„Arimaszpok” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Hivatkozás javítása (Pecz helyett Finály) |
Hivatkozás javítása (legyen egységes) |
||
| 18. sor: | 18. sor: | ||
Hérodotosz leírása szerint az ismert világ északi peremén sok arany van, a kincset azonban [[griff]]ek őrzik. Tőlük rabolják el az arimaszpok, akiktől végül az arany Európába jut. A mondottakat, bár lehet valóságalapjuk, általában a mesék birodalmába sorolják.{{refhely|Finály 2001}} |
Hérodotosz leírása szerint az ismert világ északi peremén sok arany van, a kincset azonban [[griff]]ek őrzik. Tőlük rabolják el az arimaszpok, akiktől végül az arany Európába jut. A mondottakat, bár lehet valóságalapjuk, általában a mesék birodalmába sorolják.{{refhely|Finály 2001}} |
||
[[Aiszkhülosz]] művében – ''Leláncolt Prométheusz'' – a megnyúlt orrú griffek, Zeusz dühös kutyái, valamint az egyszemű lovas arimaszpok az alvilági rév mellett, az aranypatak körül tanyáznak.{{refhely|Aiszkhülosz ''in'' Trencsényi-Waldapfel |
[[Aiszkhülosz]] művében – ''Leláncolt Prométheusz'' – a megnyúlt orrú griffek, Zeusz dühös kutyái, valamint az egyszemű lovas arimaszpok az alvilági rév mellett, az aranypatak körül tanyáznak.{{refhely|Aiszkhülosz ''in'' Trencsényi-Waldapfel 1971}} |
||
Hérodotosz – leszámítva a mesés elemeket – hihető leírást ad arról, hogyan lehet eljutni az isszédokig. [[Olbia Pontiké]] görög gyarmatvárosból, illetve a [[Dnyeper]] torkolatától útnak induló szkíta kereskedők a [[Don]]nál hagyják el a királyi szkíták birodalmát. Észak felé, a szauromaták földjén át, tizenöt napig tartó út vezet a [[budinok]] és a [[gelonok]] fővárosához. E vidéken kanyarog az Oarosz (Οαρος) folyó, azaz a [[Volga]]. A budinok és a gelonok városától keleti-északkeleti irányban hét nap járóföldnyi pusztaság következik, majd a [[thüsszageták]] és a [[iürkák]] birtokai a [[Déli-Urál]] vidékén. A hegység erdős tájain honosak az [[argippaiok]], az Urál keleti oldalán pedig, az [[Iszety]] és az [[Urál (folyó)|Urál]] folyó mellékén, az isszédok országa található.{{refhely|Harmatta 1997}} |
Hérodotosz – leszámítva a mesés elemeket – hihető leírást ad arról, hogyan lehet eljutni az isszédokig. [[Olbia Pontiké]] görög gyarmatvárosból, illetve a [[Dnyeper]] torkolatától útnak induló szkíta kereskedők a [[Don]]nál hagyják el a királyi szkíták birodalmát. Észak felé, a szauromaták földjén át, tizenöt napig tartó út vezet a [[budinok]] és a [[gelonok]] fővárosához. E vidéken kanyarog az Oarosz (Οαρος) folyó, azaz a [[Volga]]. A budinok és a gelonok városától keleti-északkeleti irányban hét nap járóföldnyi pusztaság következik, majd a [[thüsszageták]] és a [[iürkák]] birtokai a [[Déli-Urál]] vidékén. A hegység erdős tájain honosak az [[argippaiok]], az Urál keleti oldalán pedig, az [[Iszety]] és az [[Urál (folyó)|Urál]] folyó mellékén, az isszédok országa található.{{refhely|Harmatta 1997}} |
||
A lap 2017. június 26., 09:47-kori változata
Az arimaszpok (Ἀριμασποί) – ókori nép vagy népcsoport – valószínűleg az Altaj hegység vidékén laktak. Részletesebben ír róluk Hérodotosz, Ariszteasz elveszett művéből, az Arimaszpea (Ἀριμάσπεα) című hőskölteményből idézve.[1][2]
Istvánovits Eszter és Kulcsár Valéria a leírás alapján az arimaszpokat a paziriki műveltség (i. e. 6–5. század) népességével kapcsolja össze.[3]
Történetük
Ariszteasz, illetve Hérodotosz szerint közvetve az arimaszpok mozdították ki ősi lakóhelyükről a királyi szkítákat. Az egyszeműeknek is nevezett arimaszpok megtámadták az isszédokat. Ezek az Altaj vidékéről az Urál hegység keleti oldalára költöztek, és szomszédai lettek a királyi szkítáknak. A királyiak egy része, talán a harcias szomszédok miatt, nyugat felé vándorolt, elfoglalván a mesebeli kimmerek lakóhelyét a kelet-európai pusztán.[1][2]
