Ugrás a tartalomhoz

„Susan Calvin” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
[ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
SamatBot (vitalap | szerkesztései)
a kurzív és fett tartalmú zárójelek javítása,
Vander (vitalap | szerkesztései)
21. sor: 21. sor:

Susan Calvin 1982-ben született feltehetően [[New York City]]ben. Itt végezte iskoláit, és gyakori látogatója volt a Természettudományi és Ipari Múzeumnak, ahol már 15-16 éves korában (1998) élénk érdeklődést tanusított a robotok, és különösképpen az első beszélő robot irányában. 2003-ban, 21 éves korában diplomázott le robotikából és 2007-ben robotpszichológiából, majd 2008-ban az Amerikai Robot és Gépember Rt.-nél kezdett dolgozni, mint robotpszichológus. A 2020-as évekre Dr. Calvin a cég legfontosabb emberei közé küzdi fel magát, és bármilyen komoly robotikai és robotpszichológiai probléma merül fel, szinte biztosan hozzá fordulnak. 2021-ben például egy megoldhatatlan dilemmával sikerül hatástalanítania egy gondolatolvasó robotot. De több másik konfliktus megoldásában is nagy szerepet játszik. 2033-ban Dr Calvin a cég vezető robotpszichológusa lesz. 2052-ben megfogalmazza a [[A robotika három törvénye|Nulladik törvény]] alapjait, amelyet később egy [[R. Daneel Olivaw]] nevű robot fejleszt ki, egy [[R. Giskard Reventlov|Giskard]] nevű másik robot segítségével. 2057-ben nyugdíjba meg a cégtől, ám még ez után is, ha problémás esetek történnek, sokszor kérik a segítségét egészen 2064-ben bekövetkezett haláláig. Csúnya volt, férjhez soha nem ment, gyermekei nem voltak. Egész életét a robotoknak szentelte.

== Filmbeli megjelenése ==

A [[2004]]-ben, Asimov novellájából készült ''[[Én, a robot]]'' című [[sci-fi]]ben tűnik fel, ahol szintén robotpszichológusként a film egyik főszereplője. A filmben [[Bridget Moynahan]] alakítja.

{{Portál|Sci-fi| }}
{{Portál|Sci-fi| }}

A lap 2010. május 17., 03:46-kori változata

Dr. Susan Calvin egy kitalált szereplő Isaac Asimov sci-fi író robot-univerzumában. 1982-2064 között élt.

Elsőként az Én, a robot (I, Robot) című novellaciklusban bukkant fel, melyet Asimov 1939 és 1950 között írt. Először az 1998-ban játszódó Robbie című novellában jelenik meg, mint epizódszereplő, egy csúnyácska diáklány képében, aki a robotok pszichológiájából ír vizsgadolgozatot. Kétségtelenül ez a dolgozat vezethette későbbi pályájára, hiszen Susan Calvin lett az Amerikai Robot és Gépember Rt. első és egyben legnevesebb robotpszichológusa. A novellafüzér tulajdonképpen a doktornő visszaemlékezéseiből áll össze.

Dr. Susan Calvin személyes megjelenései a novellákban

  1. Robbie"Robbie" (1998)
  2. Te hazug!"Liar!" (2021)
  3. Tökéletes kiszolgálás"Satisfaction guaranteed" (2023)
  4. Lenny"Lenny" (2025)
  5. Az eltűnt robot"Little lost robot" (2029)
  6. A kockázat"Risk" (2031)
  7. A csillagokba!"Escape!" (2031)
  8. Bizonyíték"Evidence" (2032)
  9. Rabszolga"Galley slave" (2034)
  10. Az elkerülhető konfliktus"The evitable conflict" (2052)
  11. Robotálmok"Robot dreams" (2055)
  12. Női ösztön"Feminine intuition" (2062)

Dr. Susan Calvin rövid életrajza

Susan Calvin 1982-ben született feltehetően New York Cityben. Itt végezte iskoláit, és gyakori látogatója volt a Természettudományi és Ipari Múzeumnak, ahol már 15-16 éves korában (1998) élénk érdeklődést tanusított a robotok, és különösképpen az első beszélő robot irányában. 2003-ban, 21 éves korában diplomázott le robotikából és 2007-ben robotpszichológiából, majd 2008-ban az Amerikai Robot és Gépember Rt.-nél kezdett dolgozni, mint robotpszichológus. A 2020-as évekre Dr. Calvin a cég legfontosabb emberei közé küzdi fel magát, és bármilyen komoly robotikai és robotpszichológiai probléma merül fel, szinte biztosan hozzá fordulnak. 2021-ben például egy megoldhatatlan dilemmával sikerül hatástalanítania egy gondolatolvasó robotot. De több másik konfliktus megoldásában is nagy szerepet játszik. 2033-ban Dr Calvin a cég vezető robotpszichológusa lesz. 2052-ben megfogalmazza a Nulladik törvény alapjait, amelyet később egy R. Daneel Olivaw nevű robot fejleszt ki, egy Giskard nevű másik robot segítségével. 2057-ben nyugdíjba meg a cégtől, ám még ez után is, ha problémás esetek történnek, sokszor kérik a segítségét egészen 2064-ben bekövetkezett haláláig. Csúnya volt, férjhez soha nem ment, gyermekei nem voltak. Egész életét a robotoknak szentelte.

Filmbeli megjelenése

A 2004-ben, Asimov novellájából készült Én, a robot című sci-fiben tűnik fel, ahol szintén robotpszichológusként a film egyik főszereplője. A filmben Bridget Moynahan alakítja.