Ugrás a tartalomhoz

„Finn Kalvik” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Szám és névelő egyeztetése, lásd: WP:BÜ AWB
a Kurzív tartalmú zárójelek korr., ld.: WP:BÜ
23. sor: 23. sor:
==Pályafutása==
==Pályafutása==


Fåvangban született, családja 1952-ben [[Oslo]] egyik munkásnegyedében költözött. Kezdetben norvég írók műveinek megzenésítésével foglalkozott, majd 1969 hozta meg számára az áttörést a ''Finne meg sjæl'' c. dallal. Az első négy albuma a norvég toplistákon az első 15 helyezetteje közé kerül. Az 1979-ben megjelent ''Kom ut fram'' és az 1981-ben napvilágot látott ''Natt og dag'' c. lemezeinek producere az [[ABBA]] együttes egyik tagja, [[Benny Andersson]] volt. 1981-ben indult az [[Eurovíziós Dalfesztivál]]on, Aldri i livet c. számával, melyre nulla pontot kapott, ennek ellenére a dal nagy sikert aratott [[Norvégia|Norvégiában]]. Az angol változat (''Here in My Heart'') szövegét Ralph McTell írta, és az ABBA-ból [[Agnetha Fältskog]] and [[Anni-Frid Lyngstad]] voltak a háttérvokalisták. Finn Kalvik a norvég dalfesztiválon 1987-ben is indult ''Malene'' című számával, melyet lányának írt.
Fåvangban született, családja 1952-ben [[Oslo]] egyik munkásnegyedében költözött. Kezdetben norvég írók műveinek megzenésítésével foglalkozott, majd 1969 hozta meg számára az áttörést a ''Finne meg sjæl'' c. dallal. Az első négy albuma a norvég toplistákon az első 15 helyezetteje közé kerül. Az 1979-ben megjelent ''Kom ut fram'' és az 1981-ben napvilágot látott ''Natt og dag'' c. lemezeinek producere az [[ABBA]] együttes egyik tagja, [[Benny Andersson]] volt. 1981-ben indult az [[Eurovíziós Dalfesztivál]]on, Aldri i livet c. számával, melyre nulla pontot kapott, ennek ellenére a dal nagy sikert aratott [[Norvégia|Norvégiában]]. Az angol változat ''(Here in My Heart)'' szövegét Ralph McTell írta, és az ABBA-ból [[Agnetha Fältskog]] and [[Anni-Frid Lyngstad]] voltak a háttérvokalisták. Finn Kalvik a norvég dalfesztiválon 1987-ben is indult ''Malene'' című számával, melyet lányának írt.


==Lemezei==
==Lemezei==

A lap 2018. november 11., 18:39-kori változata

Finn Kalvik
Életrajzi adatok
Születési névFinn Bjørn Kalvik
Született1947. április 30. (77 éves)
Fåvang
Pályafutás
Műfajokvisa
Hangszer
Díjak
  • Rockheim Hall of Fame (2019)
  • Alf Prøysen honorary award (2021)
  • King's Medal of Merit (2023)
Tevékenységénekes, dalszerző

Finn Kalvik weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Finn Kalvik témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Finn Bjørn Kalvik (Fåvang, 1947. április 30.) norvég énekes és dalszerző.

Pályafutása

Fåvangban született, családja 1952-ben Oslo egyik munkásnegyedében költözött. Kezdetben norvég írók műveinek megzenésítésével foglalkozott, majd 1969 hozta meg számára az áttörést a Finne meg sjæl c. dallal. Az első négy albuma a norvég toplistákon az első 15 helyezetteje közé kerül. Az 1979-ben megjelent Kom ut fram és az 1981-ben napvilágot látott Natt og dag c. lemezeinek producere az ABBA együttes egyik tagja, Benny Andersson volt. 1981-ben indult az Eurovíziós Dalfesztiválon, Aldri i livet c. számával, melyre nulla pontot kapott, ennek ellenére a dal nagy sikert aratott Norvégiában. Az angol változat (Here in My Heart) szövegét Ralph McTell írta, és az ABBA-ból Agnetha Fältskog and Anni-Frid Lyngstad voltak a háttérvokalisták. Finn Kalvik a norvég dalfesztiválon 1987-ben is indult Malene című számával, melyet lányának írt.

Lemezei

  • Finne meg sjæl (1969)
  • Fyll mine seil (1976)
  • Kom ut fram (1979)
  • Natt og dag (1981)
  • Det søte liv (1984)
  • Livets lyse side (1988)
  • Innsida ut (1991)
  • I egne hender (1995)
  • Imellom to evigheter (2000)
  • Klassisk Kalvik (2002)
  • Dagdrivernotater (2004)
  • Klassisk Kalvik II (2005)
  • Bjerke / Hagerup / Kalvik (2007)

Külső hivatkozások