- „De Aristeas, Caystrobius fia, proconnézi férfiu, verseket költvén mondá, hogy ő, Phöbustól ihletve levén, az issedónokig jutott; hogy az issedónokon túl laknak az arimaspok, egyszemű férfiak, s ezeken tul az aranyörző grypák, grifmadarak: ezeken tul pedig a hyperboreok (éjszakontúliak), kik elnyulnak a tengerig; hogy ezek mindnyájan, kivéve a hyperbóreokat, elkezdve az arimaspoktól, mindig megtámadják szomszédaikat; hogy az arimaspok kihajtották hazájokból az issedónokat; az issedónok a scythákat; a cimmerek pedig, kik a tenger déli részén laktak, a scythák által szorongattatva hagyták el hazájokat. Igy ez magokkal a scythákkal sem egyezik meg ezen országra nézve.” – Hérodotosz, IV. könyv, 13. szakasz (Télfy János fordítása).[4]
Nevük
Hérodotosz (IV. könyv, 27. szakasz) szerint az arimaszpoi név jelentése a szkíták nyelvén egyszeműek. Ugyanis az arima (αριμα) kifejezés értelme egy, a spou (σπου) szó jelentése pedig szem.[5][6] A szóban forgó nevet többen is próbálták iráni nyelvek alapján megfejteni (mivelhogy a tudomány képviselői a szkítákat általában iráni nyelvűeknek tartják): arima (oszét ærmæst: egyedüli, egyetlen; avesztai airime: csendes), valamint szpou (avesztai spas: megjövendöl; szanszkrit spaś: lát). Eszerint a görög hallás szerint lejegyzett szkíta arimaszpou (egyszemű) kifejezés iráni nyelvekből levezetett magyarázata egyetlen megjövendölő, egyetlen látó, csendes látó stb. lenne. A felsorolt iráni szófejtések aligha adják vissza a görögök hallása szerint lejegyzett szkíta szó tartalmát.
A 19. században számos feltevést gyártottak az arimaszpok nevével kapcsolatban, mondván, jelzőjüket – egyszemű – talán tévedés okán ragasztották rájuk. Nevüket, Wilhelm Tomaschek szerint, valójában arimaszpo (arimâçpô) alakban kellene lebetűzni. E kifejezés jelentése pedig a vadon élő pusztai ló birtokosai.[6] Karl Neumann, a mongol nyelvet véve alapnak, félszeműeknek (eremdek) nevezi az arimaszpokat.[7] Karl Müllenhoff szerint az arimaszp kifejezés értelme iráni nyelven engedelmes lovakkal bíró [nép] (airayma açpa).[8]
Szállásterületük
Hérodotosz leírása szerint az ismert világ északi peremén sok arany van, a kincset azonban griffek őrzik. Tőlük rabolják el az arimaszpok, akiktől végül az arany Európába jut. A mondottakat, bár lehet valóságalapjuk, általában a mesék birodalmába sorolják.[5]
Aiszkhülosz művében – Leláncolt Prométheusz – a megnyúlt orrú griffek, Zeusz dühös kutyái, valamint az egyszemű lovas arimaszpok az alvilági rév mellett, az aranypatak körül tanyáznak.[9]
Hérodotosz – leszámítva a mesés elemeket – hihető leírást ad arról, hogyan lehet eljutni az isszédokig. Olbia Pontiké görög gyarmatvárosból, illetve a Dnyeper torkolatától útnak induló szkíta kereskedők a Donnál hagyják el a királyi szkíták birodalmát. Észak felé, a szauromaták földjén át, tizenöt napig tartó út vezet a budinok és a gelonok fővárosához. E vidéken kanyarog az Oarosz (Οαρος) folyó, azaz a Volga. A budinok és a gelonok városától keleti-északkeleti irányban hét nap járóföldnyi pusztaság következik, majd a thüsszageták és a iürkák birtokai a Déli-Urál vidékén. A hegység erdős tájain honosak az argippaiok, az Urál keleti oldalán pedig, az Iszety és az Urál folyó mellékén, az isszédok országa található.[1]
Van olyan vélemény is, miszerint az arimaszpok Belső-Ázsiában honos ural-altaji néptörzset képviseltek, és talán ők voltak a hunok ősei.[5][6]
Hivatkozások
Források
- Aiszkhülosz in Trencsényi-Waldapfel Imre (1971): Leláncolt Prométheusz. Görög drámák. Diákkönyvtár. Budapest.
