, anélkül, hogy agymosással húzta volna bele a szervezett sürgölődés.
  10. NEKED ateista vagyok; Istennek viszont lojális ellenzék. (A Csillagporos emlékek c. filmből)
  11. A zsidó hagyományok szellemében nevelkedtem. Arra tanítottak, hogy ne vegyek el goj lányt, ne borotválkozzam szombaton, és főleg sose borotváljak meg goj lányt szombaton.
  12. Mint költő mondja: "Csak az Isten tud fát teremteni" – valószínűleg azért, mert olyan nehéz kitalálni, hogyan erősítsük fel a kérget. (A korai esszék. A szendvics feltalálása c. válogatásban, Budapest, Háttér Kiadó, 1993.)
  13. Ha legalább Isten egy világos jelet adna! Például egy nagy összegű betétet nyitna a nevemre egy svájci bankban. (Válogatás az Allen-jegyzetfüzetekből. A szendvics feltalálása c. válogatásban, Budapest, Háttér Kiadó, 1993.)
  14. Ha választanom kell a pápa és a légkondicionáló között, az utóbbit választanám. (Az Agyament Harry c. filmből)
  15. Hiszem, hogy valahol egy felsőbb hatalom lát bennünket. Csak sajnos ez a kormány.
  16. Ha meg akarod nevettetni Istent, mesélj neki a terveidről.
  17. Az Isten hallgat. Bárcsak az ember is befogná már a száját!

