Friedrich Ferdinand von Beust

Ferdinand Freiherr von Beust (eredeti nevén Friedrich Ferdinand von Beust gróf) (Drezda, 1809. január 13. - Altenburg, 1886. október 24.) német (szász) és osztrák politikus, szász miniszterelnök, majd az Osztrák-magyar Monarchia külügyminisztere, 1867. február 7. -1867.december 30. között miniszterelnöke.

Von Beust 1860 körül

Friedrich Ferdinand Freiherr von Beust, Josef Kriehuber litográfiája, 1867

Családja

A Beust ősrégi német nemesi család, amely 1777-ben kapta meg a német birodalmi grófi rangot. Két ága közül az idősebb grófi, szászországi ág, amelynek tagjai a kisebb német udvaroknál előkelő tisztségeket töltöttek be, a másik az ifjabb, osztrák ág, amely 1868. december 5-én kapta a grófi rangot.

Életpályája

Legelőbb a tudományos pályára lépett; a lipcsei egyetemen tanárságra készült. Amikor azonban a júliusi forradalom behatása alatt Szászországban is liberális alkotmány jött létre, az udvarnál nyert alkalmazást és 1831 óta diplomáciai téren szolgált. Mint követségi titkár működött Berlinben és Párizsban, majd mint ügyvivő Münchenben és Londonban. Az 1848. évi szabadságharc idején Berlinben képviselte királyát. 1849. februárban szász külügyminiszter lett. A szász kormány ekkor erélyesen készült fellépni a radikális országgyűlés ellen és amikor Drezdában emiatt nagy felkelés ütött ki, Beust porosz segítséget kért, amellyel a lázadást le is győzte. Ennek következtében egy ideig csatlakozott is a porosz szövetséghez, de midőn látta, hogy Ausztria újra megerősödik, a szövetségtől elállott, és mindenképpen azon volt, hogy visszaállítsák a régi német szövetséget, amely a kisebb államoknak is majdnem teljes szabadságot engedett. Ez az 1851. drezdai konferenciákon sikerült is. Azóta Beustnak, mint szász miniszterelnöknek vezető eszméje az volt: a két nagyhatalomnak, Ausztriának és Poroszországnak versenyét és összecsapását azáltal akadályozni meg, hogy a közép s kisebb államok befolyásai alól kivonassanak. és mint a szövetség harmadik fontos része együttesen kellő súlyt vessenek a latba (triász). A belügyeket konzervatív szellemben vezette. Nagyravágyását azonban ez az apró-cseprő állami élet nem elégítette ki; azon volt, hogy a fontos európai ügyekbe is beleszólhasson. A krimi háború idején a középállamokat Ausztria ellenében inkább orosz részre hajlította. A szász diplomácia közvetítésével kezdődtek meg az első alkudozások Oroszország és a francia császár közt, melyek aztán a háború befejezéséhez vezettek. Mivel Beust a német szabadságot, és különösen Szászország önállását leginkább a porosz terjeszkedéstől féltette, határozott ellenese volt minden porosz egyesítő és a szövetséget reformálni akaró törekvésnek. Ezt különösen a schleswig-holsteini zavarok idejében mutatta ki. Ekkor már jelentékeny szerepet játszott: a londoni konferencián ő képviselte a német szövetséget, és ott, a német közvéleménnyel egyetértésben az augustenburgi hercegnek fogta pártját Poroszország ellenében (1864). Nagyon rossz néven vette az ausztriai kormánytól, hogy a hercegségek ügyében Poroszországgal egyezkedett, ám amikor 1866 nyarán kenyértörésre került a dolog, az osztrák oldalra állt. A poroszok csakhamar megszállották Szászországot. Ferenc József Beustot Párizsba küldte, hogy Napóleon császárt beavatkozásra bírja, majd pedig októberben kinevezte őt a külügyek és a császári ház miniszterének. Külföldinek, protestánsnak meghívása az elsőrendű posztra, önmagában véve is mutatta, hogy az udvar szakít a régi, hagyományos politikával. Beust mindenekelőtt a magyar kiegyezést vette munkába. Meglátogatta Deákot és a leglényegesebb kérdésekben közeledett a magyar felfogáshoz. Tudták, hogy nagy része van a viszonyok jobbra fordulásában és azért egy ideig nagyon népszerű volt hazánkban. A másik fontos lépés az volt, hogy Ausztriában is szabadelvű minisztériumot alkotott meg. Ennek élén eleinte ő állott mint elnök. A külpolitikában közeledést keresett egy ideig Franciaországhoz és Oroszországhoz, hogy Poroszországot ellensúlyozhassa. A keleti ügyekben pártfogásába vette Szerbiát a porta ellen. Magában Ausztriában inkább volt hajlandó engedményeket tenni a nemzetiségeknek, mint azt a német alkotmánypárti minisztérium (=kormány) megengedhetőnek találta. A miniszterelnöknek, Auersperg hercegnek a tudtán kívül alkudozni kezdett a csehekkel, ami ezt visszalépésre kényszerítette. A francia-porosz háborúba a monarchia nem avatkozhatott, még arra a célra sem lehetett a kormányokat egyesíteni, hogy a porosz követeléseket közös fellépéssel mérsékeljék. Ekkor írta Beust: „Je ne vois plus d'Europe”. (Nem látok már Európát). Egy ideig teljes mértékben bírta a kegyét és bizalmát az uralkodónak, aki őt a kiegyezés után birodalmi kancellárrá nevezte ki, és egy évvel később grófi rangra emelte, de ez a bizalom megrendült, amikor Ausztriában Hohenwart gróf és a szláv pártok, a feudálisok és klerikálisok uralma kerekedett felül, akikkel Beust nem értett egyet. A csalatkozhatatlansági dogma kimondását felhasználta a konkordátum felmondására. Róma okkupációja ellen nem szólalt fel. Hohenwart bukása után őt is felmentették hivatalától (1871. november 6). Lehetetlen volt az ő kezeiben hagyni a monarchia külügyeinek vezetését, amikor a monarchia politikájának a Németországgal való barátság volt a legfőbb támpontja. Helyébe id. Andrássy Gyula gróf lépett. Beust Párizsba ment nagykövetnek, onnét 1878-ban Londonba tették át. 1882-ben nyugdíjazták.

Emlékiratai

Utolsó éveit birtokára visszavonulva, emlékiratai szerkesztésével töltötte. Emlékiratai egy évvel a halála után, 1887-ben meg is jelentek Friedrich Ferdinand Graf v. Beust, „Erinnerungen und Aufzeichnungen. Aus drei Viertel-Jarhunderten” cím alatt (2 kötet).

Források

• A Pallas nagy lexikona
• Magyar nagylexikon III. (Bah–Bij). Főszerk. Élesztős László, Rostás Sándor. Budapest: Akadémiai. 1994. 782. o. ISBN 963-05-6821-7  

Lásd még

• Osztrák miniszterelnökök listája
• Magyarország kormányfőinek listája

Elődje: —

Az Osztrák–Magyar Monarchia külügyminisztere 1867. december 24. – 1871. november 14.

Utódja: id. Andrássy Gyula