Ugrás a tartalomhoz

„Első Charleston Harbor-i csata” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Laptörténet interaktív böngészése
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
← Régebbi szerkesztésÚjabb szerkesztés →
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
VizuálisWikiszöveges
Nincs szerkesztési összefoglaló
Nincs szerkesztési összefoglaló
60. sor: 60. sor:


=== Aknaszedés ===
=== Aknaszedés ===
A támadásra kijelölt idő közeledtével az USA tengerészeti minisztériuma egy újdonságot mutatott be. Du Pont gyakran hangoztatta félelmét a kikötő elaknásítottságával kapcsolatban, ezért a minsztérium felszólította a monitorokat tervező [[John Ericsson]]t, hogy fejlesszen ki védelmet az aknák ellen. Ericsson egy fatörzsekből álló, tutajszerű építményt tervezett, melyet a hajók orrához lehetett erősíteni. Minden tutajra kampókat raktak, mellyel az ellenség aknáinak horgonykötelét elnyírhatták, illetve a tutaj maga is robbanóanyagot hordozott, mellyel az ellenséges akadályokat fel lehetett robbantani. <!--- Two of the rafts were built and sent down to South Carolina in time for the attack. After considering the steering and handling problems the rafts would introduce, Du Pont's captains were unwilling to mount them on their ships. The torpedo was particularly worrisome, as collisions between ships in the narrow channel with unknown currents could be expected. Only one captain, [[John Rodgers (American Civil War naval officer)|John Rodgers]] of ''Weekawken'', could be persuaded to carry the raft on his ship, and then only without the torpedo. In the event, the motion of the raft pounded his ship so severely that Rodgers decided to cast it loose before it had cleared any enemy torpedoes.<ref>Browning, ''Success is all that was expected,'' pp. 168–169; Tucker, ''Blue and gray navies,'' p. 245.</ref>--->
A támadásra kijelölt idő közeledtével az USA tengerészeti minisztériuma egy újdonságot mutatott be. Du Pont gyakran hangoztatta félelmét a kikötő elaknásítottságával kapcsolatban, ezért a minsztérium felszólította a monitorokat tervező [[John Ericsson]]t, hogy fejlesszen ki védelmet az aknák ellen. Ericsson egy fatörzsekből álló, tutajszerű építményt tervezett, melyet a hajók orrához lehetett erősíteni. Minden tutajra kampókat raktak, mellyel az ellenség aknáinak horgonykötelét elnyírhatták, illetve a tutaj maga is robbanóanyagot hordozott, mellyel az ellenséges akadályokat fel lehetett robbantani. Két tutajt megépítettek és leszállítottak Dél-Karolinába a támadás idejére. Miután Du Pont admirális alá beosztott kapitányok megfontolták a tutajok által potenciálisan okozott kormányzási és kezelési problémákat, a hajók orrára való erősítést elvetették. A rájuk erősített saját akna különösen riasztóan hatott, mivel a szűk csatornán való hajóütközések nem ismert eredménnyel jártak volna. Mindössze John Rodgers, a USS Weekawken kapitányát lehetett meggyőzni a tutaj hordozásáról és csak abban az esetben, ha nem hordoz aknát. Haladás közben a tutaj olyan erősen verődött hajója orrának, hogy Rodgers eloldoztatta, mielőtt elértek volna az ellenséges aknákig.{{refhely|Browning|168–169. o}}{{refhely|Tucker|245. o}}


== Következmények ==
== Következmények ==

A lap 2015. február 25., 11:06-kori változata

 Ez a szócikk/szakasz most épül, még dolgoznak az első verzión!

A szócikk/szakasz építőjének: Ha az építés várhatóan néhány napnál tovább tart, inkább saját allapon végezd! A többieknek: amíg az építés nem fejeződik be, használd a vitalapot, hogy elkerüld a szerkesztési ütközéseket a cikk építőjével!
Legutóbbi módosítás: 2015. február 25.