Élet és halál

szerkesztés
  1. Az egyetlen bajom az életemmel, hogy nem valaki más vagyok.
  2. Az élet dolgait két részre osztom: rettenetesre és nyomorúságosra. (Az Annie Hall c. filmből.)
  3. Megkérdezték tőlem, hogy szeretnék-e tovább élni az emberek emlékezetében, de én tulajdonképpen a saját nappalimban szeretnék tovább élni.
  4. Rosszabb dolgok is vannak a halálnál: aki valaha is együtt töltött egy estét egy biztosítási ügynökkel, tudja, hogy mire gondolok. (A Szerelem és halál c. filmből)
  5. A dolog lényege, azt hiszem, hogy ne úgy gondoljunk a halálra, mint valaminek a végére hanem inkább úgy, mint a költségcsökkentés egészen hatékony módjára. (A Szerelem és halál c. filmből)
  6. Mi van akkor, ha minden csak illúzió, és semmi sem létezik? Ez esetben határozottan sokat fizettem szőnyegemért. (Válogatás az Allen-jegyzetfüzetekből. A szendvics feltalálása c. válogatásban, Budapest, Háttér Kiadó, 1993.)
  7. Nem félek a haláltól, egyszerűen csak nem szeretnék akkor ott lenni, amikor bekövetkezik.
  8. Az élet nem a művészetet utánozza, hanem a rossz tévéműsorokat.
  9. Megélheted a száz évet, ha lemondasz mindarról, ami miatt megérné megélni a száz évet.
  10. A halálhoz fűződő viszonyom változatlan: erősen ellenzem. (Interjú a 2010-es cannes-i filmfesztiválon)
  1. Sohasem akartam a karrierje útjában állni. Hogyan is kívánhatnám egy hozzá fogható szépségű lánytól, hogy otthagyja a roncsderbit?
  2. Osztrigát pedig nem eszem. Az én ételem legyen halott – ne beteg, ne sebesült – halott!
  3. Az arca olyan volt, mint Louis Armstrong hangja.
  4. Részt vettem egy gyorsolvasó-tanfolyamon. A Háború és békét nem egészen 20 perc alatt olvastam el. Az oroszokról szól.
  5. Sohasem lennék egy olyan klubnak a tagja, amelyik elfogadna engem tagjának. (Az Annie Hall c. filmből.) (Idézet Groucho Marxtól.)
  6. Aki korán kel, az igen.
  7. Az agyam a második legkedvesebb szervem.
  8. Valószínűleg túl lassú vagyok. Nemrég elütött egy autó, amit két ember tolt.
  9. Könnyű boldognak lenni, ha semmi más gondod nincs az életben, minthogy mennyi nyálat eressz ki a szádon.
  10. Beültem egy étterembe, ahol minden fogást M.E.F. áron számláztak: Más Emberek Fizetése szerint.
  11. Chaplin, indulásából következően, fantasztikus akrobata képességekkel érkezett a filmiparba. Nekem nincs ilyen hátterem. Nekem a szöveg az erősségem – a bemondásaim valószínűleg jobbak, mint Chaplinéi.
  12. A kenyérpirítóm gyűlöl engem...
  13. Ha újra születnék, inkább néger kosárlabdázó szeretnék lenni.
  14. Egy bizonyos nőtípus kedvel engem. Az a típus, aki legalább egyszer már felvágta az ereit. A nőkre tett hatásom egyenesen arányos azzal, ahányszor már öngyilkosok akartak lenni.
  15. Negyedórán belül el akartam venni feleségül... Fél órán belül már eszembe se jutott, hogy ellopjam a retiküljét. (Fogd a pénzt és fuss!)
  16. Kiraboltam egy hentesüzletet, száztizenhat borjúszeletet zsákmányoltam, de aztán neki kellett vágnom, hogy köretet is szerezzek.
  17. A fiúk napjában egyszer kaptak meleg ételt: egy kondér gőzt.
  18. A főiskolán a metafizika órán puskáztam: belenéztem a mellettem ülő fiú lelkébe.
  19. Soha életemben nem keveredtem bajba, mindig az alkalomhoz illő ételeket ettem.
  20. Annyira csúnya, hogy ha a szótárat kinyitod a „csúnya” szónál, az ő fényképét találod.
  21. Ha nem lennének zsebtolvajok, nulla lenne a nemi életem.
  22. Egyszer annyira depressziós voltam, hogy elhatároztam, leugrok a tizedik emeletről. Erre hoztak egy lelkészt, aki azt mondta:„Elkészülni ........ vigyázz ....”
  23. Nálunk otthon én vagyok a főnök, a feleségem csak a döntéshozó.
  24. Nem vagyok olyan normális, mint amilyennek látszom.
  25. Kétféle ember létezik: a jó és a rossz. A jó ember jobban alszik, viszont úgy néz ki, a rosszak jobban élvezik az ébrenlétet.
  26. Nem vagyok nagy ivó. Szilveszterkor két martini után megpróbáltam elrabolni és Kubába téríteni egy liftet.
  27. Meggyőzte munkaadóját, hogy a cég megkétszerezheti bevételét pusztán azáltal is, ha kinyitja a főkaput és beengedi a vásárlókat. (A diéta. A Lelki jelenségek vizsgálata c. válogatásban, Budapest, Európa Könyvkiadó, 1999)
  28. Nem, semmiféle tanulmányokat nem folytattam az iskolában. Ők tanulmányoztak engem.
  29. Csak úgy lehetsz boldog, ha szeretsz szenvedni.
  30. Nem akarok élni olyan városban, ahol az egyetlen kulturális fejlődés az, hogy a piros lámpánál jobbra lehet fordulni.(Az Annie Hall c. filmből)
  31. Mosolyogni annyi, mint magunkról elfeledkezni mások kedvéért.
  32. A pénz jobb, mint a szegénység, legalábbis anyagi szempontból. (A korai esszék. A szendvics feltalálása c. válogatásban, Budapest, Háttér Kiadó, 1993.)
  33. Nem vettek be a sakkcsapatba a magasságom miatt.
  34. – Mi leszel, ha nagy leszel? – Csont és bőr. (Az Annie Hall c. filmből)
  35. Soha ne vitatkozz idiótákkal! Lesüllyedsz az ő szintjükre és legyőznek a rutinjukkal.
  36. Az örökkévalóság nagyon hosszú. Különösen a vége felé.
  37. A: Minden ember halandó. B: Szókratész ember. C: Minden ember Szókratész.
  38. Szeretni annyi mint szenvedni. Ha nem akarunk szenvedni, nem szabad szeretni. De akkor attól szenvedünk, hogy nem szeretünk. Tehát: szeretni annyi mint szenvedni, nem szeretni annyi mint szenvedni, szenvedni annyi mint szenvedni. Boldognak lenni annyi mint szeretni, tehát boldognak lenni annyi mint szenvedni, de a szenvedés boldogtalanná tesz, vagyis a boldogtalansághoz szeretni kell, vagy szeretni kell szenvedni, vagy szenvedni a túl sok boldogságtól...
  39. A lényeg, hogy a halálra ne úgy gondoljunk, mint a végre, hanem inkább úgy, mint költségeink lefaragásának igen hatékony módjára.
  40. Legszívesebben megölném magam, de ez nem oldaná meg az összes problémámat.
  41. Mint a történelem során megannyiszor, az emberiség ismét válaszúthoz ért. Az egyik ösvény kétségbeesésbe és reménytelenségbe torkollik. A másik a tökéletes pusztulásba. Imádkozzunk, hogy kellő bölcsesség adassék a helyes választáshoz. (Néhány keresetlen szó a végzősökhöz. A szendvics feltalálása c. válogatásban, Budapest, Háttér Kiadó, 1993.)
  42. "Megismerhetjük-e" ténylegesen a világmindenséget? Ugyan, hiszen a kínai negyedben is alig ismeri ki magát az ember! (Az én filozófiám. A Lelki jelenségek vizsgálata c. válogatásban, Budapest, Európa Könyvkiadó, 1999)
  43. Több modern asztronómus szerint az űr, érdekes módon, véges. Ez felettébb vigasztaló gondolat, különösen azok számára, akik mindig elhányják a holmijukat. (Jönnek az ufók!. A szendvics feltalálása c. válogatásban, Budapest, Háttér Kiadó, 1993.)
  44. Nem akarok az életművem által halhatatlanná válni. Úgy akarom elérni a halhatatlanságot, hogy nem halok meg.
  45. A totális, őszinte demokrácia híve vagyok. De azt hiszem, az amerikai rendszer is beválhat.
  46. Nem igaz, hogy narcisztikus vagyok. Ha egy ókori mitológiai alakkal kellene azonosulnom, az nem Narcissus lenne. Inkább Zeusz.
  47. Hálás vagyok a nevetésért, kivéve, ha a tej az orromon jön ki.
  48. A halálbüntetés jobban kifejtené bűnmegelőző hatását, ha a bűn elkövetése előtt hajtanák végre.
  49. Az idő a természet eszköze arra, hogy ne történjen minden egyszerre.
  50. Az utazási irodában azt mondták, 7 éjszakát tölthetek Hawaiin. De egyetlen napot sem.

Források és külső hivatkozások

szerkesztés
A Wikipédiában további információk találhatóak
Woody Allen témában.
 
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Woody Allen témájú anyagokat.