- Finály Gábor (2001): Arimaspi. In Pecz Vilmos (szerk.): Ókori lexikon. (Elektronikus dokumentum.) Budapest.
- Harmatta János (1997): A magyarok nevei a görög nyelvű forrásokban. Pp. 129–130. In Kovács László és Veszprémy László (szerk.): Honfoglalás és nyelvészet. A honfoglalásról sok szemmel III. Budapest. ISBN 963 506 108 0
- Istvánovics Eszter és Kulcsár Valéria (2012): Ősi népek a „tarka hegyek” völgyeiben. Régész szemmel az Altajban. História, 34. évfolyam 4: 12–14.
- James, E. B. (1854): Hyperbore’i. Pp. 1104–1105. In Smith, W. (ed.): Dictionary of Greek and Roman Geography. In two volumes. Vol. I. Abacaenum–Hytanis. London.
- Latham, R. G. (1854): Arimaspi. P. 213. In Smith, W. (ed.): Dictionary of Greek and Roman Geography. In two volumes. Vol. I. Abacaenum–Hytanis. London.
- Müllenhoff, K. (1866): Untersuchung über die Herkunft und Sprache der pontischen Scythen und Sarmaten. Monatsberichte der königlich Preussischen Akademie der Wissenschafen zu Berlin. Aus dem Jahre 1866: 549–576.
- Nagy Géza (1894a): Egy pár szó a szkithákról. (Első közlemény.) Ethnographia 5 (4): 223–238.
- Nagy Géza (1894b): Egy pár szó a szkithákról. (Második közlemény.) Ethnographia 5 (5): 279–320.
- Nagy Géza (1909): A skythák. Székfoglaló értekezés. Értekezések a Történeti Tudományok köréből 22 (1908–1911): 1–96.
- Neumann, K. (1855): Die Hellenen im Skythenlande. Ein Beitrag zur alten Geographie und Handelsgeschichte. Erster Band. Berlin.
- Sandin, P. (2014): Famous Hyperboreans. Nordlit 33: 205–221.
- Télfy János (1863): Magyarok őstörténete. Görög források a scythák történetéhez. Pest.
- Tomaschek, W. (1888): Kritik der ältesten Nachrichten über den skythischen Norden. I. Ueber das Arimaspische Gedicht des Aristeas. Sitzungsberichte der philosophisch-historischen Classe der kaiserlichen Akademie der Wissenschaften 116: 715–780.
- Tomaschek, W. (1889): Kritik der ältesten Nachrichten über den skythischen Norden. II. Die Nachrichten Herodot’s über den skythischen Karawanenweg nach Innerasien. Sitzungsberichte der philosophisch-historischen Classe der kaiserlichen Akademie der Wissenschaften 117: 1–70.
- Wernicke, K. (1895): Arimaspi. Col. 826. In Wissowa, G. (Hrsg.): Paulys Realencyclopädie der classischen Altertumswissenschaft. Neue Bearbeitung. Zweiter Band. Apollon–Barbaroi. Erster Halbband. Apollon–Artemis. Stuttgart.
- Wernicke, K. (1895): Arimaspi. Col. 827. In Wissowa, G. (Hrsg.): Paulys Realencyclopädie der classischen Altertumswissenschaft. Neue Bearbeitung. Zweiter Band. Apollon–Barbaroi. Erster Halbband. Apollon–Artemis. Stuttgart.