Első Charleston Harbori ütközet
Az ironcladek támadásra sorakoznak 1863. április 7-én
Az ironcladek támadásra sorakoznak 1863. április 7-én
KonfliktusAz Amerikai polgárháború
Időpont1863. április 7.
HelyszínCharleston (Dél-Karolina), Amerikai Konföderációs Államok
EredményKonföderációs győzelem
Szemben álló felek
Amerikai Egyesült Államok (USA) Amerikai Konföderációs Államok (CSA)
Szemben álló erők
2 páncélozott csatahajó
7 monitor		2 páncélozott csatahajó
385 cső szárazföldi tüzérség
Veszteségek
1 halott
21 sebesült
1 hajó elsüllyedt		5 halott
8 sebesült
Térkép
Első Charleston Harbori ütközet (Egyesült Államok)
Első Charleston Harbori ütközet
Első Charleston Harbori ütközet
Pozíció az Egyesült Államok térképén
é. sz. 32° 45′ 09″, ny. h. 79° 52′ 28″32.752600°N 79.874500°WKoordináták: é. sz. 32° 45′ 09″, ny. h. 79° 52′ 28″32.752600°N 79.874500°W
A Wikimédia Commons tartalmaz Első Charleston Harbori ütközet témájú médiaállományokat.

Az Első Charleston Harbori csata az Amerikai polgárháború 1863. április 7-én, Charleston (Dél-Karolina) közelében vívott ütközete volt. Az uniós flotta kilenc páncélozott csatahajóból állt, továbbá az USA szárazföldi hadseregének egy kontingense be volt osztva melléjük, de ők nem játszottak aktív szerepet az ütközetben. A Samuel Francis Du Pont ellentengernagy parancsnoksága alatt álló hajók megtámadták a charlestoni kikötő öblének bejárata mellett épült védműveket. A washingtoni Tengerészeti minisztérium illetékesei lenyűgöző győzelemben reménykedtek, mely igazolta volna az általuk kitalált új stratégiát, a páncélozott csatahajókra telepített nehéztüzérséggel folytatott hagyományos erődök ostromát.

Du Pont hét Passaic osztályú, új és erőteljes monitort kapott a feladathoz, az erős USS New Ironsides-ot és a kísérleti USS Keokuk-ot. A párhuzamosan folyó egyéb tengeri műveleteket szüneteltették, mivel erőforrásaikat a Charleston elleni támadás magának igényelte. Hosszú előkészület után az árapály és a láthatósági viszonyok engedélyezték a támadást. A lassú monitorok csak késő délután tudtak jó pozíciót felvenni, és az apály beálltakor Du Pontnak félbe kellett szakítani a harcot. A tüzelés mindössze két óráig tartott és a hajók képtelenek voltak az első védművek közötti áthatolásra is. A visszavonuló flotta hajói közül egy süllyedőben volt, a maradék legtöbbje pedig sérüléseket szenvedett. Egy tengerész életét vesztette, huszonegy pedig megsebesült. A konföderációsok öt halottat és nyolc sebesültet veszítettek. A hajók kapitányaival való megbeszélés után Du Pont megállapította, hogy a sikerre szinte semmi esélye, így lemondott a csata másnapi felújításáról.

Az ütközet háttere

Az USA oldala

1862 végén, 1863 elején a háború kedvezőtlenül alakult az Unió számára. A konföderációs Észak-Virginiai hadsereget ugyan az Antietam melletti ütközetben megállították és visszafordulásra kényszerítették, de Marylandből súlyos veszteségei ellenére hazaért Virginiába és a Fredericksburgnél nagy győzelmet aratott a Potomac hadsereg fölött, és sikeresen szétzilálta annak egységét. A nyugati hadszíntéren a Mississippi folyam ellenőrzéséért folytatott küzdelem Vicksburgnél holtpontra jutott. A Konföderáció visszaszerezte a texasi Galveston kikötőjét. Északon a közhangulat a háború ellen kezdett fordulni, melyet az 1862-es őszi választási eredmény is megmutatott: a republikánusok teret veszítettek. A Lincoln adminisztráció egyre növekvő nyomást gyakorolt hadseregparancsnokaira annak érdekében, hogy győzelmekkel csiholjanak új elszántságot a csüggedőkben. Ebben a hangulatban kezdte szorgalmazni a Tengerészeit minisztérium a charlestoni támadást.[1]

Charleston katonai jelentősége 1863-ban mérsékelt volt, mivel a keleti hadszíntéren a harcok főként Virginia és más határállamok birtoklásáért folytak. A kikötő blokádtörő forgalma nem sokkal haladta meg Mobile-ét vagy Savannah-ét; az Észak-Karolinai Wilmington fontossága messze meghaladta a többi kikötőét.[2] Szimbolikus jelentősége azonban jóval meghaladta stratégiai fontosságát. A támadás egyik résztvevőjének szavai szerint "Fort Sumtert a közvélemény Északon és Délen is mint egy erőd citadelláját, a lázadás megtestesülését tartotta számon, és ebben a minőségében támadták és védelmezték."[3]

