Ugrás a tartalomhoz

„Juan Gris” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
AvocatoBot (vitalap | szerkesztései)
a r2.7.1) (Bot: következő hozzáadása: bg:Хуан Грис
Luckas-bot (vitalap | szerkesztései)
a r2.7.1) (Bot: következő hozzáadása: be:Хуан Грыс
50. sor: 50. sor:
[[an:Juan Gris]]
[[an:Juan Gris]]
[[ar:خوان غريس]]
[[ar:خوان غريس]]
[[be:Хуан Грыс]]
[[bg:Хуан Грис]]
[[bg:Хуан Грис]]
[[ca:Juan Gris]]
[[ca:Juan Gris]]

A lap 2012. március 23., 06:32-kori változata

Amedeo Modigliani: Juan Gris arcképe (1915)
Gris: Ablakredőny, 1914.

Juan Gris (Madrid, 1887. március 23.Boulogne-sur-Seine (Párizs), 1927. május 11.) Franciaországban élő spanyol festő, a kubizmus képviselője. A Párizsi iskola tagja.

Élete, munkássága

Juan Gris igazi neve José Victoriano González-Pérez, művésznevét tizenkilenc éves korában vette fel. Madridban 1902 és 1904 között műszaki rajzot tanult az Escuela de Artes y Manufacturasban, közben pedig – megélhetése miatt – vicclapoknak készített rajzokat, karikatúrákat. Az iskola után egy öreg akadémista festőnél, José Maria Carbonerónál tanult festést. Közben művésztársaságban forgott, festőkkel, szobrászokkal volt kapcsolatban.

1909-ben Párizsba utazott, amivel olyan helyzetbe hozta magát, ami egész életére kihatott: még nem töltötte le katonaidejét, így gyakorlatilag katonaszökevénynek számított.[1] Juan Gris – Párizsban már ezt a nevet viselte – csodálta honfitársát, Picassót, ezért a Bateau-Lavoir-ba költözött, ahol lassan megismerkedett az ott és a környéken élő művészekkel, Matisse-sal, Braque-kal, Léger-vel, Modiglianival majd Picassóval (Modigliani le is festette). Sanyarú körülmények között élt, ezért itt is az otthon már jól bevált újságrajzolásból tartotta el magát, humoros rajzokat készített a Le Rire, a L'assiette au beurre, a Le Témoin, a Le Charivari és a Le Cri de Paris számára. 1912-ben lefestette Picassót, és ezt a képét küldte be a Salon des Indepentants-ra. Első támogatója Clovis Sagot volt, aki több képét vásárolta meg. Még ebben az évben Barcelonában és Rouenben is bemutatták alkotásait, majd a Section d'Or kiállításán is. Felfigyelt rá az avantgárd művészek támogatója és kiállítója, Daniel Henry Kahnweiler, aki hivatalos képkereskedője lett. Jó barátság alakult ki közöttük, a festő halála után könyvet is írt róla. Gris képei az analitikus kubizmus stílusát viselték magukon, és ebben az időben már a kubizmus elismert egyéniségének számított. Alkotásait számos neves gyűjtő (Gertrude Stein, Léonce Rosenberg, Alfred Fletchtheim) vásárolta. Gris így felhagyhatott az újságrajzolással, és csak a festésnek élt.

Gris: Csendélet Bordeuaux-i palackkal, 1919.

Az első világháború kitörésekor, 1914-ben Céret-be utazott, itt tartózkodott Matisse és Marquet, néha Picasso is. 1919-ben Léonce Rosenberg rendezett kiállítást képeiből, majd 1920-ban részt vett a Salon des Indepentants kiállításán. Rossz hangulata volt ebben az időszakban, nem volt sikere, sőt úgy érezte, hogy még barátai sem ismerik el. Kubizmusa lassacskán változni kezdett, a szintetikus kubizmus lett a stílusa. A kubistákra az erősen visszafogott színkezelés volt a jellemző, Gris viszont a szilárdan felépített képszerkezetet színekkel „színesítette”, valószínűleg barátja, Matisse hatására is. Ugyanakkor – ahogy többször leírta és nyilatkozta – fordítva építkezett: az általánosból haladt a konkrétum felé. „Cézanne a palackból csinált hengert, én a hengerből csinálok palackot, egy bizonyos palackot” – mondta. Élete vége felé érdeklődni kezdett a régi festők, sőt a pompeji művészet iránt. Ezek hatására „művészete tele vannak alakokkal, jelképekkel, metaforákkal. Logikus, bonyolult és összefüggő rendszert alkot.”[2]

Gris 1920-ban Touraine-ban és Beaulieu-ban tartózkodott. Itt, ezekben a hónapokban készítette el Max Jacob könyvéhez (Ne coupez pas Mademoiselle) az illusztrációit, nagyon közel érezte a költészetét magához. 1923-ban nagy kiállítása volt a Simon-galériában, majd Gyagilev kérésére készített több darabhoz díszlet- és jelmezterveket. Ettől azonban hamar elment a kedve, látván a társulatban a széthúzást, az intrikákat és a zűrzavart. 1924-ben felolvasta a Sorbonne-on A festészet lehetőségeiről (Des possibilités de la peinture) című előadását, a filozófiai és tudományos tanulmányok csoportjában. Sikere és elismertsége folyamatosan nőtt, pedig ebben az időben már megrendült az egészségi állapota. Ezért a teleket délen töltötte, de 1927-ben meghalt, miután visszavitték Párizsba. Mindössze 40 éves volt.

Alkotásaiból

Jegyzetek

  1. Ezért soha nem is térhetett vissza hazájába, ráadásul Franciaországot sem hagyhatta el, útlevél híján. A francia állampolgárságot – többszöri kérése ellenére – sem kapta meg haláláig.
  2. Jaques Lassaigne: Juan Gris. A modern festészet lexikona. 1974. 156. old.

Források

  • A modern festészet lexikona. Corvina Kiadó, Budapest, 1974.

További információk

Commons:Category:Juan Gris
A Wikimédia Commons tartalmaz Juan Gris témájú médiaállományokat.

Kapcsolódó szócikkek