A támadás leglelkesebb támogatója Gustavus Vasa Fox tengerészeti miniszterhelyettes volt. Foxot nagyban motiválta annak vágya, hogy a haditengerészetet függetlenítse a hadseregtől és kiemelje annak árnyékából.[4] Ezért nem aggasztotta különösebben, hogy Henry W. Halleck vezénylő tábornok nem vindikált nagyobb szerepet a hadseregnek a műveletben. Halleck mindössze 10 000-15 000 gyakorlatlan katonát volt hajlandó adni, akiknek feladata a tengerészet által kivívott siker elmélyítése, kihasználása lett volna, de máskülönben nem játszottak aktív szerepet.[5]

A tengerészeti minisztérium a South Atlantic Blockading Squadron minden elérhető páncélozott hajóját bevonta a műveletbe, Du Pont ellentengernagy parancsnoksága alá rendelve őket. Zászlóshajója a masszív USS New Ironsides lett. További hét darab Passaic osztályú monitorral rendelkezett a flotta, mind az eredeti USS Monitor továbbfejlesztett verziói voltak. A sólyákról egyenesen Dél-Karolinába vezényelték őket. Ehhez csatlakozott a USS Keokuk kísérleti páncéloshajója.[6]

Du Pont nem osztotta a minisztérium lelkesedését a páncélozott hadihajók iránt, mivel ugyan a parti tüzérség minden csapásának ellent tudtak állni, de támadóképesség meglehetősen limitált maradt. A USS New Ironsides 16 ágyút hordozott, de abból egyszerre csak az egyik oldal 8 ágyúja tudott tüzelni egy célpontra; a Passaic osztályú monitorok pedig mindössze két ágyúval voltak felszerelve: egy 15 hüvelykessel és egy 11 hüvelykessel.[7] A Keokuk két 11 hüvelykes löveggel rendelkezett. Noha ezek hatásosabb lövegek voltak, mint az ellenük alkalmazott, átlagos 32 fontos ágyúk, de tűzgyorsaságuk sokkal kisebb volt amazokénál. A két lövés közötti utántöltési idő a hajókon elérte a hét percet.[8][9]

Du Pont minden monitoraival kapcsolatos kételye ellenére sem nyújtott be másfajta haditervet Charleston elfoglalására. Legfőbb erőfeszítése inkább azt célozta, hogy hajói épségét megőrizze. Az ütközet értékelésekor figyelembe kell venni, hogy nyilvánvalóan nem hitt a győzelemben, így defetizmusa befolyásolhatta a kimenetelt is.[10]

A CSA oldala

A konföderációs védelmi rendszer a Charlestoni öbölben.

P. G. T. Beauregard tábornagy irányította a Dél-Karolina, Georgia, Florida konföderációs körzetet. Mivel ő maga irányította a háborút 1861-ben kirobbantó Fort Sumter ostromát, így kimerítően ismerte a város körüli erődítményeket. Időközben megjárta az első Bull Run-i ütközetet, majd harcolt a nyugati hadszíntéren a Shiloh-i ütközetben és Corinth ostrománál, majd 1862 szeptemberében visszatért Charlestonba. Az irányítása alatt felállított ütegeket azóta betagolták a kikötő védelmi eszközei közé. Két utóda, John C. Pemberton vezérőrnagy és Roswell S. Ripley dandártábornok az elkövetkező másfél évben némely új szerzeményekkel gazdagították, de a lövegek zöme még mindig a régi volt.[11] Pemberton irányította Dél-Karolina és Georgia katonai körzetét, melyhez Beauregard visszatértekor hozzáadták Floridát. Ripley az Első Katonai Körzetet irányította, benne Charlestonnal.[12]

Az öböl körül felépített erődítmények jól védtek az óceán felől érkező támadások ellen. A tengerhez legközelebb eső ágyúk a Battery Wagner ágyúállásban voltak találhatóak[* 1] és a Battery Greggnél. Mindkettő a Morris Island szigetén helyezkedett el. Nem túl messze ezektől, az öböl egy emberkéz alkotta szigetén, a kikötővel azonos oldalon helyezkedett el Fort Sumter. Fort Moultrie és a hozzá tartozó lövegek némileg távolabb estek, mert a Sullivan's Islandre épültek. Mindezek együtt alkották az öböl külső, avagy elsődleges védelmi körét. A második kör a James Islanden épült Fort Johnsont és a Battery Glovert, valamint a kikötőbeli Fort Ripley-t és a Castle Pinckney-t, továbbá a város déli végében levő White Point Battery-t (Battery Ramsay) tartalmazta. A harmadik kört a Cooper, az Ashley folyón és Charlestonban elhelyezkedő számos üteg képezte, melyek a város szárazföld felől érkező fenyegetettségét voltak hivatva elhárítani. Összesen 385 földi telepítésű ágyút sorakoztattak fel.[13][14]

A konföderációs tüzérség a Charlestoni öbölben.

A védelem továbbá felvonultatott az öbölben elhelyezett hajóelhárító akadályokat. Az elsőként felállított akadály egy sor cölöp volt Fort Johnson és Fort Ripley között. Ez nem bizonyult hatásosnak, mivel az áramlatok és a viharok hamarosan nagy darabjait kiszakították. Később ezért Fort Moultrie és Fort Sumter közé egy "bumm"-ot telepítettek. A bummot fatörzseken úszó hatméteres vasúti síndarabok képezték, melyeket lánccal fogtak egybe és lehorgonyoztak bizonyos távközönként. A hullámzás és az árapály azonban ezt is kimozdította helyéből. Kötélgubancokkal is kiegészítették, melyeket az ellenséges gőzhajók csavarjainak megbénítására szántak. Az akadályokba fektetett munka ellenére a védők nem gondolták, hogy egy ellenséges támadóflottát komolyan hátráltatnának. Ugyanezt volt elmondható a torpedókkal kapcsolatban, melyeket a mai katonai terminológia vízi aknáknak hív.[15][16] Du Pont azonban nem volt tudatában hiányosságaiknak, így az akadályok és a torpedók mégiscsak aggodalmakat keltettek az összecsapásra való készülődés időszakában.[17]

Létezett egy déli hajókontingens, mely két hajóból állt: a CSS Chicora és a CSS Palmetto képezte. A hajók készenlétben álltak a támadókkal való harcba bocsátkozásra, ha azok a város felé közelednének, ám harcba vetésükkel kapcsolatban nagy volt a vonakodás, mert lassúságuk miatt nem látszottak jelentős veszélyt jelenteni az északi monitorokra.[18]

Charleston védelme erős volt, de Beauregard a legrosszabbra készült. Röviddel azután, hogy másodszor is átvette a katonai parancsnokságot a város környéke fölött azt az elhatározást hozta, hogy a várost utcáról utcára fogják védeni szükség esetén.[19] Francis W. Pickens kormányzónak írt levelében a következőket jelentette ki: "Szerintem az emberek és a kormányzat, s így mindenki egységes abban a vágyban, hogy a várost minden áron megvédje".[20]

A csata

Du Pont kora áprilist jelölte ki a támadás megindítására, hogy a tavaszi áradás víztöbbletét és a telihold hozta dagályt kihasználhassa.[* 2]

Aknaszedés

A támadásra kijelölt idő közeledtével az USA tengerészeti minisztériuma egy újdonságot mutatott be. Du Pont gyakran hangoztatta félelmét a kikötő elaknásítottságával kapcsolatban, ezért a minsztérium felszólította a monitorokat tervező John Ericssont, hogy fejlesszen ki védelmet az aknák ellen. Ericsson egy fatörzsekből álló, tutajszerű építményt tervezett, melyet a hajók orrához lehetett erősíteni. Minden tutajra kampókat raktak, mellyel az ellenség aknáinak horgonykötelét elnyírhatták, illetve a tutaj maga is robbanóanyagot hordozott, mellyel az ellenséges akadályokat fel lehetett robbantani. Két tutajt megépítettek és leszállítottak Dél-Karolinába a támadás idejére. Miután Du Pont admirális alá beosztott kapitányok megfontolták a tutajok által potenciálisan okozott kormányzási és kezelési problémákat, a hajók orrára való erősítést elvetették. A rájuk erősített saját akna különösen riasztóan hatott, mivel a szűk csatornán való hajóütközések nem ismert eredménnyel jártak volna. Mindössze John Rodgers, a USS Weekawken kapitányát lehetett meggyőzni a tutaj hordozásáról és csak abban az esetben, ha nem hordoz aknát. Haladás közben a tutaj olyan erősen verődött hajója orrának, hogy Rodgers eloldoztatta, mielőtt elértek volna az ellenséges aknákig.[21][22]

Következmények

Még az elsüllyedt Keokuk is játszott némi további szerepet a háborúban. Mivel sekély vízben süllyedt el, kéménye a felszínen maradt, így holléte tudott volt. A CSA kormánya felbérelte Adolphus W. LaCoste charlestoni lakost a két 11 hüvelykes ágyú kimentésére a roncsról. Ő és csapata éjjelenként, a blokádot fenntartó hajók számára észrevétlenül dolgozva sikeresen leszerelték és beszállították a kikötőbe az ágyúkat. Du Pont csak akkor szerzett tudomást róla, mi történt, mikor a charlestoni Mercury c. lap hírré tette.[23]

A témához illeszkedő további oldalak

Megjegyzések

  1. ↑ Az Unió gyakran hivatkozott rá, mint Fort Wagner, vagyis Wagner erőd
  2. ↑ A telihold április 2-ra esett, lásd Browning, Success was all that was expected, 169. o.

Jegyzetek

  1. ↑ Reed 280-281. o
  2. ↑ Wise 233–275. o
  3. ↑ Ammen 5. o
  4. ↑ Reed 264. o
  5. ↑ Reed 269. o
  6. ↑ Gibbons 26–27. o.; 32–33. o.; 40. o
  7. ↑ Reed  283. o. szerint a USS Patapsco-n a kisebbik löveget valamiért még kisebbre, 8 hüvelykesre cserélték
  8. ↑ Tucker 242. o.
  9. ↑ Reed 283. o. szerint ez inkább 10 percet is igénybe vett
  10. ↑ Reed 284–289. o
  11. ↑ Reed 291. és 296. o
  12. ↑ ORA I. sorozat, 14. kötet, 1. o., 744. o
  13. ↑ Tucker 238–239. o
  14. ↑ Browning 155–156. o
  15. ↑ Browning 157–158. és 269. o
  16. ↑ ORA I. sorozat, 14. kötet, 610., 622., 826. és 830. o
  17. ↑ Browning 168–169. o
  18. ↑ Tucker 238. o
  19. ↑ ORA I. sorozat, 14. kötet 623. o
  20. ↑ ORA  I. sorozat, 14. kötet, 617. o
  21. ↑ Browning 168–169. o
  22. ↑ Tucker 245. o
  23. ↑ Browning 208. o. szerint az ágyúk egyike a ma is létező darab, Charlestonban a White Point Gardens-ben látható hadi trófea, melyet "The Battery" (az üteg) néven ismernek a helyiek

Források

  • ↑ Ammen: Ammen, Daniel. The Atlantic Coast (angol nyelven). New York: C. Scribner’s sons (1885) 
  • ↑ Browning: Browning, Robert M. Jr.. Success is all that was expected: the South Atlantic blockading squadron during the Civil War (angol nyelven). Washington, D.C.: Brassey’s (2002) 
  • Coker, P.C.. Charleston's Maritime Heritage 1670–1865 (angol nyelven). Charleston: CokerCraft Press (1987) 
  • ↑ Gibbons: Gibbons, Tony. Warships and naval battles of the Civil War (angol nyelven). Gallery Books (1989) 
  • Musicant, Ivan. Divided waters: the naval history of the Civil War (angol nyelven). New York: HarperCollins (1995) 
  • ↑ Reed: Reed, Rowena. Combined operations in the Civil War (angol nyelven). Annapolis: Naval Institute Press (1978) 
  • Rodgers, C. R. P. (1894). „Du Pont's attack at Charleston, Battles and leaders of the Civil War” (angol nyelven). Century 4, 32–47. o.  
  • Scharf, J. Thomas. History of the Confederate States Navy (angol nyelven). New York: Rogers & Sherwood [1887] (1996) 
  • ↑ Tucker: Tucker, Spencer. Blue & gray navies: the Civil War afloat (angol nyelven). Annapolis, Md.: Naval Institute Press (2006) 
  • ↑ Wise: Wise, Stephen R.. Lifeline of the Confederacy: blockade running during the Civil War (angol nyelven). Columbia: University of South Carolina Press (1988) 
  • CWASC Battle Summaries Charleston Harbor (angol nyelven). National Park Service. (Hozzáférés: 2015. január 19.)
  • CWSAC Report Update (angol nyelven). National Park Service. (Hozzáférés: 2015. január 19.)
  • ↑ ORA: szerk.: US War Department: The War of the Rebellion - A compilation of the Official Records of the American Civil War of the Union and Confederate Armies. Washington: Government Printing Office (1886-1901) 

További információk

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Első_Charleston_Harbor-i_csata&oldid=15666049”